Ebben a cikkben a Teleki Pál (politikus)-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely ma sokak figyelmét felkeltette. A Teleki Pál (politikus) olyan téma, amely vitát váltott ki és kíváncsiságot keltett különböző körökben. A történelem során a Teleki Pál (politikus) fontos szerepet játszott különböző kultúrákban, és különböző területeken végzett tanulmányok és kutatások tárgya. Ebben a cikkben a Teleki Pál (politikus)-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk megvizsgálni, az eredetétől és fejlődésétől a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatásáig. Megtudjuk, mi teszi relevánssá a Teleki Pál (politikus)-et, és miért fontos odafigyelni rá. Csatlakozzon hozzánk a felfedezés és a Teleki Pál (politikus) megismerésének útján!
Magyar területi revizionizmus a két világháború között |
---|
Szervezetek |
Személyek |
Herczeg Ferenc · Harold Harmsworth · Bethlen István · Bánffy Miklós · Horthy Miklós · Csáky István · Teleki Pál |
Események |
Lajtabánság · Soproni népszavazás · Komáromi tárgyalások · Első bécsi döntés · Kárpátalja visszafoglalása · Szörényvári tárgyalások · Második bécsi döntés · Magyar–szlovák kis háború · Délvidék visszafoglalása |
Fogalmak |
Széki gróf Teleki Pál (teljes nevén Teleki Pál János Ede; Budapest, 1879. november 1. – Budapest, 1941. április 3.), a nemes Teleki családból való magyar földrajztudós, tanár, politikus, többszörösen megválasztott országgyűlési képviselő, előbb a Magyar Királyság külügyminisztere 1920-ban (a Simonyi-Semadam-kormányban), majd az ország miniszterelnöke 1920-tól 1921-es lemondásáig, ezt követően 1938–39-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter (az Imrédy-kormányban), majd az 1939-es választásokat követően az ország megválasztott miniszterelnöke 1941-es öngyilkosságáig. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, továbbá a SZEFHE rabonbánja és a Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli főcserkésze.
A főnemesi gróf széki Teleki család római katolikus ágának a sarja. Édesapja, gróf széki Teleki Géza (1843–1913) író és politikus, aki rövid ideig belügyminiszter volt Tisza Kálmán kormányában. Édesanyja Muráty (Muratisz) Irén (1852–1941), egy jómódú pesti görög kereskedő leánya.
1908. november 24-én vette feleségül Bissingen-Nippenburg Johanna (1889–1942) grófnőt, gróf Bissingen Nippenburg Rezső Antal Gábor és foeni Mocsonyi Georgina lányát Budapesten. Házasságukból két gyermekük született: Teleki Mária (1910–1962) és Teleki Géza (1911–1983). Géza fia geológus, egyetemi tanár lett Kolozsvárott 1940-44 között, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány vallás- és közoktatási minisztere volt 1944-45-ben. 1949-ben Amerikába emigrált. Egyik unokája, Teleki Géza neves antropológus lett Amerikában.
Elemi iskoláit magántanulóként végezte a budapesti evangélikus elemi népiskolában (a mai Deák Ferenc téren) 1885–1889 között, majd a pesti Piarista Gimnáziumban (1889–1897) folytatta tanulmányait, szintén magántanulóként.
1897 szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem jog- és államtudományi karára. A természettudományi karon földrajzi előadásokat hallgatott, publikált a Földrajzi Közleményekben és előadást tartott a Magyar Földrajzi Társaságban az ázsiai felfedezőutak történetéről. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1898. december 15-ei, nyilvános ülésén mutatta be dolgozatát. Egyetemi évei alatt részt vett az erdélyi társaság jeles, évente ismétlődő eseményein, a zsuki falkavadászatokon és a kolozsvári jótékonysági bazáron. 1901-ben szerezte egyetemi diplomáját: ekkor első államtudományi szigorlatán magyar közjogból, politikából, egyházi jogból és nemzetközi jogból vizsgázott. A következő tanévre vendéghallgatóként beiratkozott a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, a kétéves képzés második évére. 1902 áprilisában a bizottság nem találta elégségesnek tudását, majd a következő évben megismételt szigorlaton közigazgatási jogból ismét megbukott. Végül 1903. decemberben, „Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” címmel benyújtott dolgozata alapján az államtudományok doktorává nyilvánították.
1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1904-től szolgabíróként tevékenykedett Szatmárban. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909–1913 között a Magyar Földrajzi Intézet nevű kiadóvállalat tudományos igazgatója, 1910–1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, azonban székfoglalóját a háború miatt csak 1917-ben mondhatta el. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmiiskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. A háborúban önkéntesként szolgált, ez idő alatt született (nemegyszer a lövészárokban írva) korai jelentős műve: A földrajzi gondolat története. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres „vörös térképet”, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge).
