Ebben a cikkben elmélyülünk a A Szovjetunió jogrendje izgalmas világában, amely téma több millió ember figyelmét felkeltette szerte a világon. A A Szovjetunió jogrendje eredetétől a mai társadalomra gyakorolt hatásáig vita, elemzés és elmélkedés tárgya volt. A következő néhány sorban ennek több oldalát fogjuk feltárni, megfejtjük titkait, és felfedezzük a különböző területeken lehetséges következményeit. Bármi legyen is az érdeklődése a A Szovjetunió jogrendje iránt, biztosak vagyunk benne, hogy ez a cikk gazdag betekintést és új perspektívákat kínál Önnek ebben a lenyűgöző témában.
Ez a szócikk sürgős javításra/bővítésre szorul, mert vállalhatatlan, katasztrofális állapotban van. |
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
A Szovjetunió jogrendje mindazon jogszabályok összessége, amelyet az 1917-es forradalom után fogadtak el a Szovjetunióban. A szovjetunió jogrendjét a második világháború után számos szocialista állam átvette, mint például Mongólia, Kína, Kuba, Vietnám és a Varsói Szerződés országai.
A Szovjetunió jogrendjében a jogszabályok és azok betartása felett őrködő intézmények a politikai rendszer részei voltak és mint ilyenek, a kormány befolyása alatt álltak. A jogszabályok az állam érdekeit védték az állampolgárok érdekeinek rovására. Számos kormányzati szerv (elsősorban a titkosszolgálatok) kapott olyan jogosultságokat, amelyek lényegében a jogszabályok fölé helyezték ezeket.
Az 1917-es forradalom után a szovjet vezetés érvénytelenített minden, a cári időkből származó jogszabályt és az azokhoz kapcsolódó nyugati jogi koncepciót, mint pl. az egyéni szabadságjogok, a magántulajdonhoz fűződő jog, a törvény előtti egyenlőség. A szovjet jogszabályalkotás alapelve volt, hogy az államot meg kell védeni a külső és a belső ellenséggel szemben, tehát minden bűncselekménynek számított, ami az állam (vélt vagy valós) érdekeit veszélyeztette.
Ennek egyik példája volt a nyerészkedés, a fekete piaci árusítás, amelyet ellenforradalmi cselekedetnek minősítettek és általában halálbüntetést vont maga után. A kulákok kitelepítése (1928-1931 között) teljes mértékben megfelelt az akkor hatályos szovjet jogszabályoknak. Egyes szovjet jogtudósok még azt is kifejtették, hogy a büntetőtörvénykönyv előírásait a bűnösség egyértelmű bizonyítása nélkül is lehet alkalmazni egyének ellen.
Az ukrán Cseka vezetője, Martin Latszisz így vélekedett:
A legtöbb esetben a nyilvános tárgyalás során nem a vádlottak bűnösségét vagy ártatlanságát igyekeztek bebizonyítani - amit az SZKP illetékes szervei határoztak meg -, hanem a szovjet propaganda egyik újabb megnyilvánulási lehetőségét jelentették. A védőügyvédeknek, akik amúgy is a kommunista párt tagjai voltak, el kellett fogadniuk védencük bűnösségét.
A Szovjetunióban a következő alkotmányokat fogadták el: