Lorschi kapucsarnok
A mai világban a Lorschi kapucsarnok olyan téma, amely nagy jelentőséggel bír, és széles közönség figyelmét felkeltette. Akár a társadalomra gyakorolt hatása, akár a szakmai relevanciája, akár a populáris kultúrára gyakorolt hatása miatt, a Lorschi kapucsarnok a jelenlegi körkép alapvető szempontjává vált. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Lorschi kapucsarnok minden aspektusát, az eredetétől a mai fejlődéséig, és átfogó perspektívát kínálunk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük a Lorschi kapucsarnok fontosságát és hatókörét a különböző kontextusokban.
A lorschi kapucsarnok a késő-karoling építészet kiemelkedő alkotása, egykoron a lorschi kolostor részét képezte és valószínűleg 800 körül épült, Német Lajos idején (régebben Nagy Károly korára időzítették). A kolostor maga nem maradt meg, de a kapucsarnokot, mint utolsó még meglévő épületrészt 1991-ben az egyéb építészeti és archeológiai anyaggal az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A régészeti feltárás alapján arra lehet következtetni, hogy a csarnok eredetileg is egyedül állt, azonban eredeti funkciója máig ismeretlen. Lehetett könyvtár, bírósági tárgyalóterem, fogadóterem, királyi szálláshely vagy akár a lorschi nazarius-relikvia épülete, akár diadalkapu (az alsó átjárható rész). Szintén elképzelhető, hogy az épületet több célra is használták. A falak belső újradíszítése és újrafestése utalhat arra, hogy már a karolingi időben új funkciót kapott az épületet.
A földszinti nyílt kapucsarnokot három félkör alakú, zárt és egymagasságú boltív határolja el egymástól, melyeket jól kivehető pilaszterek hangsúlyoznak. Ezek folytatása az emeleti szinten azonban már csak díszítés - egyfajta hornyolt dombormű. Az oszlop- ill. pontosabban pilaszterfők ión stílusban készültek, bár jellegzetesen korinthoszi akantuszdíszítéssel. A háromszögletű oromzat kialakításában valószínűleg a helyi hagyományok is szerepet játszottak. A falak külső felületét a földszinten négyszögletű, az emeleten három- illetve hatszögletű, vörös és fehér homokkőlapokkal borították. Az emeleti szinten a pilasztereket végül fogazott vonal-dombormű zárja. Éppen a földszinti és emeleti pilaszterek kettőssége az, amelyben olyan nyilvánvalóan megmutatkozik egyfelől az ókori római hagyományok megőrzésének szándéka, másrészt ezen hagyományok leegyszerűsítése illetve újraértelmezésüknek az igénye.
Források
- Wilfried Koch: Baustilkunde. München 2005 (25. kiadás)
