Első konstantinápolyi zsinat

Ebben a cikkben a Első konstantinápolyi zsinat lenyűgöző világát fogjuk felfedezni, elemezve annak hatását és relevanciáját különböző összefüggésekben. Az eredetétől a fejlődéséig elmélyülünk a Első konstantinápolyi zsinat legfontosabb vonatkozásaiban, és egy olyan holisztikus látásmódot kínálunk, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megértse annak fontosságát ma. Kutatások és kritikai elemzések révén felfedezzük azt a több szempontot, amelyek a Első konstantinápolyi zsinat-et a különböző tanulmányi területek érdeklődésére számot tartó témává teszik. Hasonlóképpen megvizsgáljuk a kapcsolatát más releváns témákkal és eseményekkel, átfogó perspektívát adva, amely gazdagítja a Első konstantinápolyi zsinat-ről szóló ismereteket.

Első konstantinápolyi zsinat
Dátum381 május – július 30.
ElismerteRómai katolikus egyház, Ortodox kereszténység, Antikhalkédóni egyházak, Asszír keleti egyház, Anglikán Közösség, Evangélikus kereszténység
Előző zsinatElső nikaiai zsinat
Következő zsinatEpheszoszi zsinat
ÖsszehívóI. Theodosius római császár
ElnöklőAlexandriai Timóteus, Antióchiai Meletiosz, Nazianzi Szent Gergely, Konstantinápolyi Nektoriosz
Résztvevők150 keleti püspök (Nyugatról egy sem)
Viták témájaA Szentlélek istensége (a makedoniazmus, arianizmus, apollinarizmus, szabellianizmus ellen)
Dokumentumok és nyilatkozatokNikaia–konstantinápolyi hitvallás, 7 kánon (a 3. vitatott)
Időrendi lista

Az első konstantinápolyi zsinat (381 májusa – júliusa) a kereszténység második egyetemes zsinata.

Nagy Konstantin császár nem sokkal a nikaiai zsinat után az ariánusokhoz hajló Nikomédiai Euszebiosz és követői hatása alá került. Atanázt száműzte, és ha Arius 336-ban meg nem hal, visszafogadta volna az egyházba. A 342-ben, Szerdikában tartott birodalmi zsinaton a keleti és a nyugati résztvevők külön tartották üléseiket.

Jean Fouquet: Szentháromság, középkori ábrázolás

A nyugatiak védelmükbe vették Atanázt, és megújították a nikaiai hitvallást. A keletiek azonban elítélték Atanázt és az őt befogadó I. Gyula pápát is, és a nikaiaitól eltérő hitvallást fogalmaztak meg, majd rávették az ariánusbarát II. Constantius császárt egy újabb birodalmi zsinat összehívására, amely 359-ben Riminiben a nyugati, Szeleukiában a keleti püspökök részvételével össze is ült. Egység nem született: Riminiben kb. 400 püspök megújította a nikaiai hitvallást, amit Szeleukiában ismét nem fogadtak el.

Ekkor a császár száműzetés terhe mellett megparancsolta, hogy minden püspök írja alá az ariánus hitvallást. Iulianus császár (Julianus Apostata) föloldotta a száműzetést, mert az így támadt belső ellentéttel akarta fölmorzsolni a kereszténységet. Az arianizmus azonban lassan veszített népszerűségéből, ugyanakkor fölmerült a makedonianizmus Szentlélek elleni eretneksége. Theodosius császár ezért zsinatot hívott össze, ez lett az első konstantinápolyi zsinat.

A „150 atya zsinata” elsősorban a Szentlélek istenségét (Sancta Trinitas) mondta ki a makedoniánusok (pneumatomachusok) ellen. Az első kánon minden „arianizáló” ellen irányul, mint például Apollinarisz, Szabelliosz, Ankürai Markellosz, Szirmiumi Photinosz, Eunomiosz és Eudoxiosz konstantinápolyi pátriárka követői ellen. Hitvallása a nikaiai hitvallás.

A zsinaton csak keleti püspökök vettek részt, ugyanis a nyugatiak már korábban, tavasszal Riminiben tartottak zsinatot. I. Damáz pápa sem küldött képviselőket. Bár a 382-i konstantinápolyi helyi zsinat egy Damáz pápához intézett levelében már egyetemesnek mondja a zsinatot, egyetemes jellegét általánosan csak sokkal később fogadták el. A zsinat 3. kánonja, amely pátriárkátusi előjogokat igényelt Konstantinápoly számára, a nyugati egyházban és Alexandriában megbotránkozást váltott ki, és a pápák ezt a kánont meg se erősítették; a zsinatot csak implicite fogadták el, mégpedig csak a tanítói megnyilatkozások tekintetében. Egyetemesnek a khalkédóni zsinaton ismerték el, illetve nyugaton azáltal, hogy Vigiliusz pápa a második konstantinápolyi zsinatot jóváhagyta.

Források

  • Magyar katolikus lexikon
  • Hubert Jedin: A zsinatok története. Budapest, 1998.
  • Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szent István Társulat, Budapest, 2004.

Kapcsolódó szócikkek