Mai cikkünkben a Csinibaba lenyűgöző világába fogunk beleásni. Függetlenül attól, hogy a Csinibaba ismert személy, aktuális téma, fontos dátum a történelemben vagy bármi más, mindig kíváncsiságot és vitát váltott ki. Ebből az alkalomból elmerülünk az életében, a társadalomra gyakorolt hatásában, a jelenlegi kontextusban betöltött relevanciájában és mindenben, ami a Csinibaba-et körülveszi. Készüljön fel, hogy meglepő szempontokat, érdekes tényeket és különböző véleményeket fedezzen fel a Csinibaba-ről. Ez a cikk kétségtelenül teljes és gazdagító perspektívát ad ehhez az izgalmas témához.
Csinibaba | |
1997-es magyar film | |
Rendező | Tímár Péter |
Producer | Rózsa János |
Alapmű | Márton Gyula: Bambi szalmaszállal |
Műfaj |
|
Forgatókönyvíró |
|
Főszerepben | |
Zene | |
Operatőr | Szatmári Péter |
Vágó | Tímár Péter |
Jelmeztervező | Pártényi Zsuzsa |
Gyártás | |
Gyártó | Objektív Filmstúdió |
Ország | Magyarország |
Nyelv | magyar |
Játékidő | 100 perc |
Képarány | 1,85:1 |
Forgalmazás | |
Forgalmazó |
|
Bemutató | 1997. február 20. |
Korhatár | |
További információk | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Csinibaba 1996-ban készült, 1997-ben bemutatott magyar filmvígjáték, amelyet Tímár Péter írt és rendezett Márton Gyula Bambi szalmaszállal című novellájából. A főszerepekben Gálvölgyi János, Reviczky Gábor és Andorai Péter láthatóak. A mozifilm készítője az Objektív Filmstúdió, a forgalmazója a Budapest Film. Magyarországon 1997. február 20-án mutatták be a hazai mozikban.
A Csinibaba a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar közönségsikere. 550 ezren nézték meg moziban, és valóságos retróhullámot generált az ezredfordulón. A Csinibabával megdőlt a filmszakma negatív mítosza: „nyereséges magyar film nem lehetséges”. A kritika is jól fogadta, a Magyar Filmszemlén megosztva a legjobb filmnek járó díjat vihette haza. Népszerűsége a mai napig töretlen, egyes mondataiból szállóigék lettek.
1962 augusztus végén játszódik a történet. A cselekmény középpontjában a KISZ által meghirdetett Ki mit tud? áll. A győztes produkció részt vehet a Világifjúsági és diáktalálkozón a távoli Helsinkiben. Mivel a finn főváros az áhított Nyugaton van, a felhívás sokak fantáziáját megmozgatja. Attila úgy gondolja, hogy együttest alapít a barátaival, hogy kijuthasson Helsinkibe, a VIT-re, onnan pedig tovább nyugatra.
Tímár Péter elmondása szerint hol a dalok szövegei alakították a forgatókönyvet, hol a kész történethez kerestek slágereket. Ezeket a számokat nem eredetiben akarta használni, mert nemcsak az idősebb korosztálynak, hanem a fiataloknak is szánta a filmet.
A szereplők közt az ismert színészek mellett feltűntek például a L'art pour l'art Társulat tagjai, valamint számos fiatal színész.
Tímár egy régi vágyát próbálta ki: Felvette a jelenet előtt egy mikrofonnal a dialógot a színészekkel a forgatókönyv szerint. Aztán ezt a hangot egy hangszórón keresztül visszajátszotta felére lelassítva. A kamera is félsebességgel ment, és erre kellett a színészeknek lelassulva megcsinálni a jelenetet. A színészek különös, bábszerű mozgását a rendező így érte el. A lassított vagy gyorsított játék önmagában is komoly kihívást jelentett a színészeknek. Tímár Péter tudatosan minden jelenetet csak néhányszor vett fel, hogy mindenki picit bizonytalanul mozogjon a kamera előtt.
A film alapjául szolgáló novella és első forgatókönyv szerzője, Márton Gyula forgatókönyvíró így nyilatkozott az elkészült filmről: „(Tímár) nem azt a 60-as évekbeli kultuszfilmet csinálta meg, ami pedig benne volt, nem azt a zenés, táncos visszarévedést a 60-as évekbe, nem azt a romantikus történetet, amit megírtam, tökéletes 60-as évekbeli designnal, beszédstílussal, hanem egy mai, kelet-európai szatírát. (...) Tímár Péter a hátam mögött a maga képére formálta át az egészet. Radikális változtatásokat hajtott végre rajta.” Tímár azonban úgy látta: „evidencia, hogy a forgatókönyv egy tészta, képlékeny anyag. A film, a végeredmény a mű, nem a forgatókönyv. A forgatókönyv a film számára készített alapanyag, nem irodalmi alkotás. A film mint önálló életet élő matéria érdeke a legfontosabb, ez minden szempontot felülbírál. A forgatókönyvíró alapanyagot szállít a filmhez. A rendezőnek semmit nem szabad figyelembe venni, csak amit a film akar. Nem szabad olyan kompromisszumokba belemenni, amik nem a filmet szolgálják.”
A Csinibaba zenés film, a hatvanas évek „ma is népszerű” zenés filmjeinek paródiája, ugyanakkor a hatvanas évekbe visszarévedő kilencvenes évek szatírája. Ránézésre egyszerű zenés film, a műfaj hagyományainak megfelelő vékonyka történettel, mely voltaképpen csak ürügyül szolgál arra, hogy a szereplők előadhassák a betétdalokat.
Tímár így emlékszik vissza: "De visszatérve a sikerre, én voltam a legjobban meglepve. Néztem a nézőszámokat, és nem értettem. Ez a film annyira nem jó, hogy ennyien megnézzék. Aztán egy közönségtalálkozón egy ötven körüli nő felállt, és azt mondta, hogy köszönjük rendező úr, hogy megcsinálta nekünk ezt a filmet. Akkor esett le a tantusz, hogy én egyszerűen leszállítottam egy megrendelést. Ezt a társadalom rendelte meg, és iszonyú szerencsém volt, hogy a film engem választott. (...) Ez a film egy torz tükör. Az a kamasz, aki benne van a filmben, hülyének lát mindenkit. Azt akartam láttatni, amit egy kamasz lát, a társadalom infantilis állapotát. Ez egy formanyelvi kísérlet volt, hogy ezt az infantilizmust, naivitást vissza lehet-e adni." Akad, aki szerint a Csinibaba a Kádár-korszak iránt táplált nosztalgia miatt lett ennyire sikeres. Mások szerint viszont éppen arról szól, hogy kifigurázza a Kádár-rendszer iránti nosztalgiát.
Csak a filmen hangzik el: Németh Lehel – Talán egy perc alatt (írta: Zsoldos Imre Ez a másik dal, amely eredeti változatban hallható.) ISWC T-007.001.035-3
A film stáblistáján Nádas Gábor szerzeményeinél tévesen a fia, Nádas György nevét tüntették fel.