III. Ferdinánd magyar király

Mai cikkünkben a III. Ferdinánd magyar király-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely az utóbbi időben sok ember figyelmét felkeltette. Fontos megérteni a III. Ferdinánd magyar király jelentőségét az életünkben, és azt, hogy milyen hatással lehet mindennapi életünkre. Ebben a cikkben a III. Ferdinánd magyar király-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk megvizsgálni, a történetétől a jelenlegi relevanciájáig. Elemezzük a témával kapcsolatos szakértői véleményeket és a témában meglévő különböző álláspontokat is. Reméljük, hogy ez a cikk átfogóbb betekintést nyújt a III. Ferdinánd magyar király-be, és segít megérteni annak fontosságát a mai világban. Minden további nélkül elmélyüljünk a III. Ferdinánd magyar király lenyűgöző világában.

III. Ferdinánd
Jan van den Hoecke festménye
Jan van den Hoecke festménye

Német-római császár
Uralkodási ideje
1637. február 15. 1657. április 2.
KoronázásaRegensburg
1636. december 30.
ElődjeII. Ferdinánd
UtódjaI. Lipót
Csehország királya
Uralkodási ideje
1637. február 15. 1657. április 2.
KoronázásaSzent Vitus-székesegyház
1627. november 27.
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1637. február 15. 1657. április 2.
KoronázásaKecske-templom
1625. december 8.
Életrajzi adatok
UralkodóházHabsburg
Született1608. július 13.
Graz
Elhunyt1657. április 2. (48 évesen)
Bécs
NyughelyeCsászári kripta
ÉdesapjaII. Ferdinánd német-római császár és magyar király
ÉdesanyjaBajorországi Mária Anna
HázastársaAusztriai Mária Anna
(1631–1646)
Ausztriai Mária Leopoldina
(1648–1649)
Gonzaga Eleonóra Magdolna (1651–)
GyermekeiIV. Ferdinánd német király
Mária Anna spanyol királyné
I. Lipót német-római császár
Károly József főherceg
Eleonóra lengyel királyné
Mária Anna Jozefa pfalzi választófejedelemné
Vallásrómai katolikus
III. Ferdinánd aláírása
III. Ferdinánd aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Ferdinánd témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

III. Ferdinánd (Graz, Ausztria, 1608. július 13. – Bécs, Ausztria, 1657. április 2.), Habsburg-házból való német-római császár, Magyarország és Csehország királya, valamint Ausztria uralkodó főhercege 1637-től 1657-ben bekövetkezett haláláig. II. Ferdinánd császár fiaként 1634-től volt a császári csapatok főparancsnoka a harmincéves háború alatt, majd az azt lezáró 1648-as vesztfáliai békét már ő kötötte uralkodóként.

Ferdinánd a háború utolsó évtizedeiben került trónra. Szakítani akart apja politikájával, hogy békét köthessen a háború mielőbbi lezárása érdekében. A vesztfáliai békét követően a Német-római Birodalom és így Ferdinánd császári címe ugyan formálisan megmaradt, ám egységesen működő államként és szuverén hatalommal bíró uralkodóként megszűnt létezni. Ennek ellenére a császár meg tudta erősítani befolyását és felszámolta a rendiséget – megágyazva az abszolutizmus kiépülésének – Csehországban és az osztrák örökös tartományokban.

III. Ferdinánd császár személyével keveset foglalkozik a történettudomány. Nevét inkább csak apjával együtt említik, mint a két teljesen eltérő külsejű, személyiségű és politikát folytató Ferdinándok, akik a Német-római Birodalmat vezették a harmincéves háború alatt. Elsőszülött fia, Ferdinánd betegségáltali halálát követően a császár mély melankóliába esett. Élete utolsó éveiben harmadik felesége, Mantovai Eleonóra által felerősített itáliai kultúrának hódolt. Ferdinánd volt az első a Habsburg-ház monarchái közül, aki egyben zeneszerző is volt. A császár végül 1657-ben, negyvennyolc éves korában hunyt el. Trónján második felnőttkort megélt fia követte I. Lipót néven.

Útja a koronáig

1608. július 13-án Grazban született II. Ferdinánd német–római császár, magyar és cseh király, és Mária Anna bajor hercegnő (1574–1616) harmadszülött fiaként. Heten voltak testvérek, de a két bátyja korai halála után ő lett a trónörökös.

