Pozsonyi vértörvényszék
A mai világban a Pozsonyi vértörvényszék téma nagyon fontos és széles közönség számára érdekes. Az idő múlásával a Pozsonyi vértörvényszék minden korosztály és szakma embereinek figyelmét felkeltette, és a társadalom visszatérő beszédtémájává vált. Akár a mindennapi életre gyakorolt hatása, akár történelmi jelentősége, akár szakmai befolyása miatt, a Pozsonyi vértörvényszék-nek sikerült átlépnie az akadályokat, és széles közönség érdeklődését felkelteni. Ebben a cikkben tovább kutatjuk a Pozsonyi vértörvényszék hatását és fontosságát, elemezve annak különböző oldalait és relevanciáját a jelenlegi kontextusban.
A Pozsonyi vértörvényszék a protestánsok üldözésének hírhedt eszköze volt Magyarországon a 17. század végén.
Előzményei
Amikor a Wesselényi-összeesküvés elnyomása után Johann Caspar von Ampringen a Német Lovagrend 48. nagymestere 1673 februárjában Magyarország kormányzója lett, az osztrákok a legkegyetlenebb módon kezdtek eljárni a felkelésben gyanúsítottak ellen. Szelepcsényi György érseket, aki eleinte tiltakozott a törvénytelen állapot ellen, azzal nyerték meg, hogy rábizták a protestánsok megtérítését.
A törvényszék működése
Szelepcsényi 1673. augusztus 23-án körlevelet intézett az összes felvidéki protestáns papokhoz és tanítókhoz, amelyben őket Majláth Miklós koronaügyésznek azon vádja alapján, hogy fő részük volt az 1669. évi összeesküvésben, a pozsonyi királyi helytartósági törvényszék elé idézte. Továbbá azzal vádolták őket, hogy a katolikus hitet gyalázzák, a szenteket és Szűz Máriát gúnyolják, a katolikus papokat pedig megölik. A megjelent 33 lelkészre hamarosan kimondták a halálos ítéletet, amelyet a király kegyelme arra változtatott, hogy vagy örökre kiköltözködnek az országból, vagy itt maradásuk esetében írásban kötelezik magukat, hogy lemondanak a papi, tanítói tisztről és legjobb erejük szerint támogatni fogják a kormányt a lázadókkal szemben. A megrémült bányavárosoknak, amelyek követség útján kérték a királytól a lelkészválasztásra való engedélyt, Szelepcsényi azt válaszolta, hogy kérelmük felett az 1674. május 5-én tartandó pozsonyi törvényszék fog dönteni. Szelepcsényi ismét felszólította a protestáns papokat és tanítókat, hogy jelenjenek meg, mire sokan Erdélybe, Törökországba és Németországba menekültek. Háromszázan mégis eljöttek, akik közül 236 aláírta az előbb említett kötelezvényt, a többieket börtönbe vetették vagy gályarabságba küldték Triesztbe és Nápolyba. Az utóbbiakat Ruyter tengernagy közbenjárására szabadon bocsátották.
Kapcsolódó szócikkek
Források
- A Pallas nagy lexikona
További információk
- Makkai László (szerk.) A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Magyar Helikon 1976.