Szlovákiai kisebbségek
Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Szlovákiai kisebbségek hatását a mai társadalom különböző aspektusaira. A populáris kultúrára gyakorolt hatásától a tudományos életben betöltött fontosságáig a Szlovákiai kisebbségek kitörölhetetlen nyomot hagyott életünkben, gondolkodásunkban és kapcsolatainkban. A Szlovákiai kisebbségek ősidők óta lenyűgöző és vita tárgya, számos értelmezést és reflexiót generált. Részletes és multidiszciplináris elemzésen keresztül megpróbáljuk megfejteni a Szlovákiai kisebbségek rejtélyeit és jelentéstartalmát, valamint azt, hogy hogyan formálta történelmünket és a jövőre vonatkozó elvárásainkat.
Szlovákiai kisebbségek alatt a mai Szlovákia területén élő nemzeti kisebbségeket értjük. Legnagyobb számban a 2011-es népszámlálás alapján 458 467-en vallották magukat magyarnak (8,5%). Utánuk következtek a cigányok 105 738 (2,0%), ruszinok 33 482 (0,6%), csehek 30 367 (0,6%), ukránok 7430 (0,1%), németek 4690 (0,1%), morvák 3286 (0,1%), lengyelek 3084 (0,1%), oroszok 1997, bolgárok 1051, horvátok 1022, szerbek 698, zsidók 631 és egyéb nemzetiségűek 9825 (1,3%) fővel. Megjegyzendő hogy 382 493 személy nemzetiségét (7%) nem sikerült megállapítani.
Történelem
Szlovákia mai területének csehek általi megszállásáig 1918 telén az államalkotó nemzet a Magyar Királyságban a magyar volt. A közigazgatás és az iskolarendszer is elsősorban a magyar nemzeti érdekeket szolgálta ki. De jure a Trianoni békeszerződéstől beszélhetünk csehszlovákiai kisebbségekről. Az első bécsi döntés után a szlovák–magyar viszony mélypontra került. Később az első szlovák államban is éltek kisebbségi csoportok, melyek jogai a németeket kivéve sok esetben erősen sérültek. A második világháború okozta az itt élő nemzetek számára a legnagyobb megrázkódtatást, mind emberveszteségben mind a szomszédi kapcsolatokban. A második világháború alatt a zsidókat gettókba összpontosították, majd koncentrációs táborokba deportálták a Harmadik Birodalomba. A háború után a németeket és a magyarokat a kassai kormányprogram kollektíve háborús bűnösöknek mondta ki és megtorlások, illetve egyéb visszaélések áldozataivá váltak. A németek többségét kitelepítették Németországba, a magyarságot a Szudétavidékre deportálták, illetve lakosságcserére kényszerítették.
Szlovákiai magyarok
A magyarság részaránya a dualizmus korában (1880–1910-es népszámlálások alapján a mai Szlovákia területére vonatkoztatva) folyamatosan növekedett, ami elsősorban a természetes szaporulatnak, a természetes asszimilációnak és a kor magyarosító törekvéseinek, részben pedig a kivándorlásnak köszönhető. Az egykori népszámlálások hatalmi vagy helyi torzításainak mértéke nem állapítható meg pontosan.
A szlovenszkói magyarság száma ugyan az asszimiláció, a zsidóság külön nemzeti kategóriába sorolása és a népszámlálások során tapasztalható csalások hatására az adatok szerint csökkent, kisebbségi jogaikat tekintve azonban kis mértékben ugyan, de folyamatosan javult a helyzetük, főként a már meglévő törvényi keretek érvényesítésének hatására. A cezúrát a Szlovákiában maradt magyarok számára az első bécsi döntés, ill. a szovjet front áthaladása utáni újbóli csehszlovák hatalomátvétel jelentette.
A magyarság száma (Cseh)Szlovákiában hivatalos abszolút értékben 1980-as évek végétől folyamatosan csökken, míg százalékarányban az 1960-as évektől. Ez elsősorban azzal áll összefüggésben hogy a magyarság, mint kisebbség természetes szaporulata az országban mindmáig alacsonyabb mértékű mint a szlovákoké. Másodsorban a csökkenés oka a generációs nyelv- és nemzetváltás, illetve az elvándorlás nyugatra és Magyarországra. A magyar cigányság magatartása a népszámlálások során is meghatározó lehet az eredmények tekintetében.
