Temesvári csata

Temesvári csata
A temesvári csata
Konfliktus	1848–49-es forradalom és szabadságharc
Időpont	1849. augusztus 9.
Helyszín	Temesvár térsége
Eredmény	Császári győzelem
Szemben álló felek
Magyarország Lengyel önkéntesek  Olasz légió  Habsburg Birodalom  Orosz Birodalom
Parancsnokok
Bem József  Henryk Dembiński altábornagy  Perczel Mór tábornok  Kmety György tábornok  Dessewffy Arisztid vezérőrnagy  Alessandro Monti ezredes  Julius Jacob von Haynau  Franz von Schlik lovassági tábornok  Franz von Liechtenstein altábornagy  F. Sz. Panyutyin altábornagy
Szemben álló erők
55 000 fő 120 ágyú 90 000 fő 350 ágyú
Veszteségek
10 490 halott és sebesült 112 ágyú 4450 halott és sebesült 4 ágyú
é. sz. 45° 49′ 52″, k. h. 21° 09′ 30″45.831055555556, 21.15822222222245.831056°N 21.158222°EKoordináták: é. sz. 45° 49′ 52″, k. h. 21° 09′ 30″45.831055555556, 21.15822222222245.831056°N 21.158222°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Temesvári csata témájú médiaállományokat.

A temesvári csatában a Bem József vezette magyar főerők katasztrofális vereséget szenvedtek a Haynau tábornagy által irányított császári-királyi hadseregtől 1849. augusztus 9-én. A csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó csatája lett; a visszavonulás során a magyar seregek harcrendje felbomlott, és a csapatok kb. fele érkezett csak meg Lugosra, Haynau felmentette az ostromlott Temesvárt. A csata után a szabadságharc további folytatása lehetetlenné vált, ezért a magyar seregtestek letették a fegyvert, a legnagyobb sereg Világosnál.

Előzmények

Lásd még: szőregi csata

A magyar haderő szegedi összpontosításának szellemi szerzője, Dembinski került a délvidéki csoportosítás élére fővezérként, noha erre a posztra Vetter Antal volt az esélyesebb. Dembinski hírnevét már 1831-ben is egy visszavonulással szerezte, és úgy tűnt, hogy ezt a hírnevét a magyar szabadságharcban is öregbíteni kívánja. Lényegében harc nélkül kiürítette a szegedi sáncokat és Újszegeden is csak egy 4 lövegből és néhány száz honvédből álló utóvédet hagyott hátra.

A szegedi sáncok kiürítésekor még nem volt veszve semmi, hiszen az Újszegedre átkelő császári csapatokat a Tiszába lehetett volna szorítani, de erre nem került sor. A hősiesen védekező maroknyi honvéd ellenállásának dacára Haynau lényegében zavartalanul megkezdte az átkelését Újszegedre. Ekkor még mindig nem veszett el minden. Dembinski a Tiszát a Marossal összekötő Szőregi töltésen foglalt állást; augusztus 5-én Haynau teljes haderejével megkezdte a felfejlődést a magyar csapatok ellen. A sikerre még ekkor is lett volna remény, hiszen ha a felfejlődő cs. kir. tüzérség ellen rohamra küldi a lovasságát, vagy ha a töltést rohamozó cs. kir. gyalogságot időben megtámadja, talán még győzhetett is volna -a lengyel fővezér azonban teljesen tétlen maradt. Pedig a harc során a magyar lovasság sorra verte vissza a cs. kir. lovasság rohamait, és a magyar tüzérség is az utolsó pillanatig tartotta állásait, és csak akkor vonult vissza, mikor az ellenséges gyalogság elfogással fenyegette. A szőregi csatavesztés után a magyar kormány többször is utasította Dembinskit, hogy Arad felé vonuljon vissza, hogy itt vívja meg a döntő csatát. Az aradi helyszínnek több előnye is volt:

• a Maros természetes védvonala
• az épségben magyar kézre került Arad vára
• a többi elérhető magyar seregtest
• a terület magyar többségű lakossága.

Dembinski azonban arra hivatkozva, hogy Vécseyt és Kmetyt is csatlakoztatnia kell, Temesvár felé vonult vissza, miközben az olasz légió Alessandro Monti vezetésével hősies utóvédharcokban fedezte a sereg visszavonulását. A magyarok kimerülten és demoralizáltan érkeztek Temesvár alá augusztus 9-én, ahol a Kossuth Lajos által frissen fővezérré kinevezett Bem József vette át a fővezérséget.

