Növényzet vertikális zonalitása

Ma a Növényzet vertikális zonalitása olyan téma, amely nagy érdeklődést és vitát vált ki a társadalomban. Relevanciája az elmúlt években nőtt, és olyan különböző területeket fed le, mint a technológia, a kultúra, a politika és a tudomány. A Növényzet vertikális zonalitása-nek sikerült megragadnia a szakértők és a rajongók, valamint általában a polgárok figyelmét, és a média és a társadalmi napirend alapvető részévé vált. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Növényzet vertikális zonalitása-hez kapcsolódó különböző szempontokat és oldalakat, hogy átfogó és naprakész elképzelést nyújtsunk erről a ma nagyon fontos témáról.

A növényzet vertikális zonalitása egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben alakul ki a domborzat, azaz a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására.

A hegységek éghajlata

A hegységekben az éghajlat a tengerszint feletti magassággal változik. Felfelé haladva:

  • csökken a hőmérséklet (100 m-ként 0,5 °C-kal);
  • csökken a légnyomás, tehát a levegő oxigén- és széndioxid-tartalma.
  • nő a csapadék mennyisége.

Fenti tényezők hatására a növénytársulások és a hozzájuk tartozó talajok emeletes övekbe rendeződnek. Ennek megfelelően változik a felszínformálás jellege, a felszín formakincse is.

A vertikális övezetesség általános jellemzői

Az eltérő földrajzi szélességeken a függőleges övek határai különböző magasságokban vannak. A magassági övek helyzetét befolyásolják további tényezők is. Ezek közül a fontosabbak:

  • az úgynevezett égtáji kitettség,
  • a hegyvonulat csapásiránya,
  • a csapadék mennyisége és az
  • emberi tevékenység.

Ezek közül legfontosabb az „égtáji kitettség”, ami azt jelenti, hogy az egyes hegységek Egyenlítő felé néző (az északi féltekén: déli) oldalain ezek a határok magasabban vannak, mint a sarkvidékek felé néző (az északi féltekén: északi) oldalaikon.

Minél alacsonyabb földrajzi szélességen fekszik és minél magasabb egy hegység, annál teljesebb a függőleges övek száma. A legtöbb magassági öv tehát a trópusi, magashegységekben alakult ki:

Azt, hogy az egyes övekben milyen konkrét növénytársulások uralkodnak, alapvetően az adott hegység növényföldrajzi helyzete határozza meg, az egyes növényzeti öveket elválasztó határvonalak között azonban van néhány általános jellegű: olyan, amely a növényföldrajzi helyzettől függetlenül kialakul. Ezek a határvonalak a növényzet vízszintes (földrajzi helyzet szerinti) tagolódásában is könnyen meghatározhatóak:

  • az erdőhatár, tehát a zárt erdők felső határa,
  • a fahatár: a szórványosan álló fák határa,
  • a fagyhatár, ami fölött télen időnként fagy (ennek csak a trópusokon van jelentősége; a mérsékelt és a hideg égövben minden az egész hegység a fagyhatár fölött van) és
  • a hóhatár: az örök hó határa.

A nedvesebb éghajlatú hegyvidékeken, ahol az év nagy részében összefüggő rétegfelhőzet alakul ki, fontos növényföldrajzi határvonal a felhőszint, azaz a rétegfelhőzet alja.

Ismertebb hegyvidékek növényzeti övei

Európai hegyvidékek

Az egyes övek fölső határa után szereplő hozzávetőleges magasságok közöl a kisebbik szám a sark felé néző, a nagyobbik az Egyenlítő felé néző oldalt jellemzi.

Közép-Európa magashegységeinek függőleges növényzeti övei

Az Alpok függőleges növényzeti övei és talajai

Trópusi hegyvidékek

paramo-növényzet
A paramo-növényzet elterjedése Dél-Amerikában

A trópusi magashegységeken általában a következő növényzeti övek különíthetők el:

  • trópusi esőerdő (600–900 m-ig — 24–28 °C, 2000–7000 mm éves csapadék)
  • örökzöld erdő (1500–1800 m-ig — 16–24 °C, 1000–2000 mm éves csapadék)
  • lombhullató és tűlevelű erdő (2800–3000 m-ig — 10–16 °C, < 1000 mm éves csapadék)
  • alhavasi gyep (3500–3600 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék)
  • szúrós fűfélék (4200–4300 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék)
  • örök hó és fagy > 4300 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)

Ezen belül jelentős különbségek, helyi sajátosságok fejlődtek ki.

Az Andok északi részének (Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Közép-Amerika egyes országai) függőleges növényzeti övei

— a xerofil tűlevelű erdőtársulást a Podocarpus, tűnyalábos fenyő (Pinus), jegenyefenyő (Abies), hanga (Erica), boróka (Juniperus) fajok uralják; az epifitonok száma csökken, a mohákat és páfrányokat felváltják a zuzmók

  • tierra helada (faɡyos terület) — 4200–4800 m-ig (a hóhatárig) — az éves középhőmérséklet: 0–6 °C, a csapadék < 1000 mm

— jelentős fagyváltozékonyság úgynevezett napszakos jellegű (nappal nyári, éjjel téli) éghajlattal

A Ruwenzori–Virunga–Kahuzi csoport növényzeti övei


Az afrikai paramo-növényzet alapvetően különbözik a dél-amerikaitól. A dél-amerikai üstökösfák ugyanis egyszikűek, az afrikaiak pedig kétszikűek; bennük az aggófűfélék (Senecioneae — Dedrosenecio) és a lobélia (Lobelia )-fajok dominálnak.

Jegyzetek

  1. ↑ Vojnits András: A hegyek és az erdők születése. Kossuth Kiadó, 2012. ISBN 978-963-09-7247-5
  2. ↑ TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei: Botanika III.

Források

Enciclo
Wikious
Sapientia
Scientia
Boobota
Anandapedia
Sagapedia
Wikithot