1991-ben 567 296-an, 2001-ben 520 528-an vallották magukat magyarnak. A 2011-es népszámlálás során 458 467 személy (közel 62 ezerrel kevesebben, mint 2001-ben) vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 8,5%-át jelenti. A magyart anyanyelvként használók száma azonban ennél némileg magasabb. A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. Az első Csehszlovák köztársaságtól eltérően, amikor Pozsonytól Ágcsernyőig folyamatos és meglehetősen homogén településterületet alkotott, ma három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénebb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipolymente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra-vidéki magyarság.
Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc kerületéből négyben haladják meg a 10%-ot. A Nyitrai kerületben a lakosság 27,6%-át, a Nagyszombati kerületben a 23,7%-át, a Besztercebányai kerületben 11,7%-át, míg a Kassai kerületben 11,2%-át teszik ki. Jelentősebb számú magyar még a Pozsonyi kerületben él (4,6%), a többi kerületben azonban elhanyagolható a magyarok számaránya.
Szlovákiában összesen 523 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 435 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.
2021-re a tíz évvel korábbi adatokhoz képest egy városi rangú településen (Somorja) csökkent a magyarság számaránya 50% alá, így már csak 12 városban van magyar többség (Naszvad csak 2020-tól lett város). A "legmagyarabb" város továbbra is Bős. Füleken, Nagymegyeren, Párkányban és Tornalján javult a százalékos arány, abszolút értékben azonban csak Füleken javult a magyarság helyzete (a 2. helyen megjelölt nemzeti kötődést nem számolva).
Szlovákiai cigányság
A cigányság nyelvészeti, néprajzi és társadalmi kutatása viszonylag későn kezdődött el, ennek ellenére már a 18. század végén jelentek meg szórványos munkák a későbbi Szlovákia területén, melyek egyes részkérdesekkel foglalkoztak (például Enessey Györgytől Komáromban).
A szlovákiai cigányság pontos számára csak becslések léteznek, mivel a cigányok egy része a népszámlálások során magát szlovákként, vagy magyarként határozza meg. Sokak anyanyelve is már ezen két nyelv egyike. Szlovákiában a legutóbbi 2011-es népszámlálás alapján 105738 cigány él, ami 2%-ot tesz ki, ennél azonban a számukat minden elemző többre becsüli. Szociológiai kutatások és becslések szerint azonban a cigányok jelentős részét – más országokhoz hasonlóan – a többségi nemzet tagjaiként vették számba. Valóságos létszámuk ezért lényegesen nagyobb a hivatalosan közöltnél, bizonyosan több mint 300 000 főt tesz ki, egyes becslések szerint elérheti az 500 000 főt is, ami az összlakosság 5,7–9,5%-át jelenti.
| No. | Megye | Népesség (2011, fő) | Cigányság lélekszáma (2011, fő, százalék) |
|---|---|---|---|
| 1 | Pozsonyi kerület | 602 436 | 767 (0,1%) |
| 2 | Nagyszombati kerület | 554 741 | 3048 (0,5%) |
| 3 | Trencséni kerület | 594 328 | 574 (0,1%) |
| 4 | Nyitrai kerület | 689 867 | 3987 (0,6%) |
| 5 | Zsolnai kerület | 688 851 | 2264 (0,3%) |
| 6 | Besztercebányai kerület | 660 563 | 15 525 (2,4%) |
| 7 | Eperjesi kerület | 814 527 | 43 097 (5,3%) |
| 8 | Kassai kerület | 791 723 | 36 476 (4,6%) |
Szlovákiai németek
A magyarországi németség eredetét korábban ókori és kora középkori korszakokban keresték. Még reneszánsz hagyományok alapján írtak ittmaradt germán törzsekről, melyek átvészelték volna a népvándorlást. A körmöci németséget például kvádokkal hozták kapcsolatba. Később az avarokat "megdöntő" németség töredékeit emlegették, ha másutt nem is, de Pozsony és Nyitra környékén.
A szlovákiai németség legnagyobb része középkori eredetű, őseik mint hospesek érkeztek e területre, főként a bányavidékekre. Germán népcsoportok azonban korábban is lakták e vidéket.
Csehszlovákia kikiáltása után körülbelül 3,5 millió német élt az országban, főként a cseh és morva Szudétavidéken. Szlovákiában több kisebb tömbben éltek, elsősorban a nagyvárosokban, cipszerek a Szepességben, a gründler, a buléner, vagy a mánta dialektust beszélők Alsómecenzéf környékén, krikehájok (Krickerhäuer) Nyugat-Szlovákiában. Egykor a habánok között is voltak német nyelvűek, illetve a zsidóság egy része is német vagy jiddis nyelvű volt. A szepességi szászok száma azonban már a monarchia utolsó évtizedeiben majdnem megfeleződött, s arányaikban is negatív hangsúlyeltolódás történt.
