A [Var1] olyan téma, amely nagy érdeklődést váltott ki a mai társadalomban. Az idő múlásával vitathatatlan jelentőségre tett szert különböző területeken, a politikától a technológiáig. Ahogy haladunk a digitális kor felé, a [Var1] olyan döntő jelentőségű kérdéssé vált, amely közvetlenül és közvetve hatással van életünkre. Hatása a személyestől a globális kérdésekig terjed, és megvitatása és elemzése alapvető fontosságú annak a világnak a megértéséhez, amelyben élünk. Ebben a cikkben megvizsgáljuk [Var1] különböző perspektíváit és a modern társadalomra gyakorolt hatását.
Bánlaky József (születési nevén Breit József) | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1863. február 14. Lugos |
Elhunyt | 1945. október 12. (82 évesen) Üllő |
Ismeretes mint | katona |
Házastárs | Axmann Etelka |
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Budapesti tudományegyetem Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia |
Pályafutása | |
Szakterület | történettudomány |
Kutatási terület | hadtörténet |
Munkahelyek | |
Hadtörténelmi Levéltár | kutató |
Jelentős munkái | • Magyarország 1848/49 évi függetlenségi harczának katonai története I–III. • Az egyetemes hadtörténelem vázlata I–II. • A magyar nemzet hadtörténelme I–XXII. |
Szakmai kitüntetések | |
Lipót-rend középkeresztje, II. osztályú Vaskorona-rend | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bánlaky József (születési nevén Breit József) témájú médiaállományokat. |
Doberdói Bánlaky József, 1931-ig Breit József (Lugos, 1863. február 14. – Üllő, 1945. október 12.) honvéd altábornagy, hadtörténész. Máig az egyik legnagyobb magyar hadtörténelmi mű, a 22 kötetes A magyar nemzet hadtörténelmének megírója.
A lugosi hitközség anyakönyve szerint szülei Salomon Breit és Rosalia Sternheim. 1888-ban a zsidó vallásról áttért a római katolikusra. 1931-ben megváltoztatta nevét Bánlakyra. Az 1940-es években, amikor a zsidó származás problémát jelentett, dokumentumokkal bizonyította, hogy valójában szülei katolikusok voltak, nem azok, akiket Lugoson bejegyeztek. A dokumentumok ellentmondásai miatt azonban nem lehet biztosan megállapítani, mi az igazság.
1886-ban ismerkedett meg Axmann Etelkával, akivel a katonai bürokrácia miatt csak később, 1915-ben tudott összeházasodni.
Alsóbb iskoláit Lugoson végezte, majd 1883-tól a budapesti tudományegyetemen tanult. 1884–1885-ben elvégezte a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát. A hivatásos tiszti vizsga letétele után 1888. május 1-jétől hadnagyi rangban a kassai magyar királyi 10. féldandárnál csapatszolgálatot teljesített, eközben 1888 és 1889 között elvégezte a budapesti hivatásos felsőbb tiszti tanfolyamot és 1889 és 1891 között a bécsi hadiiskolát. 1891. november 1-jén főhadnagyi rangban átkerült a vezérkari testületbe. 1895-ben századossá, 1902-ben őrnaggyá léptették elő. 1904. május 14-én a III. (kassai) honvéd kerületi parancsnokság vezérkari főnökévé nevezték ki. 1906. szeptember 30-ától a honvéd törzstiszti tanfolyam tanára lett, november 1-jétől alezredesi rangban. 1911. április 30-án kinevezték a miskolci 10. honvéd gyalogezred parancsnokává. Ugyanezen év május 1-jén ezredessé léptették elő. 1913. március 27-én a honvéd törzstiszti tanfolyam parancsnoka lett.
