Karlizmus
A mai világban a Karlizmus olyan téma, amely emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. Hatása a mindennapi élet különböző területeire terjed ki, a politikától a populáris kultúráig. A Karlizmus heves vitákat váltott ki, és számtalan kutatást és publikációt inspirált. Legyen szó karakterről, történelmi eseményről vagy akár elvont fogalomról, a Karlizmus-nek sikerült kitörölhetetlen nyomot hagynia a kortárs társadalomban. Ebben a cikkben tovább fogjuk vizsgálni a Karlizmus jelentőségét és hatását, megvizsgálva annak számos oldalát és a mai világban betöltött jelentőségét.
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
A karlizmus a Spanyol Királyságban a 19. században működött politikai csoportosulás volt. Követői, támogatói a karlisták.
Történetük
A spanyol örökösödési háború után a Bourbon-ház került a spanyol trónra, az országban hatályon kívül helyezték az addig érvényes öröklési rendet, mely lehetővé tette a női trónöröklés lehetőségét is, és helyette – a Francia Királyság és a Német-római Birodalom mintáját követve – bevezették a száli frank trónöröklési rendet, amely szerint az uralkodó fiúörökös nélküli halála esetén a korona a fiútestvérére, vagy ennek hiányában a törvény szerinti sorrendben meghatározott férfi vérrokonra száll.
VII. Ferdinánd uralkodása alatt ez a törvény volt életben, azonban fiúutóda nem született. Így a régi kasztíliai trónöröklés visszaállításával (amely fiúgyermek hiányában a mindenkori uralkodó lányát, az uralkodó öccsével szemben a trónöröklésben előbbre helyezte) jelölte leányát a trónra. Ezt a spanyol Pragmatica sanctio tette lehetővé, amelyet VII. Ferdinánd még Izabella születése előtt, 1830. március 29-én bocsátott ki.
A száli törvény értelmében viszont VII. Ferdinánd öccse, Károly spanyol infáns volt az utód.
VII. Ferdinánd 1833-ban meghalt. Elvben az akkor hároméves II. Izabella örökölte a spanyol koronát, ám bátyja halála után Károly infáns fellépett Ferdinánd akarata ellen, és jogot formált a királyi címre V. Károly néven. Az így kialakult ellentétben a Károly köré szerveződő, őt támogató csoportot hívják a történészek karlistáknak.
Károly a reakciósok (pejoratíve: a haladás, a reformok ellenzői) és abszolutisták segítségével polgárháborút robbantott ki. A másik oldalon a reformpártiak és liberálisok a királynőt és régens anyját, Mária Krisztinát támogatták. A fegyveres harc -változó szerencsével -egészen 1839-ig tartott, ekkor a királynő-pártiak („krisztinók”) legyőzték a karlistákat.
Jegyzetek
- ↑ Carl Cavanagh Hodge. Encyclopedia of the age of imperialism: 1800-1914. A - K. Greenwood, 138. o. (2008). Hozzáférés ideje: 2012. december 13.
