Partitúra

Mai cikkünkben a Partitúra lenyűgöző világát fedezzük fel. A Partitúra eredetétől napjaink relevanciájáig az érdeklődés és a vita tárgya volt különböző területeken. A történelem során a Partitúra alapvető szerepet játszott különböző kultúrákban és társadalmakban, befolyásolva azt, ahogyan az emberek érzékelik az őket körülvevő világot. Részletes elemzésen keresztül megvizsgáljuk azokat a különböző szempontokat, amelyek a Partitúra-et tanulmányozásra és átgondolásra érdemes témává teszik. Hasonlóképpen megvizsgáljuk a Partitúra mindennapi életünkben rejlő következményeit és alkalmazásait, átfogó és gazdagító képet adva erről a lenyűgöző témáról.

Wolfgang Amadeus Mozart: Zenei tréfa (K.522) Hallgat Lejátszás

A partitúra (szétosztás, felosztás) olasz zenei szakszó, eredete a latin partitus (felosztott) melléknévi igenév. Énekkari, zenekari és kamaraművek valamennyi szólamát magában foglaló kottája, amelyből a karmester vezényli a művet, a zeneértő pedig olvashatja azt. Vezérkönyvnek is nevezik.

A partitúrában a szólamok egymás alatt, vízszintes irányban haladnak, és a hangszercsaládok a hangfekvés szerint elkülönülnek egymástól (például a vonós hangszereknél: I. hegedű, II. hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő), figyelembe véve az idő- és térbeli beosztást. Az ütembeosztást a sorok elején számokkal, a nagyobb egységeket gyakorlati okokból betűkkel is megjelölik.

Az általános partitúraírási gyakorlat szerint a hangszercsoportok szólamainak sorrendje a következő: fafúvósok, rézfúvósok, ütők, pengetősök, billentyűsök, vonósok, orgona. Az énekszólam a vonósok fölött van.

A partitúra minden korban igazodott a stíluskorszakok változásához, Joseph Haydn idejében például a legfelső sorokban a katonai hangszerek voltak, és ezeket követte a többi hangszercsoport.

Források

További információk

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap