Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Hadakozó fejedelemségek 戰國 Csan-kuo (Zhanguo)
történelmi korszak
i. e. 453/403 – i. e. 221
A Hadakozó fejedelemségek államai
Kormányzat
Államforma	monarchiák
Uralkodó	fejedelmek, királyok
Dinasztia	Csou (Zhou)-dinasztia
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Hadakozó fejedelemségek 戰國 Csan-kuo (Zhanguo) témájú médiaállományokat.

A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 453/403–i. e. 221) a Csou (Zhou)-dinasztia második felének, az ún. Keleti Csou (Zhou)-kornak az utolsó időszaka, amikorra a Csou (Zhou) királyi ház már minden hatalmát elvesztette, s a kínai területek felett hét nagyobb állam, Csi (Qi), Csu (Chu), Jen (Yan), Han, Csao (Zhao), Vej (Wei) és Csin (Qin) osztozott. A korszak kezdetét az jelentette, amikor i. e. 453-ban a megelőző időszak, a Tavasz és ősz korszak legerősebb fejedelemsége, Csin (Jin) három részre, Han, Vej (Wei) és Csao (Zhao) fejedelemségekre szakadt. A három új állam létrejöttét i. e. 403-ban szentesítette a Csou (Zhou)-házi király. A Hadakozó fejedelemségek korát az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. Az i. e. 3. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: Csi (Qi), Csu (Chu) és Csin (Qin). Végül az északnyugati Csin (Qin)nek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, és i. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, és Csin (Qin)-dinasztia néven megteremtette az egységes kínai császárságot.

Elnevezése

Bővebben: Csan-kuo cö

A Keleti- vagy Kései Zhou (Csou)-kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszakát, a Tavasz és ősz korszaka (Csun-csiu si-taj (Chunqiu shidai) 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora (Csan-kuo si-taj (Zhanguo shidai) 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét, mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel. A magyarul A hadakozó fejedelemségek politikája vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái (Csan-kuo cö (Zhanguo ce) 《戰國策》) címen fordított,^{[m 1]} az i. e. 209-ben összeállított művet Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin (Qian Zunxin) 錢存訓) a következőképpen jellemzi:

„Akárcsak a Tavasz és ősz (Chunqiu), a Hadakozó fejedelemségek (Zhangguo) kifejezés is a történeti mű címéből vált az adott korszak elnevezésévé. A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érveléssel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.”

Története

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin (Jin) 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csin (Jin)ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou (Zhou) király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo (Zhan guo)) időszakának kezdetét.

Ebben a korszakban, miután a Csou (Zhou)-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou (Zhou)-ház által használt vang (wang), „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou (Zhou)-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu (Chu) 楚,, az északkeleti Csi (Qi) 齊 és az északnyugati Csin (Qin) 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin (Qin) győzelmével zárult.

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin (Qin) próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi (Qi) államra támaszkodva Csu (Chu) állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu (Chu) államban született: ez Csin (Qin) kirekesztésével, Csi (Qi) és Csu (Chu) körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin (Qin) és Csu (Chu), s mindkettő Csi (Qi) államot próbálta megnyerni a terveihez.

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.

Megjegyzések

Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
Nyugati Csou
Keleti Csou
Tavasz és ősz
Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
Nyugati Han
Hszin-dinasztia
Keleti Han
Három királyság 220–280
Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
Nyugati Csin
Keleti Csin	Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák 420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
(Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és a tíz királyság 907–960	Liao-dinasztia 907–1125
Szung-dinasztia 960–1279
Északi Szung		Nyugati Hszia
Déli Szung	Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai Népköztársaság 1949–jelen	Tajvan 1949–jelen
Sablon:Kína történelme m v sz

Hivatkozások

Források

Magyarul

• ↑ Ecsedy 1992: Ecsedy Ildikó: Ex Oriente Lux. Bevezetés a régi Kína társadalmának és kultúrájának történetébe. Tanulmányok Kínáról Európa Ókorában. Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület. 1992. ISBN 963 7528 032
• ↑ Gernet 2001: Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. ISBN 963 389 111 6
• ↑ Maspero 1978: Henri Maspero: Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó, 1978. ISBN 963 280 595 X
• ↑ Salát 2013: Salát Gergely: „Történeti áttekintés”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 10–31. ISBN 978-963-284-374-2
• ↑ Tokaji 2003: Szun Pin: A háború művészete (ford., jegyz.: Tokaji Zsolt). Szukits Könyvkiadó, Pécs 2003. ISBN 963 9344 63 X

Idegen nyelven

↑ Tsien 1993: Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11. ISBN 1-55729-043-1

További információk

• A Wikimédia Commons tartalmaz Hadakozó fejedelemségek kora témájú kategóriát.