Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Maderspach Viktor-et, egy olyan témát, amely különböző tudományágak figyelmét felkeltette, és amely nagy érdeklődést vált ki a mai társadalomban. A Maderspach Viktor olyan téma, amelyről régóta vita és tanulmányozás folyik, és relevanciája ma is nyilvánvaló. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Maderspach Viktor különböző aspektusait, az eredetétől a mindennapi életre gyakorolt hatásáig, valamint a jövőre vonatkozó lehetséges következményeket. Annak érdekében, hogy teljes képet adjunk a Maderspach Viktor-ről, elemezzük pozitív és negatív aspektusait, valamint lehetséges következményeit személyes, társadalmi és globális szinten. Ezenkívül kiemeljük a Maderspach Viktor-hez kapcsolódó legújabb kutatásokat, azzal a céllal, hogy naprakész képet adjunk erről a folyamatosan fejlődő témáról.
Maderspach Viktor | |
Az I. világháborúban | |
Született | 1875. február 11. Iszkrony |
Elhunyt | 1941. október 4. (66 évesen) Budapest |
Állampolgársága | |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | író |
Halál oka | közúti baleset |
A Wikimédia Commons tartalmaz Maderspach Viktor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Maderspach Viktor (Iszkrony, 1875. február 11. – Budapest, 1941. október 4.) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró.
1848–1849-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája. Gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán élte.
Tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte. Később a családi birtokok irányításával foglalkozott. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt. A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páring havasok jó része egykor a Maderspach család birtokához tartozott. Elismert mérnök, sportoló és vadász volt. A magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is.
1914-ben az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra és az orosz frontra vezényelték. Két év szolgálat után szabadságra hazatér Iszkronyba. Az erdélyi román betöréskor (1916) gerillacsapatot vezetett a Retyezát és Páring hegységekben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). Magyar honvédek mellett bosnyák hegyivadászok, környékbeli románok, olaszok, szlovákok is, nem feltétlen feddhetetlen múlttal és az erkölcsi bizonyítvánnyal élők voltak különítményében, amit rövidesen csak „oláhölőknek” neveztek – ez a név végül a parancsnokon ragadt.
A trianoni békeszerződés után család birtokán maradt és – akarata ellenére – román állampolgárrá lett. 1921-ben csapdát állítottak neki, így egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett, Szerbián keresztül Magyarországra. Ennek történetét Menekülésem Erdélyből című könyvében írta le (először a Magyarság, majd a Soproni Szemle közölte). A Rongyos Gárda tagjaként részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben is, a nagy jelentőségű második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült, majd fogságba került.
Később mérnökként dolgozott, valamint írásaiból élt, Székesfehérvár mellett és Mátyásföldön.
Közreműködött az 1940-es erdélyi bevonulásban. Teherautója felborulásakor szerzett sérülésébe halt bele 1941. október 3-án éjjel fél tizenegy órakor. 1934-től haláláig Mátyásföldön élt családjával. A cinkotai köztemetőben nyugszik.