A mai világban a Szemere Pál (költő) olyan téma, amely folyamatosan fejlődik, és nagy érdeklődést vált ki a különböző területeken. Akár tudományos, kulturális, technológiai vagy társadalmi területen, a Szemere Pál (költő) hivatkozási pont és állandó vita tárgyává vált. Az idő múlásával a nyilvánosság egyik legrelevánsabb témájává vált, és emberek millióiban ébreszti fel az érdeklődést és a kíváncsiságot szerte a világon. Kétségtelen, hogy a Szemere Pál (költő) olyan téma, amely senkit sem hagy közömbösen, és hatása egyre nyilvánvalóbbá válik társadalmunkban. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Szemere Pál (költő) néhány legfontosabb aspektusát, és megvitatjuk a jelenlegi kontextusban betöltött fontosságát.
Szemere Pál | |
Született | 1785. február 19. Pécel |
Elhunyt | 1861. március 14. (76 évesen) Pécel |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Szemere Krisztina |
Foglalkozása | költő |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szemere Pál témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szemerei Szemere Pál (Pécel, 1785. február 19. – Pécel, 1861. március 14.) magyar költő, író, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.
Első költői kísérletei a Magyar Hírmondóban, 1802–1804-ben, költeményei, cikkei a 19. század első felében és az 1850-es években a legtöbb szépirodalmi és vegyes tartalmú lapban, folyóiratban és évkönyvben jelentek meg; ezeken kívül egy ódája a Magyar Kurirban, a Tavaszi Virágokban.
Szemere Ferenc és Fáy Sára fia; Budán, a Krisztinavárosban nevelkedett, ahol apja a magyar királyi helytartótanács ügyviselője volt. Iskoláit Budán, Kiskunhalason, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon, Pozsonyban és ismét Patakon járta 1791–1804 között.
Első versei 1802-ben jelentek meg a Magyar Kurírban, majd 1805-ben Bozóky István ügyvéd és költő Tavaszi virágok című gyűjteményében.
1805-ben királyi táblai jegyzőnek esküdött fel. 1808. június 4-én ügyvédi vizsgát tett. 1808–09-ben Schedius esztétikai előadásait hallgatta a pesti egyetemen; ekkor alakult szoros barátsága Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal, kialakítva az úgynevezett triászt, ami maradandó nyomokat hagyott irodalmunk történetében; Kazinczy Ferenccel rendszeres levelezésbe kezdtek; ekkor ismerkedett meg Kölcsey Ferenccel is, aki egyesek szerint szerelmes volt belé. 1810-ben munkatársa volt Kultsár Istvánnak, a Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztőjének; számára az akkor nagyhírű Neuwieder Zeitungot, a Tudósítások melléklapjaként fordította. 1811-ben Vida László segédje volt a magyar színháznál. 1817-ben Jenkowich Miklóssal, Fejér Györggyel és Horvát Istvánnal megalapította a Tudományos Gyűjteményt. 1818-tól 1829-ig Pest vármegye tisztikarában működött mint második alügyész. 1828-ban egyik tagja volt a nádor által kinevezett bizottságnak, amely az Akadémia tervrajzát készítette. 1831. február 16-án az MTA rendes tagjává választották a nyelvtudományi osztályba. A Kisfaludy Társaságnak 1840. február 1-jén lett tagja. Kizárólag az irodalomnak és művészetnek élt. Pesten és Pécelen lakott, ahol 1861. március 14-én meghalt. A Magyar Tudományos Akadémián Kazinczy Gábor tartott fölötte emlékbeszédet, az 1864. januári közgyűlésen.