Az első szlovák államban széles körű jogokat biztosítottak a németek számára, megmaradtak érdekérvényesítő politikai és kulturális szervezeteik, illetve német nyelvű kiadóik és lapjaik. Iskolahálózatuk a magyar tömbtől távol eső vidékeken (például a Szepességben) a magyar államnyelv helyett szlovák-német nyelvi orientációjúvá vált (lásd például a késmárki líceumot, illetve 1936-ig a lőcsei főreáliskolát). A magyar állameszme azonban még sokáig pozitívan élt sokak, főként az idősebb generáció emlékezetében. A németség egy része nem tette magáévá a nemzetiszocialista eszméket, és elutasításuk jeleként többen a magyar pártra szavaztak.
Német nyelvű népcsoportok több tömbben éltek a mai Szlovákia területén egészen a második világháború végéig, amikor is egy részük önként elmenekült, nagyobb részüket azonban a potsdami konferencia határozatainak értelmében kitelepítették. A németek közül az 1945 májusától augusztusig tartó csehszlovákiai "wilde Vertreibung" (csehül divoky odsun – vad kiűzés) keretében 750 ezer főt, az 1946–1948 közötti marhavagonokba zsúfolt transzfer során pedig 2-2,2 millió németet telepítettek Németország amerikai, brit és szovjet zónáiba. Mára a magukat németnek vallók száma az országban nem éri el az 5000 főt sem.
Ma létező szervezeteik közül kevés fejt ki aktív, de annál fontosabb tevékenységet, például a Szepességben, vagy Dobsinán. A Szlovák Nemzeti Múzeumnak Pozsonyban az ún. Sunyal kúriában létezik Kárpátnémet Múzeuma, amelyet 1997-ben alapítottak. Elődje a SzNM Történeti Múzeumának 1994-ben alapított részlege volt.
Szlovákiai ruszinok
A ruszinok eredetüket tekintve mind a Kárpátokhoz kötődnek: vagy még most is a Kárpátok lejtőin élnek (Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, Délkelet-Lengyelországban), vagy pedig onnan vándoroltak el. Szlovákiában, noha a harmadik legnagyobb nemzeti kisebbség, nyelvi jogaik folyamatosan sérülnek.
Szlovákiai zsidóság
Bár a zsidóságra elsősorban vallási szempontból tekintünk, a zsidók már az első Csehszlovák Köztársaságban mint nemzeti kategória is megjelent. Pontos számukat ekkoriban is csak a vallásgyakorlók száma alapján lehet meghatározni, mivel egy részük a cigánysághoz hasonlóan a szlovák vagy a magyar nemzethez asszimilálódott. A népszámlálások során azonban visszaélések is történtek és a magyar vagy német nyelvű zsidóságot akaratuk ellenére önkényesen a számlálóbiztosok a zsidókhoz sorolták be.
Bár az antiszemitizmus a zsidókat történelmük során végig sújtotta, Szlovákia területén az őket ért első nagyobb atrocitások az első bécsi döntéskor történtek, elsősorban a nem honos zsidósággal szemben, mindkét érintett ország részéről. Csehszlovákia szétesése után az első Szlovák állam 1941. szeptember 9-én elfogadta az ún. Zsidó kódex-et, mely után tömegesen szöktek a zsidók Magyarországra. Helyzetük azonban csak ideiglenesen oldódott meg, hiszen Magyarország is elfogadta a zsidókat diszkrimináló törvényeket és az 1944-es német megszállás után megindult gettósításuk és többségüket deportálták. Szlovenszkóból még 1942-ben történtek az első deportálások a harmadik birodalom haláltáboraiba.
A második világháború után egy részük visszatért otthonába, de lefoglalt tulajdonaikat gyakran nem tudták visszaszerezni. Nagytapolcsányban 1945 szeptemberében még pogrom is volt ellenük. Közösségeiket a holokauszt megtörte, s a túlélők többsége külföldre, részben Palesztinába (a mai Izrael területére) emigrált. Ma kb. 6000 személy vállalja zsidó hitét az országban, főként idősek.
