George Buchanan

George Buchanan
Született	1506. február Killearn
Elhunyt	1582. szeptember 28. (76 évesen) Edinburgh
Állampolgársága	skót
Nemzetisége	skót
Szülei	Agnes Heriot Thomas Buchanan
Foglalkozása	nyelvész költő történész fordító színműíró író filozófus preceptor
Tisztsége	Member of the Parliament of Scotland Director of Chancery Keeper of the Privy Seal of Scotland
Iskolái	St. Andrews-i Egyetem Párizsi Egyetem
Sírhelye	Greyfriars Kirkyard
A Wikimédia Commons tartalmaz George Buchanan témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nem tévesztendő össze George Buchanan (diplomata) (wd) (1854-1924), 1910-1917 között brit nagykövet Szentpéterváron.

George Buchanan (skót gaelül: Seòras Bochanan; Killearn(wd), 1506. februárja – Edinburgh, 1582. szeptember 28.), skót történész és humanista tudós volt. Keith Brown történész szerint Buchanan a legmélyebb intellektuális, szellemi életet élő személy volt a XVI. századi Skóciában. A királyi bitorlással szembeni ellenállást hirdető ideológiája a skót reformáció idején széles körű elfogadottságra tett szert. Brown szerint az a könnyedség, amellyel VII. Jakab királyt 1689-ben trónfosztották, a buchenanani eszmék erejét mutatja.

Az 1579-ben megjelent De Jure Regni apud Scotos. című értekezése azt a tantárgyat tárgyalta, hogy minden politikai hatalom forrása a nép, és hogy a királyt kötik azok a feltételek, amelyek mellett a legfőbb hatalmat először a kezébe adták, és hogy a zsarnokoknak jogszerű ellenállni, sőt büntetni is szabad. Buchanan írásainak jelentőségét mutatja, hogy művét VI. Jakab és a brit törvényhozás a megjelenésüket követő évszázadban elhallgatta. A művet 1584-ben parlamenti törvényben ítélték el, 1664-ben és 1683-ban pedig az oxfordi egyetem égette el.

Életpályája

Korai életútja

Apja, a régi Drumakill-i Buchanan család kisebbik fia, a Stirlingshire-i Killearn plébánián lévő Moss farm tulajdonosa volt, aki azonban fiatalon meghalt, özvegyét, öt fiát és három lányát szegénységben hagyva hátra. Édesanyja, Agnes Heriot a kelet-lothiai Trabroun-i Heriots családból származott, amelynek George Heriot, a Heriot's Hospital alapítója is tagja volt. A skót gael nyelvet anyanyelvi szinten beszélő Buchanan állítólag Killearn iskolájába járt, de korai tanulmányairól nem sokat tudunk. Testvére, Patrick Buchanan szintén tudós lett.

1520-ban nagybátyja, James Heriot a párizsi egyetemre küldte, ahol először került kapcsolatba a korra jellemző két nagy hatással, a reneszánsszal és a reformációval. Párizsban elmondása szerint, "részben kedvtelésből, részben kényszerből (ez volt akkoriban az ifjúság számára előírt egyetlen feladat)" idejét a versírásnak szentelte.

Visszatérés Skóciába

1522-ben meghalt a nagybátyja, és ezután az akkor már súlyos beteg George Buchanan nem tudott Párizsban maradni, ezért visszatért Skóciába. Miután felépült betegségéből, csatlakozott a francia segédcsapatokhoz, amelyeket John Stewart, Albany hercege hozott át Skóciába, és 1523 végén részt vett az angliai határon fekvő Wark várának sikertelen ostromában. A következő évben belépett a St. Andrews-i Egyetemre, ahol 1525-ben B.A.-diplomát szerzett. Elsősorban azért ment az egyetemre, hogy John Mair logikáról szóló előadásait hallgathassa; és amikor Mair Párizsba költözött, 1526-ban Buchanan is követte őt.

