Ebben a cikkben a Franz von Liechtenstein témáját különböző perspektívákból tárgyaljuk azzal a céllal, hogy elmélyüljünk annak jelentésében, fontosságában és hatásaiban a mai társadalomban. Különféle kutatásokat és szakértői véleményeket fogunk megvizsgálni, hogy teljes mértékben megértsük a Franz von Liechtenstein hatását a mindennapi élet különböző területein. Ezenkívül konkrét eseteket és szemléltető példákat is elemezünk, amelyek segítenek a Franz von Liechtenstein relevanciájának kontextusba helyezésében a jelenlegi környezetben. A cikkben arra törekszünk, hogy átfogó és teljes képet adjunk a Franz von Liechtenstein-ről, annak érdekében, hogy az olvasó világos és mély megértést kapjon erről a ma oly fontos témáról.
Franz von Liechtenstein | |
Franz von Liechtenstein herceg | |
Született | 1802. február 25. Bécs |
Elhunyt | 1887. március 31. (85 évesen) Bécs |
Állampolgársága | |
Házastársa | Ewa Józefina Julia Potocka (1841 – nem ismert) |
Gyermekei |
|
Szülei | Josefa Fürstenberg-Weitra I. János liechtensteini herceg |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Kitüntetései | a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje |
A Wikimédia Commons tartalmaz Franz von Liechtenstein témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Franz de Paula Joachim Joseph von Liechtenstein (Bécs, 1802. február 25. – Bécs, 1887. március 31.) Liechtenstein hercege, császári katonatiszt az 1848–49-es forradalom elleni harcban.
Édesapja I. János József liechtensteini herceg volt (1760–1836), Liechtenstein uralkodó hercege 1805–1806, majd 1814–1836 között. Ő volt Liechtenstein utolsó hercege, aki a Német-római Birodalom hűbéreseként uralkodott. (A napóleoni háborúk során 1806–14 között országát régensként kormányozta).
Édesanyja Josephine Sophie fürstenberg–weitrai őrgrófnő (Landgräfin) volt (1776–1848). A hercegi párnak több gyermeke született, köztük a hatodik, Franz de Paula Joachim herceg. Apjának hercegi trónját 1836-ban harmadszülött bátyja, Aloys herceg örökölte, II. Alajos (Aloys II) néven.
Ősi arisztokrata családból származott, ahol a katonai szolgálat régi hagyományként öröklődött. Apja, Liechtenstein hercege, a napóleoni háborúkban szolgált tábornagyi rangban. Ő maga 1821-től az 1. svalizsér-ezred hadnagya lett. 1832-ben őrnagy a 7. Liechtenstein huszárezredben, amelynek ezredtulajdonosa saját édesapja volt. 1834-ben alezredes, 1836-ban ezredes, és a 9. huszárezred parancsnoka lett. 1844-től vezérőrnagyként a Prágába dandárparancsnokká nevezték ki.
1841-ben Bécsben feleségül vette Ewa Jozefina Julia Eudoksia Potocki lengyel grófnőt (1818–1895); Alfred Józef Potocki gróf (1817–1889), osztrák miniszter húgát. Leszármazottaik lettek a ma uralkodó Liechtenstein hercegi család ősei.
1848-ban az itáliai felkelők elleni hadjáratban a Ludwig Welden tábornok által vezetett tartalék hadtestben szolgált, és dandárparancsnokként kitüntette magát. Megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét, ősszel Windisch-Grätz tábornagy hadseregéhez osztották be. A schwechati csatában a császári lovasság parancsnokaként harcolt. Jellasics haditerve szerint át kellett volna karolnia a magyar balszárnyat, de a magyar huszárok eredményesen feltartóztatták, közben a magyarok megfutamodása miatt nem nagyon maradt mit átkarolnia.
1848 decemberében altábornaggyá léptették elő, és a fősereg tartalék-hadtestének lovashadosztályát vezette. Tavasszal a Schlik tábornok által vezetett III. hadtest egyik hadosztály-parancsnokává nevezték ki. Az isaszegi csatában hadosztálya eredményesen helytállt Damjanich csapataival szemben.
A nyári hadjárat minden csatájában fontos szerepet játszott. Július közepétől a IV. (tartalék) hadtest parancsnoka lett. Újszegednél könnyebben megsebesült, de nem adta át a vezényletet. Temesvárnál oldalba kapta a magyar jobbszárnyat, eldöntve ezzel a csatát. Ősztől Haynau táborszernagy helyettese lett a 3. hadsereg élén.
Hat nappal a világosi fegyverletétel után Liechtenstein herceg azt a tanácsot adta régi bajtársának, Dessewffy Arisztid honvéd tábornoknak, hogy külföldre menekülés helyett egységével tegye le a fegyvert a császári csapatok előtt, mert csak így van esélye az uralkodói kegyelemre. Barátja ígéretében bízva Dessewffy augusztus 19-én valóban megadta magát a császáriaknak. Liechtenstein hercege azonban eredménytelenül igyekezett közbenjárni parancsnokánál a letartóztatott bajtárs érdekében. Az aradi hadbíróság Dessewffyt kötél általi halálra ítélte. Az a tény, hogy császári csapatok előtt kapitulált, csak annyiban „enyhítette” sorsát, hogy ítéletét Haynau utóbb golyó általi halálra változtatta.
A temesvári csatában nyújtott teljesítményéért Liechtenstein altábornagy 1850-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.