A csata lefolyása

Harc a kedvezőbb pozíciókért

A magyar haditerv

A magyar hadsereg felállítása meglehetősen szerencsétlen volt. Kisbecskereknél, ahonnan a cs. kir. támadást lehetett várni, csupán a hadsereg néhány lovasszázadból és 4 lövegből álló utóvédje foglalt állást. A frissen csatlakozott Kmety-hadosztály a balszárnyon, Szakálházánál állt fel, ettől északkeletre Gál László ezredes X. hadteste, mellette a centrumban a Guyon Richárd vezérőrnagy vezette IV. hadtest, a jobbszárnyon pedig Dessewffy Arisztid vezérőrnagy IX. hadteste. A centrum és a jobbszárny csapatainak egy része már a Csóka- és a Vadász-erdőben tanyázott. Temesvárt a Vécsey Károly vezérőrnagy vezette V. hadtest fogta körül. Ennek gyalogságából több zászlóaljat Guyon csapataihoz csatolt Bem.

A hadsereg további visszavonulását meglehetősen kétségessé tette az a tény, hogy a Csóka- és a Vadász-erdő közötti nyílt téren Lugos felé tartó kisbecskerek-temesvári és arad-temesvári utak mindegyike közvetlenül a cs. kir. helyőrség által védett temesvári erőd felé vezetett.

A császáriak haditerve

Haynau tábornagy ezen a napon nem számított komolyabb összeütközésre, és seregét Kisbecskereknél szándékozott összpontosítani. Franz von Schlik tábornok I. hadtestének Vingára kellett vonulnia, hogy elvágja az arad–temesvári utat. A Franz von Liechtenstein vezette tartalék hadtest feladata Hodony és Mercyfalva megszállása volt. A Ramberg vezette III. hadtestnek Kisbecskereket, jobbszárnyi oszlopának Szakállházát kellett megszállnia. A Wallmoden vezette lovashadosztálynak a III. hadtest elővédjeként Temesvár felé kellett erőszakos kémszemlét intéznie. Panyutyin 9. orosz gyaloghadosztályának a tüzér főtartalékkal együtt szintén Kisbecskereket kellett megszállnia.

A harc kibontakozása

A Wallmoden-hadosztály reggel fél 9 tájban ütközött a Kisbecskerektől északra álló magyar utóvédbe, s rövid ágyúharc, illetve átkaroló művelet után a Nyárád-patak mögé kényszerítette azt. Rövidesen megérkezett Kisbecskerekre, s megkezdte a szétbontakozást a III. hadtest is. Haynau az orosz hadosztállyal és a tüzértartalékkal szintén Kisbecskerekre érkezett, s további előnyomulásra utasította csapatait. Miután ezt egy, a Nyárád-patak mögött felálló magyar üteg akadályozta, Haynau négy üteget tolt előre, s ezekkel kereszttűzbe fogta a magyar lövegeket.

Haynau észrevette a magyar előrenyomulást, ő maga is támadásra utasította csapatait, és két tizenkét fontos üteget küldött előre a temesvári országúttól keletre. Bem válaszul a Nyárád-patakon átküldött hat század huszárral és egy üteggel oldalba fogta a cs. kir. balszárny ütegeit, amelyek kénytelenek voltak visszavonulni, sőt, a felfejlődőben lévő orosz gyalogságot is összezavarták. Haynau 14 lovasszázaddal és egy üteggel verte vissza a támadást. Ugyanakkor parancsot küldött Liechtensteinnek, hogy a tartalék hadtesttel vonuljon Szentandrásra, és fogja oldalba a magyar jobbszárnyat. Bem tüzérsége olyan élénken lőtte a felvonuló cs. kir. csapatokat, hogy lőszere egyhamar fogytán volt. Amikor pótlásért küldött, kiderült, hogy Dembiński a fővezérség átadásánál egy valamit nem közölt vele, azt, hogy a lőszertartalékot már elküldte Lugosra. Bem ezért utasította Kmety György ezredest, hogy nyomuljon előre a balszárnyon. Kmety előre is küldte a lovasságát és lovastüzérségét, de ezt a támadást egy vértesezred visszaverte, sőt, három löveget el is foglalt. Egy újabb magyar huszárosztag és egy másik üteg oldalba fogta a vérteseket, mire azok az ágyúkat hátrahagyva visszavonultak.