Professzor és prokurátor

Buchanan 1528-ban a párizsi egyetem skót kollégiumában szerzett M.A.-diplomát. A következő évben kinevezték régensnek, azaz professzornak a Sainte-Barbe kollégiumba, és több mint három évig tanított ott. A Sainte-Barbe akkoriban az egyik legtekintélyesebb és legfejlettebb kollégium volt. 1529-ben a párizsi egyetemen "a német nemzet prokurátorává" választották, és négy egymást követő hónapban négyszer újraválasztották. George a latin nyelv tanításának új reformjaival növelte ezt a presztízst. 1529-ben a párizsi egyetemen "a német nemzet prokurátorává" választották, és négy egymást követő hónapban négyszer újraválasztották. 1531-ben lemondott régensi tisztségéről, és 1532-ben Gilbert Kennedy, Cassilis 3. grófjának nevelője lett, akivel, miután nagy hírnévre tett szert a tudományosság terén, 1537 elején visszatért Skóciába.

Teológiai álláspont

Ebben az időszakban Buchanan ugyanazt az álláspontot képviselte a római katolikus egyházzal szemben, mint Erasmus: nem tagadta annak tanításait, de úgy vélte, hogy szabadon bírálhatja annak gyakorlatát. Bár meghallgatta a protestáns reformerek érveit, 1553-ig nem csatlakozott hozzájuk. Első irodalmi alkotása Skóciában, amikor Lord Cassilisnál dolgozott a nyugati vidéken, a Somnium című verse volt, amely szatirikus támadás a ferences szerzetesek és általában a szerzetesi élet ellen. Ez a szerzetesek elleni támadás nem tetszett V. Jakabnak, aki Buchanant egyik természetes fia, Lord James Stewart (nem az a fiú, aki később régens lett) nevelőjének szerződtette, és egy merészebb vállalkozásra bátorította. A Palinodia és a Franciscanus et Fratres című versek hosszú évekig kiadatlanok maradtak, de a ferences rendben gyűlöletessé tették a szerzőt.

Humanista száműzetésben

1539-ben Skóciában üldözték a lutheránusokat, többek között Buchanant is letartóztatták. Bár a király megvonta tőle a védelmet, Buchanannek sikerült megszöknie, és Londonba, majd Párizsba mennie. Párizsban azonban veszélybe került, amikor fő ellensége, David Beaton bíboros követként érkezett oda, és André de Gouveia meghívására Bordeaux-ba költözött. Gouveia ekkor az újonnan alapított guienne-i kollégium igazgatója volt, és az ő befolyása révén Buchanant kinevezték a latin nyelv professzorává. Az ott töltött idő alatt készült el több fő műve, a Médeia és az Alkésztisz fordítása, valamint a két dráma, a Jephthes, sive Votum és a Baptistes (sive Calumnia).

Michel de Montaigne Buchanan tanítványa volt Bordeaux-ban, és szerepelt a tragédiáiban. Buchanan itt is tartós barátságot kötött Julius Caesar Scaligerrel; későbbi életében elnyerte Joseph Scaliger csodálatát, aki egy epigrammát írt Buchananről.

Visszatérése Párizsba

1542-ben vagy 1543-ban visszatért Párizsba, és 1544-ben régensnek nevezték ki a Collège du Cardinal Lemoine-ban. Munkatársai között volt Muretus és Turnebus is. Bár itt töltött idejéről keveset tudunk, arra következtethetünk, hogy valószínűleg ismét megbetegedett egy elégiája szerint, amelyet Tastaeus és Tevius társainak írt.

Coimbra

1547-ben Buchanan csatlakozott a francia és portugál humanisták csoportjához, akiket Gouveia, a portugál Combria egyetemének rektora hívott meg, hogy előadásokat tartsanak. A francia matematikus Elie Vinet és a portugál történész, Jerónimo Osório is kollégái között volt; Gouveia, akit Montaigne le plus grand principal de France-nak nevezett, az egyetem rektora volt. Az egyetem virágzásának csúcsát III. János király pártfogása alatt érte el. A rektori posztra azonban Diogo de Gouveia, André nagybátyja, a Sainte-Barbe korábbi vezetője is áhítozott. Valószínű, hogy André 1547 végén bekövetkezett halála előtt Diogo sürgette az inkvizíciót, hogy vizsgálja ki őt és munkatársait.

