Szélfurulya
Ez a cikk a Szélfurulya témával foglalkozik, amely számos területen nagy érdeklődést váltott ki. A Szélfurulya felkeltette a szakértők, a rajongók és a nagyközönség figyelmét, így fontos elemezni és elmélyülni ebben a témában. A történelem során a Szélfurulya kiemelkedő szerepet játszott különböző kontextusokban, többek között társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági szempontokat is befolyásolva. Ezért elengedhetetlen, hogy alaposan megvizsgáljuk ezt a témát, hogy megértsük annak mai hatását és jelentőségét. A Szélfurulya részletes feltárásával igyekszünk teljes és naprakész képet adni az olvasónak erről a témáról, ezzel is hozzájárulva az ismeretek gazdagításához és fontosságának megértéséhez.
| Szélfurulya | |
| Más nyelveken | |
| román: fluier moldovenesc | |
| Besorolás | |
| aerofon → fúvós → ajaksípos peremfuvola | |
| Csőhossz | kb. 25-30 cm |
| Hangolás | kb. d'' |
| Rokon hangszerek | tilinkó, hatlyukú furulya |
A szélfurulya népi fúvós hangszer, hangképző nyílásokkal ellátott peremfurulya. Hasonló a kis hatlyukú furulyához, de azzal ellentétben dugó nélküli, mindkét végén nyitott cső.
Felépítése
Ebből a hangszerfajtából csak egyetlen példányt sikerült leírni az 1960-as években, ennek gazdája egy 1884-ben született bukovinai székely. Hangszere sárgaréz csőből készült, de az adatközlő eredetileg bodzából készített szélfurulyát. Elkészítési módja ebben az esetben megfelel a furulyáénak, azzal a különbséggel, hogy a szélhasító nyílás és a dugó elmarad, ehelyett a cső peremét – a tilinkóhoz hasonló módon – a megfújás felőli végén kívülről befelé körbefaragják, kúpszerűen mintegy kiélesítik, hogy szélhasító ékként szolgáljon.
A cső belső átmérője 10 mm körüli. A hat hanglyuk közül a legalsó a hangszer végétől egy hüvelyknyire van, egymás közti távolságuk egy-egy mutatóujjnyi. A legfelső hanglyuk egy „hüvelykes tenyér” távolságra van a cső felső végétől.
Megszólaltatása
A szélfurulya az ajaksípos hangszerek, ezen belül a peremfurulyák családjába tartozik. Megszólaltatáskor a közönséges furulyához látszólag hasonlóan, de kicsit enyhén ferde irányban jobbra tartják. A játékos a hangszer csövének végét a száj közepétől kissé jobbra, nagyjából a kerülete háromnegyedével ajkaihoz támasztja, úgy fújja rá a levegőt. A levegősugár a szemközti peremnek ütközve légörvényeket, peremhangot kelt, amely – más fúvós hangszerekhez hasonlóan – a cső levegőoszlopának sajátrezgéseit gerjeszti.
A vizsgált hangszeren készítője d'' alapú dúr hangsort játszott két oktáv hangterjedelemben, de a hangokat a megfúvás módjának változtatásával jelentősen mélyíteni tudta. Ujjrendje ugyanaz, mint a közönséges hatlyukú furulyáé, és a játéktechnika is – a megszólaltatás módjától eltekintve – azonos, de hangja valamivel élesebb amannál.
A 20. század elején a bukovinai Hadikfalván ezt a hangszert használták a dugós furulya szerepkörében, két hegedű és egy ütőgardon mellett a falubeli parasztbandában is helyet kapott. Észak-Moldovában a szélfurulya román megfelelője, a fluier moldovenesc szintén részt vett a félhivatásos falusi hangszeres zenélésben. Kobzával, vagy ezen kívül még hegedűvel játszott együtt.
Források
- Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. . ISBN 963 9014 35 4