Az első világháborúban, 1914. július 27-étől a 107. népfelkelő gyalogdandár parancsnokaként szerbiában frontszolgálatot teljesített ezredesként. Ugyanebben az évben, augusztus 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1915. január 25-től a 109. népfelkelő dandár, majd ugyanezen év május 21-től a belőle megalakuló 16. honvéd hegyidandár parancsnoka lett. 1915 őszén (még a harmadik isonzói csata előtt) beadta kérelmét megnemesítésére (amit 1916 elején meg is kapott az uralkodótól). Különösen kitűnt a Doberdónál vívott harcokban (nemesi előnevét is innen választotta korábban), azonban október 22-én felmentették a parancsnokság alól és rendelkezési állományba került. Ennek keretében előbb Erdélybe került, majd 1916 májusa és októbere között a közös hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot. A felmentés oka az volt, hogy olyan lelkiállapotba került, ami miatt nem volt képes ellátni feladatát, és ez majdnem a nyugdíjazását is jelentette, de végül Hazai Samu honvédelmi miniszter kiállt mellette és ismét visszakerülhetett a harctérre. 1916. november 15-től a 39. honvéd gyaloghadosztály ideiglenes, 1917. februártól végleges parancsnoka lett. Alakulatával 1917. március 8-án elfoglalták Magyarost, emiatt az uralkodó, IV. Károly is legfelsőbb elismerésében részesítette. 1917. augusztus 1-jén beosztásának megtartása mellett altábornaggyá léptették elő. Az összeomlás előtt Weber gyalogsági tábornok helyett ő vette át a VII. hadtest parancsnokságát. 1918 novemberében Budapesten jelentkezett szolgálatra, ekkor rövid időre a Hadtörténelmi Levéltárba került.
Ahogy a Monarchia hadseregének tábornokait általában, így őt is mellőzték az első magyar köztársaság és a tanácsköztársaság ideje alatt, nyugállományba került. A tanácsköztársaság bukása után a tisztikar tartalékos és nyugállományú tagjait is igazoló eljárás alá vonták, amiben először mint igazolóbizottsági elnök ő is részt vett, de később őt is vizsgálat alá vonták. Ügye tábornoki becsületügyi választmány elé került, mert 1918 őszén, az összeomlás idején anélkül hagyta el csapatait, hogy erről értesítette volna a hadosztáytörzset, de végül tisztázták nevét és elismerték, hadifogság veszélye elől menekült.
Autodidakta hadtörténészként számos tudományos igényű, a modern feldolgozásokban is forrásértékűként számon tartott mű szerzője. Első műve 1892-ben jelent meg, amit mint fiatal tiszt kötelező szakmai publikációként írt. Tiszttársaitól eltérően, akik általában a kötelező publikációk után nem folytatták az írást, Breit sorra adta ki a hadtörténettel és hadászattal kapcsolatos köteteket. Az 1890-es évek második felében megírta az 1848–49-es szabadságharc katonai történetét (a téma kényessége miatt a művön csak monogramja szerepel), amely átütő siker lett. A tényanyagában minden korábbinál gazdagabb munka az első hasonló jellegű mű, amelyet nem a szabadságharc résztvevője vagy kortársa írt. A tudományos igényű műben Breit a katonai kérdésekre koncentrál, szinte teljes egészében mellőzve a politikatörténeti fejtegetéseket. Elsősorban magyar hadtörténelemmel foglalkozott, de a Bécsben 1910-ben németül megjelent műve (Der russisch–japanische Krieg 1904–05, I.) nemzetközi sikert is hozott számára. 1911-től haláláig segédtagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottságának, és rendes tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak.
Az első világháború alatt a katonai feladatai háttérbe szorították írói munkásságát, de utána belefogott Az 1918-19-es forradalmak és a vörös háború története című nagyszabásúra tervezett műve megírásába. A huszonkét kötetesre tervezett munka azonban a harmadik után megszakadt. Az első kötet 1925-ben jelent meg a Hadtörténelmi Levéltár kiadásában, a harmadikat 1929-ben már szerzői kiadásban jelentette meg. Az 1925. február 10-én megalakult Magyar Katonai Írók Köre alapító tagja, 1929. december 17-től 1940. március 13-ig elnöke, attól kezdve 1944-ig tiszteletbeli elnöke volt.
1928 és 1942 között jelent meg, huszonkét kötetes, A magyar nemzet hadtörténelme című műve Grill Károly könyvkiadásában, ami máig a magyar hadtörténetírás egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Huszonharmadik kötetként tervezte, hogy feldolgozza az első világháború történetét, de erre nem kerül már sor. Grill Károly raktára, ahol a már kinyomtatott köteteit tárolták 1945-ben kigyulladt, ami számára jelentős anyagi és eszmei veszteséget jelentett. Ez annyira megviselte, hogy szívgyógyszereit sem szedte be utána. 1945. október 12-én elhunyt.