Új-Kaledónia

Új-Kaledónia
Nouvelle-Calédonie
Új-Kaledónia zászlaja Franciaország zászlaja Új-Kaledónia címere
Nemzeti himnusz: La Marseillaise
Fővárosa	Nouméa d. sz. 22,2560°, k. h. 166,4653°-22.256, 166.465322.256000°S 166.465300°E
d. sz. 21° 15′, k. h. 165° 18′-21.25, 165.321.250000°S 165.300000°EKoordináták: d. sz. 21° 15′, k. h. 165° 18′-21.25, 165.321.250000°S 165.300000°E
Államforma	elnöki köztársaság speciális státuszú tengerentúli terület
Vezetők
elnök	Emmanuel Macron
kormányelnök	Thierry Santa
főbiztos	Laurent Prévost
kongresszus elnöke	Rach Wamytan
Hivatalos nyelv	francia
Beszélt nyelvek	kanak, egyéb melanéz dialektusok
Franciaország tengerentúli területe	1853.
speciális státusz	1998.
Tagság	Lista Csendes-óceáni Közösség, Csendes-óceáni Fórum (közreműködő állam), Frankofónia
Népesség
Népesség	271 407 fő (2019)
Rangsorban	188
Népsűrűség	13 fő/km²
HDI (2005)	0,878 (34) – magas
Földrajzi adatok
Terület	19 060 km²
Rangsorban	152
Időzóna	NCT (UTC+11)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	CFP frank (XPF)
Hívószám	687
Segélyhívó telefonszám	112
Internet TLD	.nc
Villamos hálózat	220 volt
Elektromos csatlakozó	Europlug Schuko
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Új-Kaledónia témájú médiaállományokat.

Új-Kaledónia (franciául Nouvelle-Calédonie, más néven: Kanaky, Le caillou) Franciaország tengerentúli területe (18 575 km²): egy nagy és több kisebb sziget a Csendes-óceán délnyugati részén, Ausztráliától kb. 1500 km-re keletre, a déli szélesség 18–23,5° a keleti hosszúság 157–174° között. Népessége a 2019-es népszámlálás szerint 271 407 fő volt, amelynek 90%-a a főszigeten, Grande Terre-en él, ahol a főváros, Nouméa is található.^[1] Legfontosabb gazdasági ágazata a nikkelbányászat, itt található a világ nikkeltartalékának 6-7%-a.^[2]A szigetek lakossága három fő népcsoportra tagolódik, az őshonos melanéz kanakokra, az idetelepült franciákra és a más óceániai szigetekről érkezett bevándorlókra. 2020. október 4-én népszavazást tartottak a szigetek függetlenné válásáról, amelyen a lakosság szűk többsége a továbbra is Franciaországhoz való tartozásra voksolt.^[3]

Kaledónia a mai Skócia északi része volt, amelyet az ókori rómaiak nem hódítottak meg.

Időnként Új-Kaledóniának hívják magát a fő szigetet is – Grande Terre; 16 745 km²; legmagasabb pontja a Mont Panie (1628 m).

A Lojalitás-szigetek lakott tagjai:

Számos apróbb sziget, illetve szirt lakatlan. Ezek közül jelentősebbek:

• Chesterfield-sziget
• Huon-sziget
• Hunter-sziget
• Matthew-sziget
• Walpole-sziget

A Csendes-óceán nyugati térsége 50 000 évvel ezelőtt népesült be. Később ausztronéz nyelvű népek érkeztek. A Melanéziában letelepedett különböző népek a lapita régészeti kultúrához tartoznak. Ma úgy tartják, hogy ők Új-Kaledónia és a Lojalitás-szigetek vidékére i. e. 1500 körül érkeztek. A lapiták igen képzett tengerészek voltak és jó földművesek, a befolyásuk a Csendes-óceán nagy részére kiterjedt.

A 11. századtól érkező polinéziaiak elvegyültek a korábbi lakókkal.