Tárgyalás és bebörtönzés

1549 októberében vizsgálóbizottságot neveztek ki, amely 1550 júniusában jelentést tett. Buchanant és két portugált, Diogo de Teive-et és João da Costát (aki a rektori székbe lépett) bíróság elé állították. Teive-et és Costát bűnösnek találták különböző, a közrend elleni bűncselekményekben, és a bizonyítékok azt mutatják, hogy bőven volt ok a bírósági vizsgálatra. Buchanant lutheránus és judaista gyakorlatokkal vádolták. Megvédte magát, és elismerte, hogy a vádak egy része igaz volt. 1551 júniusa körül arra ítélték, hogy tagadja meg tévedéseit, majd a lisszaboni São Bento kolostorban börtönbe került, ahol építő jellegű beszédeket hallgatott a szerzetesektől, akiket "nem kedvetleneknek, hanem tudatlanoknak" talált. Szabadidejében elkezdte a zsoltárok verseinek latinra való fordítását, és a munka nagy részét be is fejezte.

Hét hónap után Buchanant azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy Lisszabonban marad; 1552. február 28-án ezt a korlátozást feloldották. Buchanan ezután Angliába hajózott, de hamarosan Párizsba került, ahol 1553-ban régensnek nevezték ki a Boncourt-kollégiumban. Két évig maradt ebben a tisztségben, majd elfogadta Brissac márki fiának nevelői tisztségét. Szinte biztos, hogy ez utóbbi franciaországi tartózkodása alatt, ahol a protestantizmust II. Henrik király és fia, II. ferenc alatt elnyomták, Buchanan a kálvinizmus oldalára állt.

Visszatérése Skóciába

A protestantizmus pártolása

1560-ban vagy 1561-ben Buchanan visszatért Skóciába, és 1562 áprilisában már az ifjú Mária, skót királynő nevelője volt, aki naponta olvasott vele Liviust. 1562-ben, bár az új tudományok támogatása és a papság bűneinek éles bírálata során mindvégig katolikus maradt, most nyíltan csatlakozott a protestáns református egyházhoz, és 1566-ban Moray grófja kinevezte a St Andrews-i St Leonard's College igazgatójává. Két évvel korábban a királynőtől megkapta ajándékba a Crossraguel apátság jövedelmeit. Bár laikus volt, 1567-ben a skót egyház közgyűlésének moderátora lett. A közgyűléseken 1563-tól ült.

Egyéb tisztségei

Buchanan elkísérte Moray régenst Angliába, és híres Detectio Mariæ Reginæ-je – Könyve, a királynő Darnleyvel való kapcsolatainak és a halálához vezető körülményeknek kíméletlen leleplezése címmel- Londonban jelent meg: John Day, – a Westminster-palotában lévő megbízottaknak mutatták be.

1570-ben, Moray meggyilkolása után kinevezték az ifjú király egyik tanítójává, VI. Jakab az ő szigorú oktatása révén szerezte meg tudományát. 1570-ben, a fiatal király rangidős tanítójaként Buchanan rendszeres veréseknek vetette alá Jakabot, de egyúttal egy életre szóló szenvedélyt oltott belé az irodalom és a tanulás iránt. Buchanan igyekezett Jakabból istenfélő, protestáns királyt faragni, aki elfogadta a monarchia korlátait, amint azt De Jure Regni apud Scotos című értekezésében felvázolta.

Királyi nevelőként más tisztségeket is betöltött: rövid ideig a kancellária igazgatója volt, majd Skócia titkos pecsétjének őrzője lett, ami parlamenti mandátumra jogosította. Úgy tűnik, hogy néhány évig, legalábbis 1579-ig töltötte be ezt a tisztséget, John Geddie volt a hivatalnoka és szolgája ebben a minőségében, és ő másolta Buchanan néhány kéziratát is.

Utolsó évei

Utolsó éveit két fő műve, a De Jure Regni apud Scotos (1579) és a Rerum Scoticarum Historia (1582) befejezésével és kiadásával töltötte.

Edinburghban, a Kennedy's Close-on lévő első emeleti lakásában halt meg 1582. szeptember 28-án, pénteken, és másnap a Greyfriars Kirkyardban temették el.

Művei

Latin tudós volt, az Encyclopædia Britannica tizenegyedik kiadása szerint: "A latin nyelv elsajátítása terén Buchanant ritkán múlja felül modern író. Stílusa nem mereven egyetlen klasszikus szerző stílusát követi, hanem sajátos frissességgel és rugalmassággal rendelkezik. Úgy írta a latint, mintha az anyanyelve lenne." Hugh Trevor-Roper "általános egyetértés szerint a XVI. századi Európa legnagyobb latin írója, akár prózában, akár versben." Buchanan a költői érzés gazdag vénájával és sok eredeti gondolattal is rendelkezett. A zsoltárok és a görög drámák fordításai több mint egyszerű változatok; két tragédiája, a Baptistes és a Jephthes európai hírnévnek örvendett tudományos kiválósága miatt. Pompae-verseit Mária udvari mulatságain való előadásra írta, köztük a Bastian Pagez által Jakab király keresztelőjére kitalált maszkabál alatt énekelt Rustikus istenek áldozatát.

