Ez a cikk a Nagyközség (polgári korszak) témával foglalkozik, egy nagyon releváns témával, amely számos területen érdeklődést és vitát váltott ki. A Nagyközség (polgári korszak) szakértők és tudósok tanulmányozásának, elemzésének és elmélkedésének tárgya volt, és igyekeztek megérteni a hatását, következményeit és lehetséges megoldásait. Különböző perspektívákból megkísérelték átfogó módon kezelni a Nagyközség (polgári korszak)-et, figyelembe véve annak több dimenzióját és összetettségét. Ebben az értelemben a cikk igyekszik hozzájárulni a Nagyközség (polgári korszak) körüli vitához, részletes, indokolt és tárgyilagos elemzést kínálva, amely hozzájárul a témával kapcsolatos ismeretek gazdagításához.
A nagyközség a községek egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1871 és 1950 között. Azok a községek voltak nagyközségek, amelyek önállóan alkalmaztak jegyzőt, de valamely járáshoz tartoztak, vagyis főszolgabírói felügyelet alatt álltak. Az elnevezés nem a település népességével vagy egyéb méretbeli jellemzőjével volt kapcsolatos, bár a nagyközségek általában népesebbek és gazdagabbak, fejlettebbek voltak a kisközségeknél, melyek csoportosan, körjegyzőségekbe tömörülve alkalmaztak jegyzőt (körjegyzőt).
A magyarországi községek szervezeti viszonyait a polgári korszakban szabályozó 1871. évi XVIII. törvénycikk, majd az ezt felváltó 1886. évi XXII. törvénycikk a községeket három kategóriára osztotta. A rendezett tanácsú városok élvezték a legnagyobb önállóságot és az ő polgáraikat terhelte a legtöbb feladat. A nagy- és kisközségek a járásokba beosztva, a főszolgabírók felügyelete alatt működtek. Ez utóbbiak között a fő különbség az volt, hogy míg az előbbiek önállóan látták el feladataikat, elsősorban saját jegyző alkalmazásával, addig az utóbbiak körjegyzőségekben társulva vagy kivételes esetben egy nagyközséghez társulva tettek eleget törvényes kötelezettségeiknek.