Sertefarkúak
A Sertefarkúak világában a tapasztalatok, vélemények és ismeretek sokfélesége járul hozzá a Sertefarkúak-ről alkotott megértésünk és nézőpontunk gazdagításához. Különböző nézőpontokból és tudományágakból a Sertefarkúak az érdeklődés és a tanulmányozás tárgya volt, vitákat, előrelépéseket és reflexiókat generálva, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy mélyebben ássuk el jelentését és életünkre gyakorolt hatását. A történelem során a Sertefarkúak alapvető szerepet játszott abban, ahogyan viszonyulunk a minket körülvevő világhoz, befolyásolva meggyőződéseinket, döntéseinket és tetteinket. Ebben a cikkben a Sertefarkúak különböző aspektusait fogjuk megvizsgálni, megvizsgáljuk annak több dimenzióját, és megválaszoljuk azokat a kulcsfontosságú kérdéseket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük a mai jelentőségét.
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Késő karbon–jelen | ||||||||||||
.jpg) Kemencehalacska
(Thermobia domestica) | ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Családok | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Sertefarkúak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Sertefarkúak témájú kategóriát. |
A sertefarkúak, vagy pikkelykék (Zygentoma, korábban Thysanura, illetve Lepismatidea) rendje a rovarok osztályán belül az elsődlegesen szárnyatlan rovarok alosztályába tartozik. Képviselői primitív rovarfajok. A rendet 4 családra oszthatjuk; ezekbe összesen mintegy 370 fajt sorolnak.
Származásuk, elterjedésük
Fajaik világszerte elterjedtek.
Megjelenésük, felépítésük
Jól tagolt, kicsiny, megnyúlt, lapos testüket többnyire pikkelyek, ritkábban szőrök fedik. Szájszervük egyszerű, összetett szemük apró, távol ülő. A fajok többségének nincsenek pontszemei.
Fejük széles.
Potrohuk végén három, egyenlő hosszú fartoldalékot (cercus) viselnek és potrohszelvényeik alsó oldalán az ugró ősrovarokéhoz hasonló farcsuta (stylus) van, de egyikkel sem tudnak ugrani. A középső fartoldalékot végfonalnak nevezzük. Csípőhólyagjaik nincsenek.
Életmódjuk, élőhelyük
Elsősorban fatörzseken, kövek alatt, üregekben, repedésekben, élnek. Egyes fajaik — például az ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina) — lakásokban, madárfészkekben, hangyabolyokban, termeszvárakban telepszenek meg.
Táplálkozásuk változatos: elsősorban szerves törmeléket esznek, de egyes fajok a gabonaféléket, tésztát, papírt, szárított húst is elfogyasztják. Saját maguk által termelt enzimekkel meg tudják emészteni a tiszta cellulózt. Bőrükön fel tudják szívni a levegő páratartalmát, így teljes szárazságban is életben maradhatnak.
Szaporodásuk
Közvetetten szaporodnak: nem érintkeznek egymással. A hím egy selyemfonalat feszít ki a talajon a nőstény előtt, és spermacseppek formájában erre helyezi ivarsejtjeit. Ezután a nőstény tojócsövével összeszedegeti a spermacseppeket, és azokkal testében termékenyíti meg petéit.
Lárváik közvetlenül, átalakulás nélkül fejlődnek (ametabolia), ivarérettségüket hosszú idő alatt, 10-12 vedlés után érik el. Hosszú ideig, akár több évig is élhetnek.
Jegyzetek
- ↑ Hoell, H.V., Doyen, J.T. & Purcell, A.H.. Introduction to Insect Biology and Diversity, 2nd ed.. Oxford University Press, 320. o. (1998). ISBN 0-19-510033-6
- ↑ a b c George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. Budapest: Panemex; Grafo. ISBN 963 9090 44 1
- ↑ Ulrich Sedlag, 1979: A csodálatos rovarvilág. Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1982. ISBN 963 231 370 4, p. 184.
- ↑ Archivált másolat. . (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
- ↑ a b Charlie Bood: A természet csodái 5., SEMIC Interprint Kft., 1991. ISBN 963 7 46501 4