Először az 1905-ös választásokon indult az ifj. Andrássy Gyula vezetésével a Szabadelvű Párt „disszidenseiből” formálódó (de csak a választás után bejegyzett) Országos Alkotmánypárt színeiben a Szatmár vármegyei nagysomkúti választókerületben, mely országgyűlési képviselőjévé választotta. Az 1906-os választásokon ismét elnyerte a mandátumot. Az 1910-es választásokon, amikorra nyilvánvalóvá vált a koalíciós kormány bukása, nem vállalt újabb mandátumot (nem indult), a politikától időlegesen visszavonult. Ekkoriban még nem volt jelentős politikai tényező. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. 1917-ig főhadnagyként szolgált a szerb, majd az olasz fronton, ekkor kinevezték az Országos Hadigondozó Hivatal élére. Az őszirózsás forradalom győzelme után visszavonult, a tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott, eközben az Antibolsevista Comité felkérésére az ellenforradalmi szegedi kormányokban (mindháromban) külügyminiszterként tevékenykedett.
Az ellenforradalom győzelme utáni első, 1920-as választásokon a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben Szeged belvárosi kerületében nyert országgyűlési mandátumot. A március 15-én alakult Simonyi-Semadam-kormányban Simonyi-Semadam felkérte külügyminiszternek, melyet április 19-ével fogadott el, a trianoni békeszerződés aláírására már ilyen minőségében ment el, azt azonban nem ő, hanem a magyar delegáció két másik (politikailag súlytalan) tagja írta alá. A kormány ezután egy hónappal lemondott, a kabinetalakításra Horthy Telekit kérte fel, aki el is vállalta azt.
1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere, és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly király visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én lemondott a miniszterelnökségről.
Teleki első kormányzásának egyik máig leginkább ellentmondásos kérdése a numerus clausus-törvény tulajdonképpen az 1920. évi XXV. törvény („a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról”), nevének jelentése: lezárt (értsd: meghatározott, állandó) szám. A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette, 1920 szeptemberében fogadták el. A törvény elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország vélt vagy valós szükségleteihez igazítani, korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban tükrözniük kellett a Magyarországon élő „népfajok” arányszámát. A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy biztosítsa a "magyaroknak" (a zsidó magyarokat nem beleértve) a lakosságon belüli arányuknak megfelelő részvételt az egyetemeken. A törvényt sokan az első zsidótörvénynek tekintik, mivel a zsidóságot korlátozta leginkább, amelyet az addigi joggyakorlattól eltérően felekezet helyett nemzetiségként kezelt, és gyakorlatilag nem-magyarokként.
1925-ben részt vett a török–iraki határ megállapítása előtti felmérésben mint a Népszövetség által kiküldött Moszul-bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: professzor, és több ízben dékán volt a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán, illetve 1937–1938-ban rektor a jogutód József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Műegyetem elődjén. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el.
Az 1926-os választásokon nem indult, mivel a Közgazdasági Egyetem őt kívánta delegálni az újjáalakuló felsőházba. A felsőháznak az 1927-es újjáalakulásától 1938-ig maradt a tagja (mindvégig a Közgazdasági Egyetem küldöttjeként). Ez idő alatt országgyűlési választáson nem indult.
1922. június 10-ével Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált nevezte ki az ország főcserkészévé. Népszerű és nagy hatású szereplője az ifjúsági mozgalom történetének. Teleki azonban nem viselte hosszú ideig a címet, ugyanis 1923 márciusában egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta lemondását, főcserkészi tisztsége alól a kormányzó felmentette, és tiszteletbeli főcserkésszé nevezte ki. E szerepében volt 1933-ban a 4. Cserkész Világdzsembori, cserkész világtalálkozó (jamboree, dzsembori) szervezője és irányítója: Gödöllőn, a Királyi Kastély parkjában a világ számos országából érkező 30 000 cserkész táborozott.
Teleki 1938-ban a tokaji kerületben egy időközi választáson ismét képviselői mandátumhoz jutott, amivel lemondott felsőházi tagságáról és újra csatlakozott a képviselőházhoz. Az 1938. május 14-én az alakuló Imrédy-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, melyet Imrédy bukásáig el is látott. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben meggyőződéses angolbarát volt.
1939. február 2-án a parlamenti viszály megoldásaként (még korábban 62 kormánypárti képviselő kivált és szembefordult Imrédyvel) Teleki vezérletével a kormánypárt és a korábbi „disszidens” képviselők újraegyesültek, a kormánypárt pedig felvette a Magyar Élet Pártja nevet (ami addig a „Nemzeti Egység Pártja” volt).
Imrédy Béla szintén ekkori lemondatása után Horthy újfent Telekit bízta meg a kormányalakítással. Teleki és második kabinetje 1939. február 16-án tette le hivatali esküjét, így az 1939. IV tc.-t, azaz a II. zsidótörvényt már az ő kormányzása alatt fogadta el a parlament.
Teleki második miniszterelnöksége idején zajlott le Kárpátalja (1939. március) és Észak-Erdély (második bécsi döntés, 1940. augusztus 30.) visszacsatolása. Hivatali ideje alatt nagyszabású infrastrukturális beruházásokat és szociális reformokat is elindított (pl. az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, észak-erdélyi vasútépítések, stb.). Az 1939-es ún „pünkösdi választásokon” a vezetése alatt álló kormánypárt, a Magyar Élet Pártja a Horthy-korszak legnagyobb arányú választási győzelmét aratta, ugyanakkor mind a kormánypárton belül, mind azon kívül előretörtek a szélsőjobboldali erők. Itt újfent Szeged belvárosában nyert képviselői mandátumot.