Ferdinánd szinte mindenben, külsőleg és belsőleg egyaránt különbözött apjától. Magas termetű, de vékony testalkatú volt, fekete haja és sötét, rendkívüli kifejezőerejű szemei éles kontrasztban álltak sápadt arcával. Gyermekként igen törékeny, sőt gyenge volt, ami miatt rendszeres testedzéssel kellett testét erősíteni. Hadtudományokra udvarmestere, Thun lovag tanította; a vallási és gazdasági ismereteket természetesen apja lelki vezetőitől, a jezsuitáktól sajátította el, akiket egyébként meglepő módon nem kedvelt. Ennek ellenére ő is az ellenreformáció híve volt, de II. Ferdinándnál jóval kompromisszumkészebbnek mutatkozott. Apja jól felkészítette az uralkodásra, mivel III. Ferdinánd kiválóan képzett volt a földrajzban, történelemben, diplomáciában és államtudományban. Emellett tehetséges zeneszerző és költő is volt. Róla írták azt, hogy „jogarát a kard és a lant fogta közre”. Apja már fiatalon bevonta az államügyek intézésébe, ő rejtjelezte a jelentéseket.

1625. december 8-án Pázmány Péter esztergomi érsek a soproni ferences templomban („Kecske-templom”) Magyarország királyává koronázta (Pozsonyban pestisjárvány volt), 1627. november 27-én pedig a cseh trónt is elfoglalhatta. Az 1630. évi birodalmi gyűlésen nem szavazták meg trónutódlását, csak 1636 decemberében, két hónappal apja halála előtt koronázták német–római királlyá.

1634-ben apja őt nevezte ki a császári seregek főparancsnokává, mivel a korábbi sikeres hadvezért, Wallenstein tábornagyot II. Ferdinánd a személye ellen szőtt összeesküvés ürügyén kivégeztette. A harmincéves háborúban megismerkedett a katonai élettel, hadseregszervezési tapasztalatokat szerzett. Részese volt Donauwörth és Regensburg elfoglalásának (1634 májusában), a svédek felett aratott nördlingeni győzelemnek (1634 szeptemberében), és sikerült kiszorítania a svéd csapatokat Dél-Németországból.

Császár és király

1637. február 15-én elhunyt apja, s ő a hadvezetést a kormányzati munkával cserélte fel. A fiatal császár békét akart, ennek ellenére a harcok folytatódtak, mivel a franciák és a svédek érdekeit továbbra sem vették figyelembe. A háború politikai-szövetségesi szálai egyébiránt teljesen összefonódtak, hiszen már nem az volt lényeges, ki a katolikus, ki a protestáns, hanem a Német–római Birodalom léte forgott kockán. A franciáknak a svédek mellett sikerült megnyerniük szövetségesnek az erdélyi fejedelmet, I. Rákóczi Györgyöt, aki 1643-ban a protestáns vallásszabadság védelme okán kapcsolódott be a harmincéves háborúba a svéd–francia szövetség oldalán. A császár a törökkel 1640-ben 22 évre meghosszabbította a békét. Ezzel egyidejűleg megtiltotta a magyar főurak portyázásait a törökök ellen, hogy ne veszélyeztessék a békét.

Magyar belpolitikája

I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a svédek szövetségeseként, 1644-ben támadást intézett ellene. Az erdélyi csapatok feldúlták Észak-Magyarországot, elfoglalták Kassát, majd 1645 márciusában Morvaországban egyesültek a svédekkel. Rákóczi azonban a hadjáratban való részvételt valójában csak pozíciójának megerősítésére akarta felhasználni, ezért Linzben 1645 végén békét kötött Ferdinánddal. A linzi béke a Bethlen Gábor kötötte 1621-es nikolsburgi békéhez volt hasonlatos: Rákóczi élete végéig megkapta a hét felső-magyarországi vármegyét (melyek közül Szabolcs és Szatmár vármegyéket életükre még fiai is örökölhették), valamint még négy – köztük a tokaji – várat. Emellett a béke garantálta a királyi Magyarországon is a szabad vallásgyakorlatot, leállították a templomfoglalásokat, és megegyeztek abban is, hogy a vallási sérelmeket az országgyűlés elé viszik, melyet Ferdinándnak három hónapon belül össze kellett hívnia. Rákóczi cserébe felbontotta a franciákkal és svédekkel kötött szövetséget, seregével kivonult Ferdinánd országrészéről, s nem avatkozott többé a Magyar Királyság ügyeibe. A magyarság a nikolsburgi, majd a linzi békével pozíciót nyert.

