Ma a Georgi Dimitrov (politikus, 1882–1949)-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely az utóbbi időben sokak figyelmét felkeltette. A Georgi Dimitrov (politikus, 1882–1949) egy olyan téma, amely sok vitát és vitát váltott ki a mai társadalomban, mivel nagy hatással van életünkre. A technológia és a globalizáció térnyerésével a Georgi Dimitrov (politikus, 1882–1949) minden területen releváns témává vált, a politikától a popkultúráig. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Georgi Dimitrov (politikus, 1882–1949) különböző aspektusait és társadalmunkra gyakorolt hatását, valamint azt, hogy hogyan alakítja a világot, amelyben élünk.
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
Georgi Dimitrov | |
Bulgária 33. miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1946. november 23. – 1949. július 2. | |
Előd | Kimon Georgiev |
Utód | Vaszil Kolarov |
Született | 1882. június 18. Kovacsevci, Bulgária |
Elhunyt | 1949. július 2. (67 évesen) Moszkva, Szovjetunió |
Sírhely | Central Sofia Cemetery |
Párt | Bolgár Kommunista Párt |
Házastársa | Ljuba Ivošević, Roza Julijevna |
Foglalkozás | nyomdász |
Halál oka | májbetegségek |
Díjak |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Georgi Dimitrov témájú médiaállományokat. |
Georgi Dimitrov Mihajlov (bolgárul: Гео̀рги Димитро̀в Миха̀йлов), (Kovacsevci, 1882. június 18. – Moszkva, 1949. július 2.) a bolgár, valamint a nemzetközi kommunizmus egyik meghatározó alakja. 1935-től a Kommunista Internacionálé vezetője, 1945-től haláláig Bulgária első embere.
1902-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1919-től, a megalakulásától a Bolgár Kommunista Párt vezetője. 1923-ban emigrált. 1933-ban a Reichstag felgyújtásával vádolták, és a lipcsei per néven elhíresült tárgyaláson végül felmentették. A büntetőeljárás során igen előzékenyen bántak vele, olvashatta a neki küldött leveleket, táviratokat és a nemzetközi újságokat, anyja és nővére pedig látogathatta őt a börtönben. A neki küldött ételcsomagokat rendszeresen megkapta és kölcsönözhetett a börtön könyvtárából. Egyes vélemények szerint ez annak köszönhető, hogy a per során egyezséget kötöttek a GPU-val szabadon bocsátásáról. A per után Dimitrovot Berlinbe szállították, ahol nővére Wilhelm Frick belügyminiszternél kérte szabadon engedését. Bulgária elutasította, hogy befogadja, két társával együtt 1934. február 13-án elvesztette bolgár állampolgárságát, és 15-én megkapta helyette a szovjetet. Február 27-én repülőgéppel szállították át Königsbergbe, onnan pedig Moszkvába. A Gestapo főnöke, Rudolf Diels a következő szavakkal búcsúztatta: „Jó viszonyt akarunk a Szovjetunióval. Ha nem ez lenne a helyzet, nem küldenénk magukat Moszkvába.”
Miután megérkezett a Szovjetunióba, a Kommunista Internacionálé elnöke lett 1935 és 1943 között, és ilyen minőségében hűen végrehajtotta Sztálin minden utasítását. A szervezet 1935-ös VII. kongresszusán ő hirdette meg az új sztálini antifasiszta egységfrontot, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után gondoskodott a fasizmusellenes agitáció beszüntetéséről. 1939. szeptember 7-én utasítást kapott Sztálintól, hogy dolgozza ki a Komintern téziseit, amelyet a Végrehajtó Bizottság A háború és a kommunisták feladatai címen néhány nap múlva kiadott. Ebben a szociálfasizmus teóriája érvényesült, vagyis a kommunisták fő ellenségeként a „megalkuvó” szociáldemokratákat jelölték meg. A határozat értelmében az elkövetkező időszakban tilos volt nemzetiszocializmusról rosszat írni, és utasításba adták, hogy az antifasiszta értelmiséget járassák le.
1945-ig Moszkvában élt, majd Bulgária első számú vezetője lett, 1946-tól miniszterelnök, 1948-tól pedig a kommunista párt főtitkára. Kormánya listáját minden esetben benyújtotta a szovjet vezetésnek jóváhagyásra. Egyetlen önálló akciója a Titóval a Balkán egyesítésére vonatkozó terve volt, ám ez Sztálin erős ellenzésébe ütközött, aki durva szavakkal rendreutasította Dimitrovot. Tisztázatlan körülmények között halt meg, Moszkva közelében, miközben gyógykezelésen volt a Szovjetunióban. Ugyanaz az orvos kezelte őt, mint Andrej Zsdanovot, aki szintén kezelése idején lelte halálát.