Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Korniss Dezső témát, amely a mai társadalomban nagyon fontos téma. A kezdetektől a mai hatásig a Korniss Dezső különböző szempontjaiba fogunk beleásni, hogy teljes és gazdagító perspektívát kínáljunk. Ezen a vonalon elemezzük a hatását a különböző területeken, az időbeli alakulását és a Korniss Dezső körül létező különböző perspektívákat. Továbbá megvizsgáljuk, hogy a Korniss Dezső milyen következményekkel jár a mindennapi életünkben és a jövőben, kiemelve fontosságát a jelenlegi kontextusban. Ezzel a cikkel átfogó és részletes áttekintést szeretnénk nyújtani a Korniss Dezső-ről, amely minden olvasó számára érdekes lesz.
Korniss Dezső | |
A Budapest folyóirat 1982. évi februári számában Csigó László felvétele | |
Született | 1908. december 1. Beszterce |
Elhunyt | 1984. augusztus 17. (75 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola (1925–1929) |
Kitüntetései | Magyarország Érdemes Művésze díj (1978) |
Sírhelye | Farkasréti temető (24/2-1-26) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Korniss Dezső témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Korniss Dezső (Beszterce, 1908. december 1. – Budapest, 1984. augusztus 17.) magyar festő, főiskolai tanár, az Európai Iskola tagja, grafikus, iparművész, plakát-, báb- és díszlettervező, filmrendező, a magyarországi neoavantgárd törekvések (szürrealizmus, nonfiguratív művészet) jeles képviselője.
1923-25 között Podolini-Volkmann Artúr magániskolájában tanult, majd 1925-29 közt a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Jeles mesterei voltak Csók István és Vaszary János. 1930-31-ben tanulmányúton volt Párizsban, Brüsszelben és Amszterdamban.
A II. világháború idején behívták katonának, hadifogságba esett, onnan 1945-ben szabadult, tagja lett az Európai iskolának, ami 1948-ban megszűnt. 1945-1948-ig taníthatott a Képművészeti Főiskolán, 1949-től belső emigrációban élt és alkotott.
Magyarországon Budapesten dolgozott és Vajda Lajossal Szentendrén. Kettejük munkássága, s a többi modern stílusirányokban tájékozódó szentendrei festő nagy hatással volt a Szentendrei művésztelep munkájára, egyáltalán a Szentendrén alkotó fiatal festőkre. A hazai neoavantgárd törekvések termékeny képviselője volt, már 1926-tól számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt. Vajda Lajossal közösen a magyar népművészeti motívumok festői metamorfózisával alakította ki sajátos szürreális és non-figuratív művészetét, a festészet vonalán mintegy Bartók Béla nyomdokain járt. A modern művészet megteremtéséhez a népi hagyományokból merített.
1945-ben kezdte el több száz lapból álló Illuminációk c. monotípia-sorozatát, amelyet Rimbaud költészete ihletett. Idősebb korában a kínai kalligráfia gazdag motívumvilágát is bevonta művészetébe, merített a hagyományos kínai festészetből is, jelzik ezeket például Kalligráfia (év nélkül), Fuvolázó I. (1950), Artisták (1950), Plasztikus kalligráfia (1961) c. alkotásai. Nemcsak modern, hanem gyakran igen dekoratív is volt a művészete, a színek egyre inkább struktúraszervezővé váltak festészetében. Köztéri, épületdíszítői munkái is jelentősek, például Mozaikoszlop (1959, Budapest, Royal szálló), Eszperantó kút (1967, Budapest, Rácfürdő), e csorgó kút medencéjének alját kalligrafikus jelekkel díszítette, külön kiemeltük e köztéri alkotás ezen díszítését, de a sima nyári felvételen is jól látszanak. 1963 és 1968 között érdeklődése a kollázs és az animációs film felé fordult. Kovásznai Györggyel közösen nyolc animációs filmet készített a Pannónia Filmstúdióban.
Képeit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, s jeles vidéki múzeumok, köztük a szentendrei Vajda Lajos Emlékmúzeum a Szentendrén is festő Európa-társasági tagok képeivel együtt. Számos alkotása magángyűjteményekben van. A Magyar Nemzeti Galéria 1980-ban rendezett műveiből gyűjteményes retrospektív kiállítást.