Ebben a cikkben a Kalligráfia témáját fogjuk alaposan megvizsgálni, elemezve annak számos aspektusát és mai relevanciáját. Ez a cikk az eredetétől a társadalomra gyakorolt hatásáig, különböző nézőpontjain és megközelítésein keresztül átfogóan foglalkozik mindennel, ami a Kalligráfia-el kapcsolatos. Egy részletes és szigorú elemzésen keresztül elmélyülünk ebben a lenyűgöző témában, hogy megértsük hatókörét és jelentőségét a tudománytól a kultúráig különböző területeken, így átfogó és gazdagító látásmódot kínálunk. Kétségtelen, hogy a Kalligráfia nagyon fontos téma, amely megérdemli a mélyreható feltárást, és pontosan ezt javasoljuk a következő sorokban.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Kalligráfia |
---|
A kalligráfia (a görög καλλος kallos „szépség” + γραφος grafosz „írás” szavakból) a díszes, szép (folyó) kézírás, annak művészi fokú gyakorlása. Kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben.
Az európai kalligráfia gyökerei a görög és római írnokok korába nyúlnak vissza, a Bibliát másoló és képekkel, iniciálékkal gazdagító középkori szerzetesekkel virágkorát élte egészen a könyvnyomtatás feltalálásáig (Johann Gutenberg, 15. század.) A 19. század végén William Morris a híres Arts and Crafts movement újra felfedezte és népszerűsítette. A mindennapi életben a kézírás visszaszorulásával a kalligráfiát, a díszesen megírt szövegek elkészítését speciális alkalmakkor gyakorolják, meghívók, diplomák és hasonlók kerülnek ki a kalligráfia mai mesterei keze alól.
A kínai és a kelet-ázsiai kalligráfia eszköze az ecset, amelynek segítségével az írnok szintén folyamatosan tudja a jeleket főleg rizspapírra vagy selyemre írni. A kínai írásjegyek neve hanzi, a japánoké kandzsi, a koreaiaké handzsa, de a hangult is lehet kalligrafikusan írni. A kalligráfiát ezeken a távol-keleti helyeken igen fontos művészetnek tartják, és része a legkifinomultabb ázsiai festőművészetnek is.
A kalligráfiát vagy folyamatos mozdulatokra épülő szép kézírást például a japán gyerekek iskolában tanulják sok éven át, része az általános oktatásnak, ugyanis a japánok írásjelei fogalmakat takarnak, képileg is reprezentálnak, és a hangalak mellett a gyerekek rögzítik a jel előállításához szükséges finom manuális mozgás részleteit nemcsak a fejükben, hanem az izmaikban is.
A Közel-Keleten a muzulmánok is kedvelik a kalligráfiát, művészi teljesítménynek és az inspiráció szolgálójának tartják. A kézírás része az iszlám filozófiának, amely nem engedte a hasonmás képi ábrázolást, így szinte olvashatatlanul túldíszített, réztárgyakba vésett vagy falakat díszítő írásban bontakoztatták ki magukat a díszítő kedvű írástudók. Ilyen kalligráfia például a tuğra, a szultánok pecsétje is.