A vesztfáliai béke

III. Ferdinánd

A nagy európai háború azonban még nem ért véget, s a franciak és a svédek minden fronton a spanyol és az osztrák Habsburgok fölé kerekedtek, azonban a hátországok mindkét táborban megelégelték az elhúzódó és igen költséges háborút. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békeszerződések megkötésére 1648 októberében került sor Münsterben és Osnabrückben. A Habsburgoknak el kellett ismerniük a Holland Egyesült Tartományok és Svájc függetlenségét, Svédország megszerezte a Balti-tenger német partvidékét, Franciaország megkapta Elzászt, Metzet és Verdunt. Az 1555-ös augsburgi vallásbéke immáron kiterjedt a reformátusokra is. A háború kirobbantásában egyedüli bűnbakká megtett Pfalz helyett Bajorország lett a Német–római Császárság nyolcadik választófejedelemsége. Maga a császárság formálisan fennmaradt, de egységesen működő birodalomként gyakorlatilag megszűnt létezni, inkább körülbelül háromszáz kisebb-nagyobb fejedelemség laza szövetségének lehetett tekinteni. A fejedelmek jogot kaptak az önálló külpolitikára, viszont a törvényhozás és a császár külpolitikai döntései a birodalmi gyűlés jóváhagyásától függtek, ahol egyhangúlag kellett volna dönteni, ami az érdekellentétek miatt jobbára lehetetlennek bizonyult, így a birodalmi gyűlés döntésképtelenné vált.

A vesztfáliai békeszerződések révén a legelőnytelenebb helyzetbe maga a birodalom került, ám Ferdinánd saját országaiban nem kényszerült engedményeket tenni. Sőt, az osztrák és cseh tartományokban felszámolta a rendiséget, amivel megvetette az abszolutizmus kiépítésének alapjait.

1648 után

1648 októbere III. Ferdinándnak nemcsak hatalom- és területvesztést, hanem országgyarapodást is hozott. Október 11-én meghalt I. Rákóczi György, így a linzi szerződés értelmében csak Szabolcs és Szatmár megye maradt az új feledelem, II. Rákóczi György birtokában, a többi öt (Borsod, Abaúj, Zemplén, Bereg és Ugocsa) visszatért az anyaország kebelébe. A vesztfáliai béke után azonban a török Magyarországról történő kiűzését célzó háború, melyet Erdélyen kívül más érintett országok is támogattak volna, Zrínyi Miklós és a magyar főnemesek várakozása ellenére nem indult meg.

III. Ferdinánd a magyar Szent Koronával

Ferdinánd a békeévekben reform keretében kidolgozta a legfelsőbb birodalmi törvényszék és a birodalmi udvari tanács tevékenységét, melyet az 165354. évi regensburgi birodalmi gyűlésen elfogadtatott. A legidősebb fiát, IV. Ferdinándot is sikerült német-római királlyá választatnia, aki már 1646 óta Csehország, 1647-től pedig Magyarország királya is volt. A császárt viszont az állandó birodalmi hadsereg megszervezésének ügyében kudarc érte, mivel a birodalmi gyűlés, elsősorban anyagi okokra hivatkozva, nem támogatta a javaslatát. Az elutasításban valószínűleg szerepe volt annak a jogos félelemnek, hogy az állandó hadsereget a császár esetleg egy akaratának ellenszegülő tartománnyal vagy tartományokkal szemben veti be.

A trónöröklés kérdése

III. Ferdinándot 1654 júliusában nagy tragédia érte: az óvintézkedések ellenére IV. Ferdinánd, a huszonegy éves trónörökös himlőjárvány áldozata lett. A császárnak még két fia volt, az 1646-ban elhunyt első feleségétől, Mária Annától Lipót főherceg, és második feleségétől, a már szintén elhunyt Tiroli Mária Leopoldinától Károly József főherceg. A választás annak ellenére egyértelmű volt, hogy Lipót papi tanulmányokat folytatott, hiszen ő tizennégy, míg öccse ötéves volt ekkor. 1655-ben a császárnak sikerült Lipótot magyar, majd 1656-ban cseh királlyá választatnia, ám a birodalmi rendeken nem tudta keresztülvinni akaratát (régi álmuk volt a császároknak, hogy a birodalomban közjogi állásukat (trónjukat) örökletessé tegyék de ez egyiküknek sem sikerült), s a magyar országgyűlés sem egyezett bele, hogy a Habsburgok számára örökletessé tegye a magyar trónt. Érdekesség, hogy az udvar ekkor kísérletet tett az örökösödési rend rögzítésére (a Habsburg családon belüli választójoga volt a rendeknek, nem általános választójoga! ugyanis az 1547. évi V. tc. kimondta a Habsburgok jogát a trónra), s a nádornak (gróf Wesselényi Ferencnek) levelet küldtek (névtelenül) hogy a rendek királyválasztó joga csupán képzelt, nem létező jog (valóban csak a családon belüli választásra korlátozódott, de ettől létezett), s nem hajlandó-e lemondani róla, mondván most még előnyösen és önként megteheti, mert a török kiűzésével mindenképp elveszti azt. Wesselényi felolvasta az országgyűlésen, s óriási felháborodás volt a fogadtatása. Ekkor az udvar látva az elégedetlenséget, nem tett komolyabb kísérletet az örökös királyság elfogadtatására.