Teleki Pál külpolitikájának kétségtelen sikere, hogy 1939 szeptemberében a magyar kormány megtagadta azt a német kérést, amely a Nagyszalánc-Velejte vasútvonal magyar területen húzódó szakaszának használatát kérte, hogy azon a lengyel frontról német sebesülteket és utánpótlást szállító szerelvények haladhassanak át. Lengyelország szeptemberi kudarca után a magyar kormány megnyitotta a határt a lengyel menekülők előtt, és megadta az összes lehetséges segítséget számukra: az 1944. márciusi német megszállásig lengyel iskolák és szervezetek működtek Magyarországon. Ugyancsak Teleki Pál utasítására szerveztek meg és szereltek fel titokban egy magyar légiót, hogy azok a téli háborúban a finn oldalon harcoljanak a szovjet csapatok ellen. 1940. szeptember 26-án elsőként kapta meg Horthy kormányzótól a Magyar Királyi Szent István-rend nagykeresztjét.
Teleki külpolitikájának, s kormánya mozgásterének végzetes szűkülését jelentette, hogy 1940. november 20-án a magyar kormány csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez (Németország, Olaszország és Japán), elismerve a fasiszta Olaszország és a náci Németország európai hegemóniáját. Az egyezmény értelmében ha a világháborúban addig részt nem vevő állam támadná meg a tengelyhatalmakat, Magyarország szolidaritást vállal a megtámadottal.
A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs – mely egyúttal németellenes élű volt – után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország, és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között.
Teleki tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. Április 2-án a londoni nagykövet tájékoztatta arról, hogy Magyarország hadüzenetre számíthat angol részről Jugoszlávia megtámadása esetén.
A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján 1941. április 3-án reggel Telekit holtan találták a Sándor-palotában lévő lakosztályában, fejlövés végzett vele. Íróasztalán drámai hangú levelet találtak a kormányzónak címezve, melyben erős szavakkal ítélte el a Jugoszlávia elleni agressziót. A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen.
Halálát a rendelkezésre álló történelmi bizonyítékok alapján általában öngyilkosságként értékelik. Ezt a tényt Nyári Gábor 2015-ben kiadott könyvében ugyan igyekezett megkérdőjelezni, s könyve nyomán elterjedt a vélekedés Teleki meggyilkolásáról. Nyári állításait Ablonczy Balázs vitatta.
2019. április 3-án hozta nyilvánosságra Budapest Főváros Levéltára az előző este hozzájuk került iratanyagot, benne Teleki Pál addig ismeretlen, 1941-es búcsúlevelével, amelyet személyi titkárának, hű bizalmasának írt. Teleki személyiségét, stílusát jól ismerő Csapodi Csaba székfoglaló előadásában, melyet a Szent István Akadémián tartott (2003), a „búcsúlevél” szövegkritikai elemzéséről, megállapította, hogy annak stílusa, a papírra vetett mondatok Telekitől idegenek. Az „öngyilkossági” feltételezést emellett számos jeles, kortárs személyiség (Bognár Sándor, Tóth Sándor) soha nem fogadta el, különös tekintettel Teleki mély istenhitére.
„ | Öngyilkosságával az volt a célja, hogy magát és népét felmentse a Jugoszlávia elleni német támadásért viselt felelősség alól. Áldozata tisztára mosta nevét a történelem előtt. De a német seregeket nem tudta megállítani, és a történtek következményeit sem volt képes elhárítani. | ” |
– Winston Leonard Spencer Churchill: A második világháború. 1–2. kötet. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1995. 483. o. |
"Teleki Pál áldozatos küzdelme – a vesztett háború és a trianoni ítélet nyomán kirabolt, megcsonkított és erkölcsileg lezüllött ország közállapotának rendbetételéért, a hibás döntés revíziójáért, az igazságosabb békéért és a magyar állam függetlenségéért – az eddigieknél nagyobb megbecsülést érdemel az utókortól. A Teleki Pál-érdemérem – a Bethlen Gábor-díj és a Márton Áron Emlékérem mellett – a Bethlen Gábor Alapítvány 2004-ben létesített kitüntetése. Ezt a „becsületrendet” a tudós államférfiről nevezték el."
Szobrok
Közterületek
Egyéb
További magyar nyelvű művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
|
A www.mult-kor.hu portál cikkei: Az alábbi, tendenciózus, téves "véleményekre", név nélkül utaló internetes hivatkozások (http://www.mult-kor.hu) 2022-12-11-én nem elérhetők! Holt linknek, tehát törlésük indokolt!
Elődje: Simonyi-Semadam Sándor |
|
Utódja: Csáky Imre |
Elődje: Simonyi-Semadam Sándor |
|
Utódja: Bethlen István |
Elődje: Imrédy Béla |
|
Utódja: Bárdossy László |