Szlovákiai csehek és morvák
Cseh- és morvaországi bevándorlók nagyobb számban a Cseh királyság-beli ellenreformáció erősödését követően érkeztek, elsősorban felekezeti okokból (a vallásszabadság végül politikailag győzedelmeskedett Magyarországon a török időkben, még ha rövid időre is).
A következő nagyobb hullám Csehszlovákia létrejötte után következett be, amikor is az 1910-es majdnem 8 ezer cseh anyanyelvűről 1930-ra majdnem 121 ezerre növekedett a számuk (bár hivatalosan csehszlovák nemzetiség létezett) Szlovákia területén. Ezek elsősorban katonák, csendőrök, hivatalnokok, tanítók és telepesek stb. voltak, akik elsősorban a munkalehetőségek és a földosztás miatt érkeztek a területre. Helyzetük azonban a szlovák autonómia, majd a függetlenség kikiáltása után gyökeresen megváltozott. Sokukat visszatoloncoltak, s a testvérnemzetből nyíltan (legalábbis politikailag motiváltan) utált és üldözött lett. 1938 végén már csak 77,5 ezren, 1943-ban már csak 31,5 ezren vallották magukat csehországi származásúnak. Újabb betelepülési hullám a második világháború után következett be, majd a különválást követően mára elsősorban a határos megyei és járási városokban összpontosulnak.
Szlovákiai lengyelek
Az első világháborúig a mai Szlovákia területén nem léteztek kulturális-művelődési szervezeteik, mint ahogy iskoláik sem voltak. 1925-ben hozták létre az első ilyen intézményt Lengyel Olvasókör néven Kassán, melyet a lengyel konzulátus munkatársai alapítottak, s könyvtárként szolgált. Emellett létrejött a Lengyel Fiatalok és Barátaik Köre is. 1928-1938 között Pozsonyban is működött Lengyel Kör. 1931-ben szlovákiai felsőfokú intézményeken 2365 lengyel állampolgár tanult. Lengyel Önsegélyező néven diákegylet is létrejött, prágai, brünni és pozsonyi fiókokkal. Pozsonyban a Comenius Egyetem Orvosi Kara mellett működött. 1933-ban megalapították a Lengyel-Csehszlovák Társaságot, 1936-ban pedig létrejött a Szlovák-Lengyel Gazdasági Egyesület Pozsonyban, mely azonban csak egy évig működött. 1945-1991 között semmiféle lengyel szervezet nem működött az országban. 1991 februárjában alakult Turócszentmártonban az Adam Mickiewicz Lengyel Klub. 1994-ben összefogva a pozsonyi és kassai lengyelekkel létrehozták a Lengyel Klub – Lengyelek Egylete és Barátaik Szlovákiában nevű máig működő ernyőszervezetet.
Szlovákiai délszláv eredetű nemzetiségek
Történelmileg horvát eredetű népcsoportok Pozsony és Nagyszombat környékén telepedtek le nagyobb számban, de kisebb közösségek Nyitra vármegye nyugati részéig (Erdőháti-alföld) is eljutottak. Délszláv eredetre utalnak a Horváth/Chorvát illetve az -ics és -ovics végződésű családnevek, ezen kívül például Horvátgurab és Horvátjárfalu települések neve, illetve a középszlovákiai nyelvjárás egyes sajátosságait is erre vezetik vissza. Délszláv bevándorlással elsősorban a török korban számolunk, amikor a horvát és szlávóniai nemesség is próbált új védettebb birtokokat szerezni, illetve családi kapcsolatokat kiépíteni a Magyar királyságon belül. A végvárrendszer működésében is fontos szerepet töltöttek be, lásd például Krusich János. Szerb eredetű csoportok elsősorban a Duna vonalán telepedtek le, elsősorban a naszádos katonaság soraiból. A komáromi (c)sajkások mellett, kereskedők is megtelepedtek, s a (c)sajkások áttelepítése (1751) után is fontos rétegét alkották a városnak az ortodox hitűek. Belgrád 1690-es eleste után is több tízezer személy vándorolt a Magyar királyságba, illetve horvát területekre. A horvátok esetében a nyelvhasználat mára elsősorban csak néhány helyen a templomokba szorult vissza, helyi iskolák nyelvhasználatában már a 18. századtól pozíciókat vesztettek. Legtovább Horvátjárfalun mutatható ki horvát nyelvű oktatás, egészen 1947-ig. A délszláv eredetű családok többsége asszimilálódott a környező népességbe. 2021-ben 2001 (967+1034) személy vallotta magát horvát, 1876 (1084+792) pedig szerb nemzetiségűnek.
