Ebben a cikkben a Latin rítusú katolikus egyház témával foglalkozunk, amely a tudás különböző területein érdeklődés és tanulmányozás tárgya volt. A Latin rítusú katolikus egyház olyan téma, amely kíváncsiságot és vitát vált ki a szakértők és a rajongók körében, mivel relevanciája túlmutat a földrajzi és időbeli határokon. A történelem során a Latin rítusú katolikus egyház elemzés és elmélkedés tárgya volt, ellentmondó és gazdagító véleményeket generálva. Ebben az értelemben elengedhetetlen a megértésünk és értékelésünk elmélyítése, hogy megértsük ennek a társadalomra, az eszmék és tudás fejlődésére gyakorolt hatását. Egy kimerítő elemzéssel igyekszünk megvilágítani a Latin rítusú katolikus egyház legfontosabb szempontjait, feltárva következményeit és lehetséges jövőbeli kilátásait.
A latin rítusú katolikus egyház vagy „nyugati katolikus egyház” a római katolikus egyház nyugati autonóm részegyháza.
A latin rítusú katolikus részegyház világszerte az úgynevezett római liturgiát követi. A köznyelvben a latin rítusú egyház híveit ezért általában a római katolikusok névvel jelölik.
A latin rítusú egyház története során több különböző liturgia alakult ki. Ezek közül a legrégebbi a római liturgia, amely lényegében két változatban: a katedrális (szekuláris) változatban (Róma patriarchális bazilikáinak ünnepélyes formája) és a bencés szerzetesi változatban él. Ma világszerte kizárólag ez (melyik, a bencés?) a liturgia van érvényben. Ezenkívül azonban a latin rítusban még létezett, illetve a középkori nagy egységesedés előtt egész nagy egyházi régiók liturgiáját határozta meg a kihalt beneventói (Dél-Olaszország), karthágói (Észak-Afrika), gallikán (Franciaország), kelta (Nagy-Britannia), valamint a még ma is élő lombardiai (Milánói főegyházmegye, régen egész Észak-Olaszország) és vizigót vagy mozarab (Toledói főegyházmegye, Spanyolország) liturgia.
Összefoglalva a nyugati, latin rítusú katolikus egyház a következő liturgiákat foglalja magába:
A latin rítusú katolikus részegyház további területi (nem autonóm) részegyházakra, püspökségekre tagolódik, amelyek országok szerint püspöki konferenciákat és az ezek által irányított területi egyházakat alkotnak. Az egyes országok püspöki konferenciái azonban nem önálló jogállású egyházak, nincs pátriárkájuk. A nyugati patriarchátusi cím és a prímási cím csak címzetes (kivétel a jeruzsálemi pátriárka és az esztergomi prímás). A latin rítusú egyház erősen centralizált, a területi egyházi szervezetek szigorú alárendeltségi viszonyban állnak a 2006-ig a Nyugat pátriárkája címet is viselő római pápával. (XVI. Benedek pápa ezt a címet levetette.)