Ma a Kempis Tamás olyan téma, amely nagy érdeklődést vált ki a társadalomban. Az akadémikusoktól a szórakoztatásig a Kempis Tamás minden korosztály és hátterű ember figyelmét felkeltette. Jelentősége és hatása napjainkban elengedhetetlen témává teszi, amellyel foglalkozni kell. Ebben a cikkben a Kempis Tamás-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, elemezzük annak hatását különböző összefüggésekben, és teljes perspektívát kínálunk a témáról. Kritikus és reflektív megközelítéssel olyan átfogó jövőképet kívánunk nyújtani, amely lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük a Kempis Tamás jelentőségét a mai társadalomban.
Kempis Tamás | |
Élete | |
Született | 1379 vagy 1380 Kempen (ma Észak-Rajna-Vesztfália) |
Elhunyt | 1471. július 25. (91–92 évesen) Zwolle |
Sírhely |
|
Nemzetiség | holland |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | értekezések, levelek, himnuszok, imádságok, szentbeszédek |
Irodalmi irányzat | devotio moderna |
Fontosabb művei | De imitatione Christi A liliomvölgy A rózsakertecske |
Hatottak rá | Geert Groote, Florentius Radewijn |
Hatása | az egész nyugati kereszténységre |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kempis Tamás témájú médiaállományokat. |
Thomas a Kempis, magyarosan Kempis Tamás O.S.A. (latinul: Thomas a Kempis), születési nevén Thomas Hemerken vagy Haemerken (Kempen, 1379 vagy 1380 – Zwolle, Agnietenbergi kolostor, 1471. július 25.) késő középkori német-holland író, a kanonok törzstagja, a Krisztus követése című könyv szerzője, amely az egyik legnépszerűbb és legismertebb keresztény áhítatos könyv. A devotio moderna nevű késő középkori spirituális mozgalom legismertebb alakja.
Kempis 1379-ben vagy 1380-ban szegény kézműves családban született Johann és Gertrud Hemerken fiaként. 12 éves korától Deventerben, Johann Boome iskolájában folytatott tanulmányokat. Mestere 1395-től a szentéletű Florentius Radewijn kanonok volt, akinek házában 1398-ban 20 „testvérrel” élt a Közös Élet Testvérei (hieronimiták) között. 1399-ben belépett az agnetenbergi ágostonos kolostorba, ahol a bátyja, János perjelként működött. Kempis itt eleinte a kódexmásoló műhelyben dolgozott, erkölcstani és Bibliamagyarázati tanulmányokat folytatott, majd 1406. június 12-én szerzetesfogadalmat tett. 1414-ben szentelték pappá. Már 1417-ben említik, hogy egy misekönyvet másolt. 1425 és 1448 között a szubprior tisztséget viselte, ugyanakkor gondnokként és novicius mesterként is működött. A kolostorban való életéről szólva kiemeli az egyik korabeli életrajza, hogy „milyen nagy jámborságban járt Isten előtt, milyen gyengédséggel és barátságossággal szerette társait, hogy a szív milyen alázatával és mily nagy szorgalommal töltötte ki azt az időt, mely neki az életre adatott. ... Szokása volt, hogy a csendes éjszakában, mikor a mise után már mindenki aludt, még fenn maradjon, könyveket írjon, vagy másoljon, ami által igazán nagy érdemeket szerzett. Minden beszéde Istenről és a Szentírásról szólt; sosem vonakodott, ha megkérték, hogy a lelkek javára prédikáljon. ... Belsőleg mennyire mélyen összeszedett volt Istenben Kempis Tamás az imádság helyén és minden lelki tevékenységében ... Nappal is és éjjel is mindig ő volt az első a kórusban és mindig utolsóként hagyta el e helyet. Nem is lehet elmondani, mennyire szíve és lelke ügyének tekintette a szent Istenszolgálatot és a lelki élet ékesítését.”
Hosszú, munkás élet után hunyt 1471-ben. Egy krónika így számol be haláláról: „Dicséretben és hírnévben 65 évet töltött a kolostorban annak igen rendkívüli hasznára, míg életének 92. évében, az Úr kegyelemteljes születésének 1471. esztendejében augusztus 8-án Isten el nem hívta a földi menedékhelyről és fel nem vette őt a mennyei lakhelyre, de emlékét ránk hagyta ezen a földön.”
Boldoggá avatását többször is kezdeményezték, de Róma máig nem döntött a kérdésben.
Kempis jelentős egyházi író. Lelkiségének meghatározója Isten és a lélek kapcsolata. A német misztika „Isten a minden, az ember a semmi” gondolatát a metafizika szintjéről az erkölcsi-egzisztenciális szintre vitte át. Képekben gazdag, állandóan a Szentírásra utaló nyelvében az ősi egyházi hagyomány visszhangzik. Ima- és elmélkedési módszere a karthauziak lelkiségéhez kapcsolódik.
Egy 1471–1488 között írt katalógus 38 művét sorolja fel. Műveit a következő csoportokba lehet osztani:
Néhány konkrét műve: