Ebben a cikkben a Regölés témájával foglalkozunk, és feltárjuk annak különböző aspektusait. A Regölés nagy jelentőségű téma a mai társadalomban, mivel a mindennapi élet különböző aspektusait érinti. Ebben a cikkben elemezzük eredetét, időbeli alakulását és a különböző területekre gyakorolt hatását. Ezenkívül megvizsgáljuk a Regölés körül létező különböző perspektívákat, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító jövőképet kínáljunk a témában. Többdimenziós megközelítéssel arra törekszünk, hogy olvasóinknak egy széles és részletes látásmódot kínáljunk a Regölés-ről, azzal a céllal, hogy elmélkedésre és vitára ösztönözzük ezt a ma oly fontos témát.
A regölés téli természetvarázslás jellegű, köszöntő népszokás, leginkább a Dunántúlon fordul elő. Karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök (általában fiatal legények) járják a falut, és minden háznál regöséneket énekelnek, majd ezért cserébe ajándékokat kapnak.
A regölés eredete valószínűleg egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. A regösénekek refrénje („Haj regö rejtem”), az ősmagyar sámánok és táltosok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak.
A regölést írott formában először Heltai Gáspár „A reszegsegnec es tobzodásnak veszedelmes vóltáról valo Dialogus” című, 1552-ben íródott művében láthatjuk. Az író említést tesz a regölő hétről (a karácsonyt követő első hét).
A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán vagy táltos énekmondói, ráéneklői voltak. A középkorban a regös szó, mint foglalkozásnév fordul elő, valószínűleg ők voltak a király udvari énekesei, királyi együttivói. A 19. – 20. században már a regösének előadói.
A regösök mindig csoportban járnak, hangszereik: láncos bot, köcsögduda. A legénycsoportok házról házra (főleg lányos házakhoz) járnak, majd az ott lakóktól jutalmat kapnak jókívánságaikért. A regösénekben fontos szerepe van továbbá ősmagyar mitológiai elemeknek (Csodaszarvas) és Szent István király alakjának is.
A regösének a regölés legmeghatározóbb eleme. Részei:
Minden versszak között elhangzik a „Haj regö rejtem regö-rejtem” refrén.