Prózai művek

E műveken kívül Buchanan prózában írta a Chamaeleont, egy skót nyelvű szatírát Lethington Maitland ellen, amelyet először 1711-ben nyomtattak ki; Linacre Grammatikájának latin fordítását (Párizs, 1533); Libellus de Prosodia (Edinburgh, 1640); és Vita ab ipso scripta biennio ante mortem (1608), amelyet R. Sibbald szerkesztett (1702). Egyéb költeményei: Fratres Fraterrimi, Elegiae, Silvae, két verseskötet Hendecasyllabon Liber és Iambon Liber címmel; három könyv Epigrammata; egy könyv különféle versekből; De Sphaera (öt könyvben), amelyet Joannes de Sacrobosco De sphaera mundi című verse sugallt, és a ptolemaioszi elmélet védelmére szánták az új kopernikuszi nézettel szemben.

Buchanan műveinek két korai kiadása is létezik: Thomas Ruddimané és Pieter Burmané.

Kései művek

Fontos kései művei közül az első az 1579-ben megjelent De Jure Regni apud Scotos című értekezés volt. E híres, párbeszéd formájában írt művében, amelynek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy tanítványa elméjébe szilárd politikai elveket ültessen, Buchanan azt a tantételt fogalmazza meg, hogy minden politikai hatalom forrása a nép, hogy a királyt kötik azok a feltételek, amelyek mellett a legfőbb hatalmat először a kezébe adták, és hogy a zsarnokoknak jogszerű ellenállni, sőt megbüntetni őket. A mű jelentőségét bizonyítja, hogy a törvényhozás a kiadását követő évszázadban kitartóan igyekezett elnyomni. A művet 1584-ben és 1664-ben is elítélték parlamenti törvényben; 1683-ban pedig az oxfordi egyetem égette el.

Nagyobb művei közül a második a Rerum Scoticarum Historia, Skócia története, amelyet nem sokkal halála előtt fejezett be, és 1582-ben jelent meg.

Emlékezete

Buchanan nem annyira saját írásai, mint inkább a későbbi írókra gyakorolt erős és tartós hatása miatt foglal el nagyszerű és egyedülálló helyet az irodalomban. Befolyása már 1726-ban érezhető volt, amikor Andrew Millar, a 18. század kiemelkedő könyvkereskedője átvette James McEuen londoni könyvesboltját "Buchanan's Head, Temple Bar" felirattal. A bolt feliratán George Buchanan arca volt látható, ami tanúskodik Buchanan korai helyéről és hírnevéről a skót irodalomban. Az Orkney-szigeteken található Mainland szigetét néha Pomona (vagy Pomonia) néven emlegetik Buchanan egyik fordítási kísérlete alapján, bár ezt a nevet ritkán használták helyben.

Modern kiadványok

A Polygon Books kiadta Robert Crawford költő válogatását Buchanan verseiből az Apollos of the North című kötetben: Selected Poems of George Buchanan and Arthur Johnston (ISBN 1-904598-81-1) 2006-ban, Buchanan születésének 500. évfordulóján.

Az évfordulóra készülve Roger Mason professzor a St Andrews-i Egyetemről kiadta George Buchanan "De Iure Regni apud Scotos Dialogus" című művének kritikai kiadását és fordítását, az A Dialogue on the Law of Kingship among the Scots (ISBN 1-85928-408-6).

Emlékművek

• Buchanan szobra a Scott-emlékmű nyugati oldalán áll az edinburgh-i Princes Streeten. A szobrot John Rhind szobrászművész készítette.

• A Greyfriars Kirk déli falában egy emlékmű ólomüvegablak áll.

• Buchanan mellszobra a stirlingi Nemzeti Wallace-emlékmű Hősök Csarnokában található.

• Szülőhelyén, a stirlingshire-i Killearnban 1789-ben állítottak emlékművet közadakozásból.

