Vittorio Storaro
Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Vittorio Storaro különböző aspektusait, elemezve a mai társadalomra gyakorolt hatását és a különböző összefüggésekben való relevanciáját. A Vittorio Storaro a történelem során vita és vita tárgya volt, és a terület szakértőitől a nagyközönségig sok embert érdekelt. Az évek során a Vittorio Storaro fejlődött, és alkalmazkodott a modern világ változó valóságához, és alapvető szerepet játszik abban, ahogyan megértjük a különböző kihívásokat, és hogyan nézzünk szembe velük. A Vittorio Storaro részletes és kimerítő vizsgálatán keresztül igyekszünk megvilágítani annak kevésbé feltárt dimenzióit, és új perspektívákat kínálunk, amelyek gazdagítják a témával kapcsolatos vitát.
| Vittorio Storaro | |
 | |
| Vittorio Storaro, cannes-i nemzetközi filmfesztivál, 2001 | |
| Született | Vittorio Storaro 1940. június 24. (83 éves) Róma |
| Állampolgársága | olasz |
| Nemzetisége | olasz |
| Foglalkozása | operatőr |
| Iskolái | Experimental Centre of Cinematography |
| Kitüntetései | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vittorio Storaro témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vittorio Storaro (Róma, 1940. június 24. –) olasz operatőr.
Élete
Storaro 11 évesen kezdett el fényképezni, és 18 évesen beiratkozott egy olasz állami filmes iskolába operatőr szakra. Nagyon sok évig kamera operatőrként dolgozott, miután az első önállóan fényképezett filmjét megkaphatta a Giovinezza, Giovinezza címen 1968-ban.
Több befolyásos filmrendezővel dolgozott együtt, beleértve Bernardo Bertoluccit, akinek hosszú ideig az állandó alkotótársa volt, valamint fényképezett még Francis Ford Coppola és Warren Beatty rendezőknek.
A filmjei között szerepel a A megalkuvó, az Utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár, Apokalipszis most, Bulworth, Oltalmazó ég, Tucker: The Man and His Dream, Ladyhawke és Tango.
Storaro első amerikai mainstream filmje a Apokalipszis most című háborús filmdráma volt, amit Francis Ford Coppola rendezett 1979-ben. A film Oscar-díjat hozott a számára. Coppola Storarónak teljes szabadságot adott a film látványvilágának megteremtésében. Később szintén elnyerte még a legjobb operatőr Oscar-díját az 1981-es Vörösök és az 1987-es Az utolsó császár című filmekért.
Storaro az operatőr szakma mestere, saját filozófiával ami nagyrészt Goethe színelméletén alapul, ami a különböző színek más-más pszichológiai hatását taglalja, és hogy a színek miként befolyásolnak minket egyes szituációk érzékelésében. Kísérletezett egy új filmformátum, az Univisium létrehozásával, ezidáig kevés sikerrel. 2002-ben Storaro megjelentette könyvét, amelyben részletesen taglalja fényképezési filozófiáját, és amelyet egy sorozat első tagjának szán.
Storaro többnyire elegáns és színpompás öltözékekben mutatkozik. Francis Ford Coppola egyszer azt mondta rá, hogy ő az egyetlen ember, aki ha a létráról egy tócsába zuhanna egy fehér öltönyben, utána nem lenne sáros.
Filmjei
|
|
Díjai
- Nastro d’Argento díj (1967, 1969)
- Gianni di Venanzo-díj (1970)
- az amerikai filmkritikusok díja (1972)
- Oscar-díj (1980, 1982, 1988)
- a Los Angeles-i filmkritikusok díja (1981, 1987)
- a New York-i filmkritikusok díja (1987, 1990)
- David di Donatello-díj (1988) Az utolsó császár
- a bostoni filmkritikusok díja (1988) Az utolsó császár
- Ezüst Szalag díj (1991, 1994, 1999)
- BAFTA-díj (1991) Oltalmazó ég
- a toruni szemle életműdíja (1994)
- Cameraimage életműdíj (1994)
- cannes-i technikai nagydíj (1998)
- Ezüst Kondor-díj (1999) Tangó
- Félix-díj (2000)
- Goya-díj (2000) Goya
- Arany Kamera díj (2000)
- Emmy-díj (2001) A Dűne
- a taorminai fesztivál életműdíja (2001)
- az amerikai operatőrök társaságának életműdíja (2001)
- locarnói életműdíj (2005)
Források
- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
Jegyzetek
Külső hivatkozások
- Vittorio Storaro az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- Vittorio Storaro a PORT.hu-n (magyarul)
