Kubiláj mongol nagykán
Ma szeretnénk elmélyülni a Kubiláj mongol nagykán lenyűgöző világában. Bármit is jelent az egyes személyek számára, a Kubiláj mongol nagykán olyan téma, amely az évek során milliók figyelmét ragadta meg világszerte. A társadalomra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a Kubiláj mongol nagykán állandó vitatéma volt, és a kutatók, a rajongók és a kíváncsiak érdeklődésének témája. Ebben a cikkben a Kubiláj mongol nagykán különböző aspektusait fogjuk feltárni, elemezve annak fontosságát a különböző kontextusokban és az idők során bekövetkező fejlődését. Készüljön fel a felfedezés és a Kubiláj mongol nagykán megismerésének útjára!
| Kubiláj nagykán | |
 | |
| Minden mongolok nagykánja | |
| Kubiláj | |
| Uralkodási ideje | |
| 1260. május 5. – 1294. február 18. | |
| Elődje | Möngke |
| Utódja | Temür |
| Kína császára | |
| Si Cu | |
| Uralkodási ideje | |
| 1279 – 1294 | |
| Elődje | Tu-Cung |
| Utódja | Cseng-Cung |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Bordzsigin |
| Született | 1215. szeptember 23. Mongol Birodalom |
| Elhunyt | 1294. február 18. Khanbaliq[1] |
| Nyughelye | Burhan Haldun |
| Édesapja | Toluj |
| Édesanyja | Sorghaghtani Beki |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kubiláj nagykán témájú médiaállományokat. | |
Kubiláj kán (Mongol Birodalom, 1215. szeptember 23. – Khanbaliq, 1294. február 18.) a Mongol Birodalom nagykánja (1260–1294), a kínai Jüan-dinasztia alapítója és első császára (1279–1294). Korábban a mongol kánok egyszerűen birtokolták Kínát, míg Kubiláj deklarálta a Jüan-dinasztia létrehozását.
Nevét Kubláj, Kublaj és Hubilai kánként is említhetik, a török nyelvben Kubilay Han-nak ejtik. Toluj és Sorghaghtani Beki második fiaként jött a világra, Dzsingisz kán unokájaként. Bátyja, Möngke örökébe lépett 1260-ban. Kubiláj kán testvére, Hülegü elfoglalta Perzsiát és megalapította az Ilhánida Birodalmat.
Uralkodása
Möngke 1259-ben meghalt a Déli Szung elleni háborúban, de a helyére lépő Kubiláj kán folytatta a támadásokat. Ekkorra már darabokra szakadt a mongol világbirodalom, Kubiláj uralma alatt csak Mongólia és Észak-Kína, a volt Csin területe állt. Kubiláj 1264-ben a mai Pekingbe helyezte székhelyét, a várost Tatunak (Daidu, „Nagy Főváros”) nevezte el. 1271-ben császárnak kiáltatta ki magát, dinasztiájának pedig a Jüan („Kezdet”) nevet adta. Eközben 1268 óta folyamatosan háborúzott a Déli Szung ellen, amelyet végül hosszú és elkeseredett harc után 1279-ben megsemmisített. Kína tehát a mongolok uralma alatt egyesült.[2][3] 1274-ben és 1281-ben is hatalmas flottát szerelt fel Japán megtámadására, de az inváziós flottát mindkétszer megsemmisítette egy-egy tájfun. A második hadjárat veszteségeit egyes források 4000 hajóra és 140 ezer emberre teszik — ha ezt elfogadjuk, ez volt a történelem legnagyobb hajókatasztrófája.[4] Kubiláj kán uralkodása alatt utazott Kínába Marco Polo, a velencei kereskedő, aki 17 évet töltött Kubiláj birodalmában, s még magas hivatali rangot is kapott. Visszaemlékezéseiben lenyűgöző – és kortársai számára hihetetlen – képet festett a gazdag és fejlett kínai világról, amelynek Szung-kor végi virágzását még nem pusztította el a mongol uralom. Megjegyzendő, hogy Polo csak egy volt az ekkoriban Kínába látogató számos európai közül. Ugyancsak a Jüan-korban érkezett Kínába a pápa küldötte, Montecorvinói János, aki 1307-től Peking érseke lett, valamint a ferences rendi György barát [5] (ő az első magyar, akiről tudjuk, hogy eljutott Kínába). A mongol uralkodók, akiknek nem volt felhőtlen a viszonyuk az általuk kormányzott kínaiakkal, előszeretettel alkalmaztak idegen származású hivatalnokokat, megnyitották Kínát a külföldi kereskedők előtt, és engedték, sőt sokszor támogatták, hogy a legkülönbözőbb idegen vallások megtelepedjenek a birodalmukban.[2]
A Jüan-kori felkelések közül a legjelentősebb a buddhista Fehér Lótusz szekta által szervezett mozgalom volt, amelyet a résztvevők fejfedőjéről „vörösturbánosok” (a Maitréja-kultusz hívei) felkelésének neveznek. Az északon kitört, 1351-től 1363-ig tartó lázadást a mongolok végül leverték, de uralmuk véglegesen meggyengült.[6]
Jegyzetek
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Хубилай, 2015. szeptember 28.
- ↑ a b A Mongol Birodalom utódállamai. tatárjárás.hu. . (Hozzáférés: 2010. július 22.)
- ↑ Daniel C. Waugh: The Pax Mongolica (angol nyelven). . (Hozzáférés: 2009. május 30.)
- ↑ Hanula
- ↑ Potala | | Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ. www.tibet.hu. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
- ↑ Mi a hatása az orientális kultúrának a harcművészetekben. tar.hu. (Hozzáférés: 2010. szeptember 23.)[halott link]
Források
- Salát Gergely: Mongol hóditás Kelet-Ázsiában a 13. század első felében. Terebess Ázsia E-Tár. (Hozzáférés: 2009. május 30.)
- FMG/Mongols/Descendants of Tolui, son of Jenghiz Khan Mongol uralkodók (angol nyelvű)
- Klaniczay Gábor (szerk.). Európa ezer éve: a középkor. Budapest: Osiris Kiadó (2004). ISBN 963-389-821-8
Kapcsolódó cikkek
- Kínai uralkodók listája
- Mongol Birodalom
- Mongol kánok listája
- Kubla kán (Samuel Taylor Coleridge angol költő versének címe.)
- A Jüan-dinasztia családfája
| Előző uralkodó: Möngke |
Következő uralkodó: Temür Olzijt |
| Előző uralkodó: Tu-cung |
Következő uralkodó: Temür Olzijt |
.svg)