Szlovákiában működik Horvát Kultúrszövetség, amely a horvát kulturális szervezetek tevékenységét hivatott összefogni.
Jegyzetek
- ↑ A vallási és egyéb kisebbségi csoportokat itt nem tárgyaljuk.
- ↑ Prezentácia prvých výsledkov - Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 2011[halott link]
- ↑ Nemzetiségi megoszlás[halott link]
- ↑ 1938-ban a helyzet elmérgesedése ellen több politikai akarat és empátia kellett volna (S. Deborah Cornelius 2015: Maďarsko v druhej svetovej vojne. Bratislava, 107) mindkét részről, ami azonban nem volt meg kellő mértékben egyik félnél sem, és ez végül a tárgyalások elakadását is eredményezte. A reciprocitás elve, egymás kisebbségeivel való zsarolás sem segített a helyzeten (Martin Hetényi 2008: Slovensko-maďarské pomedzie v rokoch 1938-1945. Nitra, 27-28; Simon Attila 2014: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945. Budapest, 32-33). A szlovák-magyar viszony drasztikus romlására további bírósági iratanyagok is rávilágítanak, s a nem éppen elszigetelt negatív eseteket a nagypolitika is figyelemmel kísérte. Például Nyitrán 1939. április és május folyamán diákok bántalmaztak magyarokat, mire a helyi rendőrség intézkedett, hogy a későbbiekben ez ne fordulhasson elő (Sallai Gergely 2002: Az első bécsi döntés megítélése a szlovák és a magyar történeti irodalomban. In: Pásztor Cecília (szerk.): „…Ahol a határ elválaszt” - Trianon és következményei a Kárpát-medencében. Balassagyarmat–Várpalota, 142. jegyzet).
- ↑ Szlovákia népessége nemzetiségek szerint - 2011 (angol nyelven). portal.statistics.sk. . (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
- ↑ https://www.scitanie.sk/en/population/basic-results/structure-of-population-by-ethnicity/SR/SK0/OB
- ↑ Lokális cigány közösségek Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben; Lokális cigány közösségek Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben; europeer.hu; amarodrom.hu Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben; romapage.hu Archiválva 2007. június 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Fügedi Erik 1941: A Felvidék településtörténetének újabb német irodalma. Századok 1941, 407-408.
- ↑ adatbank.sk; Ilyés Zoltán: Az 1938-as határváltozás és a felső-Bódva-völgyi németség (Mecenzéf, Stósz) Archiválva 2020. december 30-i dátummal a Wayback Machine-ben; Ilyés Zoltán 2005: Magyar lett most a mántából... Fórum Társadalomtudományi Szemle; ujszo.com; ujszo.com[halott link]
- ↑ https://pangea.blog.hu/2016/11/20/a_szepessegi_szasz_etnikai_terszerkezet_felbomlasanak_kezdete pangea.blog.hu]; Forberger Béla: A szepesi német elem pusztulásáról.
- ↑ Bruckner Éva: Egy elfelejtett magyar elit iskola: a késmárki líceum
- ↑ Szoláry Henriette - Czenthe Miklós: A lőcsei líceum történeti áttekintése
- ↑ Vö. 1922 Iskolai statisztika. Magyar Tanító II, 378-379.
- ↑ snm.sk
- ↑ Ruszin nyelvi jogokat kér számon Szlovákiától az Európa Tanács – Bumm.sk, 2013. december 30.
- ↑ Népszabadság Online; Kortárs 1999 43/3.
- ↑ Komárom szerepe a dunai hajózásban. In: Mácza Mihály 2015: Válogatott tanulmányok - Fejezetek Komárom és Alsó-Csallóköz történetéből. Komárom, 115-116.
- ↑ Sokcsevits Dénes: Mozaikkockák déli szomszédaink történetéből. p. 213.
- ↑ narodnostnemensiny.vlada.gov.sk
Irodalom
- Ján Doruľa 2014: O slovensko-nemeckom spolunažívaní v 16.-18. storočí. Bratislava
- Baki Attila 2014: Bars és Hont Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített vármegyék zsidóinak története és holocaustja – 1938–1944 (1945). ELTE Budapest
- Miriam Mlyneková 2021: A zsidó kisebbség helyzete az 1. Csehszlovák Köztársaság szlovákiai területén. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2021/3
- Martin Furmanik – Marta Kučerová – Mária Staňová Michalková – Miroslav Števík 2023: Dejiny Nemcov na Spiši