Források

• Ez a cikk részben vagy egészben az angol wikipédia hasonló cikkén alapul.
• Keith M Brown, "Reformation to Union, 1560–1707," in R.A. Houston and W. W. J. Knox, eds., The New Penguin History of Scotland (2001) pp 182–275, quote at p 185
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 4.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 5.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 6.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 24.
• "Buchanan, George (1506–1582)" . Dictionary of National Biography. London: Smith, Elder & Co. 1885–1900.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 41.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 47.
• Montaigne, Michel (2009). Emmanuel Naya (ed.). Essais I. Delphine Reguig-Naya, Alexandre Tarrête (Folio ed.). Gallimard. p. 642. ISBN 978-2-07-042381-1.
• Montaigne, Michel (2009). Emmanuel Naya (ed.). Essais II. Delphine Reguig-Naya, Alexandre Tarrête (Folio ed.). Gallimard. p. 480. ISBN 978-2-07-042382-8.
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan, A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd. p. 89.
• Irving, David (1807). Memoirs of the Life and Writings of George Buchanan. London: Bell and Bradfute and A. Lawrie, and Longman, Hurst, and Rees, and Orme. p. 61.
• Annan, Thomas (1868). Illustrated catalogue of the exhibition of portraits on loan in the new galleries of art, Corporation buildings, Sauchiehall Street. Glasgow: Glasgow Art Gallery and Museum. p. 105. Retrieved 4 December 2017.
• Croft, Pauline (2003). King James. Basingstoke and New York: Palgrave Macmillan, p. 12–13.
• Croft, Pauline (2003). King James. Basingstoke and New York: Palgrave Macmillan, pp. 13, 18.
• Sebastiaan Verweij, The Literary Culture of Early Modern Scotland (Oxford, 2017), p. 95.
• Monuments and monumental inscriptions in Scotland: The Grampian Society, 1871
• Shire, Helena Mennie, Song Dance and Poetry at the Court of James VI, CUP (1969), 56: Buchanan, George, Omnia Opera, vol. 2 (1725), pp. 399–405
• Ruddiman, Thomas (1715), Georgii Buchanani Scoti, Poetarum sui seculi facile principis, Opera Omnia, Edinburgh: Freebairn. (in Latin)
• "The manuscripts, Letter from Andrew Millar to Robert Woodrow, July 15, 1725. See footnote no. 1". millar-project.ed.ac.uk. Retrieved 1 June 2016.
• Buchanan, George (1582) Rerum Scoticarum Historia: The First Book The University of California, Irvine. Revised 8 March 2003. Retrieved 4 October 2007.
• "Pomona or Mainland?" Orkneyjar.com. Retrieved 4 October 2007.
• "The Character Statues". Archived from the original on 10 July 2014. Retrieved 17 January 2015.

Bibliográfia

• Baptistes sive Calumnia (1544 előtt íródott, csak 1577-ben jelent meg)
• Jephthes sive Votum, tragoedia, 1544
• Ruddiman, Thomas (1725), Burman, Pieter (szerk.), Georgii Buchanani, Scoti, Poëtarum sui seculi facile Principis, Praeceptoris Jacobi VI Scotorum, & Primi Angl. Reg. Opera Omnia, Historica, Chronologica, Juridica, Politica, Satyrica & Poetica, J. Arnold Langerak. (latinul)
• Ford, Philip J. (1982), George Buchanan: Prince of Poets, Aberdeen University Press, ISBN 9780080284583
• Naiden, James R. (1951),The Sphera of George Buchanan, Columbia Egyetem
• MacNeill, Duncan H. (szerk.) (1964), The Art and Science of Government Among the Scots, being George Buchanan's De Jure Regni apud Scotos; angol fordítás és kommentár
• Wallace, Robert (kiegészítette Smith, J. Campbell) (1900), George Buchanan, Oliphant, Anderson and Ferrier, Edinburgh, ("Famous Scots Series")
• Aitken, James M. (1939). George Buchanan pere a lisszaboni inkvizíció előtt. Edinburgh, London: Oliver and Boyd
• Macmillan, D. (1906). George Buchanan A Biography. London: Simpkin, Marshall, & Co. Ltd.
• Murison, David, George Buchanan, in: Lindsay, Maurice (szerk.), The Scottish Review: Arts and Environment 27, 1982. augusztus, pp. 30 – 35, ISSN 0140-0894

Jegyzetek