Ekkor már magyar részről 120, osztrák részről 108 löveg működött, azonban a nagyszabású ágyúharc hirtelen félbemaradt, mert végképp elfogyott a magyar lőszer. Haynau ezt észlelve elrendelte az általános előnyomulást. Abban reménykedett ugyanis, hogy rövidesen megérkezik Liechtenstein tartalék hadteste. Délután 5 óra tájban ez meg is történt, pont a legrosszabbkor. Liechtenstein egyik hadosztályával a szentandrás-temesvári, a másikat az arad-temesvári úton nyomult előre. Ezek lassan előretolták tüzérségüket, s szemből és oldalról lőtték az itt álló IX. hadtestet. A magyar tüzérség a lőszerhiány miatt kénytelen volt visszavonulni a Nyárád-patak bal partjára. Ezen Perczel Mór tábornok próbált meg segíteni olyan módon, hogy a IX. hadtest zászlóaljait előre küldte az Újbesenyő előtti magaslatok ellen. Miután azonban senki sem állt az élükre, a zászlóaljak a cs. kir. tüzérség tüzében visszavonultak a Nyárád-patak innenső partjára.

A kedvezőtlen fordulat

Bem a lőszerhiány tudatában újabb előnyomulásra utasította Kmetyt, ő maga pedig a jobbszárnyra vágtatott. Ekkor azonban szerencsétlenségére felbukott a lovával és eltörte vállperecét, mire a kísérete hátravitte a tűzvonalból. Ezzel délután fél 5 és 5 óra között gyakorlatilag minden központi irányítás megszűnt a magyar seregnél.

Liechtenstein csapatainak előnyomulását Dessewffy Arisztid az összevont lovassággal, mintegy két huszárezreddel és 3 üteggel próbálta meg felfogni. Az ellenséges ütegek azonban megtették a hatásukat. Előbb a magyar harcrend második vonalában álló, többnyire újoncokból álló, kaszával felfegyverzett csapatok kezdtek hátrálni, majd a IV. és a IX. hadtest harcedzett, de megfogyatkozott zászlóaljai is. Végül Dessewffy is kénytelen volt visszavonulni a lovassággal, ha nem akarta azt kockáztatni, hogy a cs. kir. csapatok elmetszik a visszavonulás útjától. A cs. kir. fősereg csak gyengén üldözte a magyar sereget.

Visszavonulás

Ekkor az utóvéd ütegénél termett Perczel Mór tábornok, s utasította, hogy lője az üldöző cs. kir. lovasságot. Az üteg tett is néhány lövést, mire a cs. kir. tüzérség rettenetes össztüzet zúdított a Vadász-erdő és a Csóka-erdő között visszavonuló magyar csapatokra. Hatalmas pánik tört ki, és Lugoson a közel 60 000 főnyi seregből alig 30 000 fő gyűlt össze, de saját parancsnokaik ezekről is kijelentették, hogy az első puskalövésre szét fognak szaladni. A IX. hadtest létszáma az elkövetkező egy hétben 16 000-ról 7000 főre apadt le. Haynau serege 6-7000 hadifoglyot ejtett, a magyar hadseregnek ekkora vesztesége eddig csak a téli hadjárat három hónapja alatt, 8-10 ütközetben volt.

Összegzés

A szabadságharc megnyerésére ugyan már a csata előtt sem volt lehetőség, de a vereség után nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar hadsereg még olyan taktikai előnyöket sem tud kiharcolni, amelyek birtokában feltételekhez köthetné a kapitulációt. A magyar részről eddig folytatott korlátozott célú háború tehát kudarcba fulladt, és a további ellenállás felesleges lett volna.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

• A temesvári csata rövid összefoglalója
• A temesvári csata a sulineten

Források

• Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
• Az 1848-49. évi szabadságharc története ISBN 9638218207
• Hermann Róbert: 1848-1849 a szabadságharc hadtörténete ISBN 9639376213

Képgaléria

• 
  A temesvári csata romos emlékműve napjainkban.