Mai cikkünkben a A zongoratanárnő (film) lenyűgöző világába fogunk beleásni. Akár ismeri ezt a témát, akár először hall róla, biztosak vagyunk benne, hogy értékes és szórakoztató információkat talál, amelyek segítenek jobban megérteni. Megvizsgáljuk a legfontosabb szempontokat, a legújabb fejleményeket, és azt is, hogy a A zongoratanárnő (film) milyen hatást gyakorolt a társadalomra. Nem számít, milyen szintű előzetes tudással rendelkezik, ez a cikk úgy készült, hogy teljes és naprakész áttekintést nyújtson a A zongoratanárnő (film)-ről. Így készülj fel a felfedezés és a tanulás útjára.
A zongoratanárnő (La pianiste) | |
2001-es francia–osztrák–német film | |
Rendező | Michael Haneke |
Producer | Veit Heiduschka |
Alapmű | Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő |
Műfaj |
|
Forgatókönyvíró | Michael Haneke |
Főszerepben | Isabelle Huppert Annie Girardot Benoît Magimel |
Operatőr | Christian Berger |
Vágó | Nadine Muse Monika Willi |
Jelmeztervező | Annette Beaufays |
Díszlettervező | Hans Wagner |
Gyártás | |
Gyártó | Arte, Bavaria Film International, Bayerischer Rundfunk, Canal+, Centre National de la Cinématographie, Eurimages, Les Films Alain Sarde, MK2 Productions, Vienna Film Fonds, Wega Film, arte France Cinéma, Österreichisches Filminstitut, Österreichischer Rundfunk |
Ország | Ausztria Franciaország Németország |
Nyelv | francia német |
Forgatási helyszín | Bécs |
Játékidő | 131 perc |
Forgalmazás | |
Forgalmazó | MK2 Diffusion Budapest Film |
Bemutató | 2001. május 14. 2002. április 26. |
Korhatár | 18 év |
További információk | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A zongoratanárnő (La pianiste) 2001-ben bemutatott francia–osztrák–német filmdráma Michael Haneke rendezésében. A forgatókönyvet Haneke Elfriede Jelinek azonos című regényéből írta. A főszerepeket Isabelle Huppert, Benoît Magimel és Annie Girardot alakítja. A felkavaró alkotás elnyerte a 2001-es cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, valamint a legjobb férfi és a legjobb női alakításért járó elismerést.
A negyvenéves Erika Kohut a bécsi Zeneakadémia zongoratanára. Édesanyjával él, aki zsarnokoskodik fölötte, nem hagy számára semmi önállóságot. A megközelíthetetlen és hideg fiatal nőnek van egy szenvedélye: szabad idejében titokban pornómozikat és peep show-kat látogat. Elfojtott szexualitása önpusztító és mazochista jellemvonásokat hoz felszínre. Egy nap azonban egyik tanítványa elhatározza, hogy meghódítja.
A film alapjául Elfriede Jelinek 1983-ban megjelent A zongoratanárnő című önéletrajzi ihletésű regénye szolgált. Az írónő kezdetben idegenkedett művének megfilmesítésétől, mert úgy vélte, hogy regénye nagyon nyelvközpontú és egy filmes adaptáció ezt nem tudná teljes mértékben visszaadni.
Haneke eredetileg Jeanne Moreau-t szerette volna felkérni a címszerepre, de ő nem vállalta el. Isabelle Huppert-t a rendező személye győzte meg arról, hogy vállalja el a szerepet. „A zongoratanárnő papíron annyira hajmeresztőnek tűnt, hogy órákig morfondíroztam, el kellene-e vállalnom, vagy sem?” – nyilatkozta a színésznő, akire a rendező már Furcsa játék (1997) című filmjének főszerepét is rá szerette volna bízni, de akkor nemet mondott. A filmben valóban Huppert zongorázott: a forgatás előtt egy évvel újra gyakorolni kezdett, hogy felfrissítse zongoratudását.
A zongoratanárnő többségében pozitív fogadtatásra talált, melyet a kritikusok erőteljes és felkavaró alkotásként jellemeztek. Dicsérték a színészek, különösen a főszereplő Isabelle Huppert alakítását. A The Los Angeles Times cikkében Kevin Thomas úgy véli, hogy a film a díjak ellenére a közönség egy része számára túl erős lesz. Stephen Holden a The New York Times újságírója Isabelle Huppert teljesítményét méltatja, aki „Erika Kohutként az egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtja a filmvásznon.”
A Népszabadság kritikusa szerint Haneke alkotása „Igazi polemikus film: nem mehetsz el mellette legyintve, hatását sem teheted le napokig. És nem lesz tőle jókedved.” A Mozinet cikkírója Kárpáti György úgy véli, hogy „A langyos és (szándékosan) félrevezető első tíz perc után a Zongoratanárnő kegyetlen és kíméletlen drámává fajul el, amelynek nyersessége az utolsó évek egyik legjobb európai filmjévé emeli az alkotást.” A Filmvilág folyóiratban Földényi F. László írt recenziót a filmről. Úgy véli, hogy Haneke törekedett arra, hogy mind hangulatában, mind cselekményében hű maradjon az eredeti regényhez, de Huppert „alakításával az elcsépeltnek tetsző témát vadonatújjá varázsolja, s olyan erotikus kisugárzást ad a figurának, amelynek Elfride Jelinek alapul szolgáló regényében nyoma sincsen.”
A zongoratanárnő illeszkedik az elmúlt évek azon alkotásainak sorába, melyekben az emberi kapcsolatok és a szexualitás viszonya áll a történetek középpontjában és a testiség ábrázolása jóval bátrabban és hangsúlyosabban jelenik meg, nem egyszer a pornófilmekre jellemző nyíltsággal. Ezen filmek közül Leos Carax Pola X (1999), Catherine Breillat Románc (1999), Virginia Despentes és Coralie Legyél velem! (2000), Lars von Trier Idióták (1998) vagy Patrice Chéreau Intimitás (2001) című alkotását érdemes megemlíteni.