Utolsó évei

Ferdinánd utolsó éveit harmadik felesége, a fiatal, de művelt és jámbor Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnő és az általa még inkább felerősödött itáliai kultúra iránti vonzalom aranyozta be. A hercegnőtől – aki ugyanazt a nevet viselte, mint Ferdinánd mostohaanyja – négy gyermeke született, akik közül két leány érte meg a felnőttkort. III. Ferdinándot 1657. április 2-án érte a halál Bécsben. A Habsburgok hagyományos temetkezőhelyén, a kapucinusok bécsi templomának kriptájában (Kaisergruft) temették el.

Házasságai és gyermekei

Ferdinánd első felesége, Ausztriai Mária Anna császárné elsőszülött gyermekükkel, Ferdinánd főherceggel

Ferdinánd háromszor nősült, és a három házasságából összesen hat gyermeke érte meg a felnőttkort. Első felesége a Habsburg-ház spanyol ágából származó Mária Anna spanyol és portugál infánsnő, egyben első-unokatestvére volt. Mária Anna III. Fülöp spanyol és portugál király (szintén rokona) és Ausztriai Margit főhercegnő (Ferdinánd apai nagynénjének) volt a második legidősebb leánygyermeke. Kettőjük házasságára 1631. február 20-án került sor Bécset. Kapcsolatukból összesen hat gyermek született, amelyek közül három érte meg a felnőttkort, Mára Anna császárkirályné maga pedig utolsó gyermekük születésébe halt bele, gyermekágyi lázba.

Második felesége a Habsburg-ház tiroli ágából származó Ausztriai Mária Leopoldina főhercegnő, szintén első-unokatestvére volt. Mária Leopoldina V. Lipót osztrák főherceg és tiroli gróf (Ferdinánd apai nagybátyja) és Claudia de’ Medici toszkánai nagyhercegnő legfiatalabb leánygyermeke volt. Házasságukra Linzben került sor 1648. július 2-án. Összesen egy fiuk született, mert Mária Leopoldina az első szülését követően – Ferdinánd első feleségéhez, Mária Anna császárnéhoz hasonlóan –, gyermekágyi lázban elhunyt 1649. augusztus 7-én, a szülés napján. Egy szem fiúgyermekük:

  • Károly József főherceg (1649. augusztus 7. – 1664. január 27.), később az olmützi, a passaui és a boroszlói püspöki, valamint a Német Lovagrend 47. nagymestere cím birtokosa lett. Fiatalon, tizennégy éves korában hunyt el. Nem házasodott meg és nem születtek gyermekei.

Harmadik felesége az itáliai Gonzaga-házból származó Gonzaga Eleonóra Magdolna hercegnő volt. Eleonóra II. Károly neversi herceg és Gonzaga Mária, Montferrat hercegnőjének legfiatalabb leánygyermeke volt. A házasságukra 1651. április 30-án került sor Bécsújhelyen. Összesen négy gyermekük született, amelyek közül két leány érte meg a felnőttkort:

Titulusai

Címei

Örökös címei:

  • Ausztria főhercege
  • Habsburg fejedelmi grófja
  • Német, magyar és cseh királyi herceg

Magyarország királya mint III. Ferdinánd: 1637. február 15. – 1657. április 2.

  • Horvátország, Dalmátország, Szlavonország, Ráma, Szerbország, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország királya
koronázása: Nagyboldogasszony-templom, Sopron, 1625. december 8.

Csehország királya mint III. Ferdinánd: 1637. február 15. – 1657. április 2.

koronázása: Szent Vitus-székesegyház, Prága, 1627. november 27.

A Szent Német-római Birodalom császára mint III. Ferdinánd: 1637. február 15. – 1657. április 2.

koronázása: Szent Péter-katedrális, Regensburg, 1636. december 22.

Ausztria uralkodó főhercege mint IV. Ferdinánd: 1637. február 15. – 1657. április 2.

Címerei

Ferdinánd címere mint
a rómaiak királya
(1636–1657)
Ferdinánd aranypajzsos címere
mint német-római császár
(1637–1657)
Ferdinánd címere mint
német-római császár
(1637–1657)

Emlékezete

Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.

Jegyzetek

  1. Szalay-Baróti A Magyar Nemzet Története

Források

  • Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerk.: Horváth Jenő. Helikon, Budapest 2004 ISBN 9632088948
  • A Habsburgok
  • Szendrei László: Uralkodók – Magyar királyok és erdélyi fejedelmek

További információk


Előző uralkodó:
II. Ferdinánd
Magyarország uralkodója
1637 – 1657
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. Lipót
Előző uralkodó:
II. Ferdinánd
Német király
1636 – 1657
Német-római császár
1637 – 1657
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
I. Lipót