Ma a Marcello Malpighi lenyűgöző világába fogunk beleásni. A Marcello Malpighi időtlen idők óta emberek millióinak figyelmét és érdeklődését ragadta meg világszerte. Akár a társadalomra, akár a populáris kultúrára gyakorolt befolyása, akár a történelemben betöltött szerepe miatt, a Marcello Malpighi kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiségben. Ebben a cikkben elmélyülünk a Marcello Malpighi számos aspektusában, feltárva jelentését, időbeli alakulását és fontosságát a jelenlegi környezetben. Csatlakozzon hozzánk ezen az utazáson, hogy felfedezze mindazt, amit a Marcello Malpighi kínál, és azt, hogy miként alakította világunkat oly módon, ahogyan azt korábban elképzelni sem mertük.
Marcello Malpighi | |
Született | 1628. március 10. Crevalcore |
Elhunyt | 1694. november 29. (66 évesen) Róma |
Álneve | Therone Philacio |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | professzor |
Iskolái | Bolognai Egyetem |
Kitüntetései | a holland parlament második kamarájának tagja |
Halál oka | agyi érkatasztrófa |
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcello Malpighi témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Marcello Malpighi (Crevalcore, 1628. március 10. – Róma, 1694. november 29.) itáliai orvos, anatómus, hisztológus, a mikroszkopikus anatómia vagy hisztológia „atyja”. Róla nevezték el többek között a Malpighi-testet és a Malpighi-edényt. Széles körű ismeretekkel rendelkezett mind a növényekről, mind az állatokról, hozzájárult mindkettő tudományos tanulmányozásához. A Londoni Királyi Társaság két kötetet adott ki botanikai és állattani munkáiból 1675-ben és 1679-ben.
Orvosi és filozófiai tanulmányait a Bolognai Egyetemen végezte, ahol 1653-ban nyert oklevelet. Kezdetben az egyetemen logikát tanított, de már 1656-tól a pisai egyetemen, majd 1659-től ismét Bolognában mint az orvostudomány professzora működött. 1691-ben Rómába költözött, ahol haláláig XII. Ince pápa háziorvosa volt.
Mint a mikroszkopikus boncolástan megalapítója, ő használt legelőször finomabb szövettani vizsgálatokhoz erős konvex lencséket 180-szoros nagyítással. Békák tüdejének mikroszkópos vizsgálata során felfedezte a kapilláris vérkeringést (1661). „Megtalálta tehát a vér körforgásának Harveytől származó leírásából hiányzó láncszemet, azt a kapcsolatot, amelynek létezését Harvey ugyan sejtette, de a rendelkezésére álló eszközök segítségével nem tudta kimutatni.”
Úttörő vizsgálatai a mirigyek, tüdők, lép, idegek, agy, retina, tapintótestecskék szerkezetéről maradandó értékűek. Már 1662-ben ismerte a tracheákat, elsőként írta le a vörös vértesteket (1665). 1671-ben közzétett és 1672-ben a londoni Royal Society költségén kinyomtatott művével: Anatomia plantarum megalapítója lett a növényi szövettannak és a boncolástannak is.
Művei összkiadásban jelentek meg Londonban 1686—87-ben, Opera Omnia (két kötet).