Ez a cikk a Csillagászati egység témával foglalkozik, amely a mai társadalomban nagyon fontos és releváns kérdés. A Csillagászati egység nagy érdeklődést és vitát váltott ki különböző területeken, a tudományos területtől a politikai és társadalmi területig. Ez a kérdés nagyon összetett és sokféle megközelítéssel rendelkezik, amely mély és kimerítő elemzést igényel. Ebben a cikkben különböző perspektívákat vizsgálunk meg, kontextusba helyezve a Csillagászati egység-et annak történelmi és kulturális keretei között, valamint megvizsgálva a mindennapi élet különböző aspektusaira gyakorolt hatását. Ez a cikk várhatóan hozzájárul a Csillagászati egység megértéséhez és elmélkedéséhez, átfogó és kritikus látásmódot kínálva ennek a ma nagyon fontos témának.
A csillagászati egység a csillagászatban, azon belül az égi mechanikában használatos, SI-n kívüli távolságegység. Jele CsE, angolul AU az Astronomical Unit kifejezésből, értéke 149 597 870,700 km.
Eredeti definíciója szerint a Föld keringési sugara a Nap körüli pályán.
Eredeti definíciója szerint a Föld-Hold rendszer tömegközéppontja Nap körüli pályájának fél nagytengelye.
A Nemzetközi Csillagászati Unió azonban pontos kilométerértéket megadva újradefiniálta, elhagyva az eddigi mért érték hibaértékét:
További csillagászati távolságegységek: fényév, parszek.
Néhány átváltási érték:
A csillagászatban sokáig csak a távolságarányokat tudták pontosan mérni, a tényleges hosszakat nehezen, ezért az égitestek közötti egységeket csak csillagászati egységben tudták megadni (pl. ismerték a Nap–Vénusz és a Nap–Föld távolság arányát, de nem tudták, hogy ezek kilométerben mekkorák).
Az első komolyabb lehetőség a mérésre a Vénusz és a Merkúr Nap előtti elvonulásának megfigyelése volt különböző helyekről. Abból, hogy az égitest a Nap előtt a két helyről különböző helyen látszik áthaladni, a távolság meghatározható. Az 1769-es Vénusz-átvonulás megfigyelésében részt vett: Hell Miksa és Sajnovics János a norvégiai Vardø szigeten, valamint James Cook Tahitin. Kepler is csak a Nap–Föld-távolsághoz tudta viszonyítani a bolygók távolságát.
Fontos szerepe van az égitestek radarral való vizsgálatának, mely a második világháború idején, a repülőgépek távoli felismerésére kifejlesztett radartechnika melléktermékeként született meg. Ez idő tájt (1940-ben) sikerült meghatározni a csillagászati egység pontos értékét is.
Magyarországon Bay Zoltán csoportjának 1946-ban a világon az elsők között sikerült radarral megmérnie egy másik égitest, a Hold távolságát a Hold-radar-kísérlet során.