A következő cikkben tovább kutatjuk a Brassaï-et, amely témát emberek millióinak figyelmébe ajánljuk szerte a világon. A Brassaï eredetétől a modern társadalomra gyakorolt hatásáig vita tárgyát képezte és lenyűgözte az évek során. Mélyreható elemzéseken és kiterjedt kutatásokon keresztül megvizsgáljuk a Brassaï különböző aspektusait és hatását a politikától a populáris kultúráig a különböző területeken. Ez a cikk átfogó és szemléletes képet kíván adni a Brassaï-re és annak fontosságára a mai világban.
Brassaï | |
Született | Halász Gyula 1899. szeptember 9. Brassó, Osztrák–Magyar Monarchia |
Elhunyt | 1984. július 8. (84 évesen) Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország |
Állampolgársága | |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Gilberte Brassai |
Szülei | Halász Gyula |
Foglalkozása | fényképész |
Iskolái | Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola (1918–1919) |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Montparnasse-i temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Brassaï témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Brassaï, eredeti nevén Halász Gyula, (Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotó- és filmművész, festő, író, a Beszélgetések Picassóval című mű szerzője.
„ | Brassai eleven szem. | ” |
– Henry Miller |
Anyai ágon az erdélyi örmény nemesi Verzár család leszármazottja. Édesanyja Verzár Margit. Édesapja Halász Gyula, Halász Kálmán bátyja.
„ | Brassóban születtem. Az 1899-ik év 9-ik havának 9-ik napján. Négyszeresen a 9-es számmal megjelölve. | ” |
– Illyés Gyula Brassaïval készült interjújából |
Id.
A Brassói Főreáliskola elvégzése (1917) után a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója; tanulmányait megszakítva, 1919-ben önként beállt a Vörös Hadseregbe s hadifogságba esett. 1919-ben Berlinbe, onnan Párizsba ment. Amikor Párizsba érkezett, még nem tudott fényképezni, az akkor már ott élő André Kertész támogatta, és vezette be a művészkörökbe. Az alig néhány évvel később kiadott fotóalbumaiban viszont már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse-Lautrec volt képes. Gyakran fotózta az éjszakai Párizst is. A hosszú expozíciós idő megállapításához egy cigaretta (Gitanes vagy Boyard) végigégése volt a mérték.
A fotóművészet mellett képzőművészként és íróként is sikeres volt. Cikkeit, beszámolóit a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkop közölte. Regényt írt, Prévert verseit illusztrálta, grafikát, Picassóval együtt szobrokat állított ki, egy filmje (Ameddig állatok lesznek) díjat nyert a Cannes-i fesztiválon, sikert aratott franciául 12 kiadásban, magyarul Beszélgetések Picassóval címen 1968-ban megjelent könyvével. Sokoldalú egyéniség, a graffitinak, a falakra karcolt és írt képeknek, szavaknak, mondatoknak, a párizsi utca folklórjának felfedezője. Művészi pályájának alakulásáról családtagjaihoz írott francia nyelvű levelekben számolt be. 1940 előtti levelezéséből A Hét közölt válogatást (1977. aug.–nov.), majd 1980-ban a Kriterion Könyvkiadó jelentette meg a levelek gyűjteményét Előhívás cím alatt, a szerző jegyzeteivel és utószavával.
„ | Brassaïba a város (Párizs – szerk.) legváratlanabb helyén ütközött az ember. Arcán folyton ugyanaz a mosoly, szemében ugyanaz a vallató pillantás, ajkán folyton ugyanaz a készség a szóra, hogy az éppen akkor elkapott élményét azon frissiben átadja. Mintha folyton valamiféle őrségen lett volna, szüntelenül szimatolt, kutatott, fürkészte a távolt amögött is, akivel beszélt. Számára minden dolognak, de mindnek volt jelentősége. Soha nem bírált, ítéletet soha nem mondott a dolgokról vagy eseményekről. Egyszerűen csak számot adott arról, amit látott és hallott. | ” |
– Henry Miller |
„ | Különleges valaki. Senkihez sem hasonlítható fényképész: valójában festő, szobrász, aki a szobrászat és festészet helyett a fényképészetet választotta. | ” |
– François Mauriac |
Alakja feltűnik az 1990-ben készült Henry és June (Henry & June) amerikai filmdrámában, szerepét Artus de Penguern formálja meg. A Philip Kaufman rendezte mélyen ihletett alkotás ragyogóan idézi fel a háború előtti évek egoista hangulatát és a XX. század három kiemelkedő egyéniségét (Henry Miller, June Miller és Anaïs Nin), akiknek életét a szexuális emancipáció és az ezzel kapcsolatos élmények irodalommá formálása tölti ki.