Az európaiak Új-Kaledóniát és a Lojalitás-szigeteket a 18. század végén fedezték fel. James Cook brit felfedező 1774-ben szállt partra a szigeten és elnevezte Új-Kaledóniának. Kaledónia Skócia latin neve. Ugyanazon az úton Új-Kaledóniától északra szigeteket fedezett fel és Új-Hebridáknak nevezte (ma Vanuatu), a Skóciától északra fekvő szigetekről. Új-Kaledónia vizein a 19. században bálnavadászat folyt. A szantálfa-kereskedőket kezdetben örömmel üdvözölték, de aztán megromlott a viszonyuk a bennszülöttekkel. Az európaiak korábban ismeretlen betegségeket terjesztettek el: himlő, kanyaró, vérhas, influenza, szifilisz, lepra. Sok ember belehalt a betegségekbe. A feszültség nőtt és 1849-ben a Cutter nevű hajó legénységét megölte és megette a Pouma klán.

A szantálfa-kereskedelem lehanyatlása után a kereskedelem új formája terjedt el, a „feketerigósítás”. Ez eufemizmus volt. Új-Kaledónia, a Lojalitás-szigetek, Új-Hebridák, Új-Guinea és a Salamon-szigetek népét rabszolgák módjára vitték Fidzsire és Queenslandbe, hogy a cukornád-ültetvényeken dolgozzanak. Ez a kereskedelem a 20. század kezdetén szűnt meg. A kereskedők áldozatait úgy hívták: Kanakas. Ebből rövidült a Kanak szó. A francia megszállás után aztán így hívták a teljes bennszülött lakosságot.

A sziget 1853 végén került Franciaország birtokába III. Napóleonnak azon törekvése következtében, hogy rivalizáljon az Ausztráliában és Új-Zélandon létesült brit gyarmatokkal. A közeli Ausztráliában alkalmazott brit példát követve 1861 és 1922 között Franciaország 22 000 elítéltet szállított az itteni büntetőtelepekre, a sziget délnyugati partjára; voltak köztük köztörvényes bűnözők éppúgy, mint politikai foglyok: párizsi szocialisták vagy kabil szabadságharcosok. A korszak végén a szabad európai telepesek (köztük a korábbi elítéltek) és az ázsiai szerződéses munkások számszerűen messze többen voltak, mint a munkára kényszerített bennszülöttek. Ugyanis az említett időszakban a bennszülött kanak lakosság száma drasztikusan lecsökkent a betegségek és az apartheid-szerű rendszer miatt. Az úgynevezett Code de l'Indigénat súlyosan korlátozta a kanakok létfeltételeit, mozgásszabadságát és földtulajdonlását.

A második világháború idején az Amerikai Egyesült Államok és a szövetséges hatalmak erős támaszpontokat építettek ki, hogy felvegyék a harcot a Délkelet-Ázsiából Ausztrália felé előrenyomuló japánokkal. Nouméa-ban volt az Amerikai Egyesült Államok Csendes-óceánon lévő katonai erőinek főparancsnoksága. A terület közel volt a hadszíntérhez, így Nouméban folyt a sérült amerikai hajók gyors javítása is.

Az amerikai főhadiszállás – egy ötszögű épületkomplexum – a háború után új regionális fejlesztési szervezetek főhadiszállása lett: ide települt a Déli Csendes-óceáni Bizottság, amelyből később a Csendes-óceáni Közösség titkársága lett.

Új-Kaledónia 1986 óta rajta van az Egyesült Nemzetek Szervezete által készített önkormányzattal nem rendelkező területek listáján. A Kanak Szocialista Nemzeti Felszabadító Front (FLNKS) 1985-ben indította meg agitációját a függetlenségért. Az FLNKS (amelynek vezetőjét, Jean-Marie Tjibaou-t 1989-ben meggyilkolták) Kanaky néven javasolt független államot. A zavargások csúcspontja 1988-ban Ouvéa-ban egy véres túszejtés volt. A nyugtalanság eredménye az egyre nagyobb autonómia lett: 1988-ban a Matignon-egyezmény, 1998-ban a Nouméa-egyezmény alapján. Ezek szerint Új-Kaledónia fokozatosan elválik Franciaországtól, ez a folyamat visszafordíthatatlan. Bevezették a helyi új-kaledóniai állampolgárságot, az identitás megerősítésére nemzeti szimbólumokat (például zászlót) fogadtak el és népszavazást irányoztak elő a teljes függetlenségről. A szavazást 2018. november 4-én tartották, melyen a 174 ezer jogosult több mint 80%-a vett részt és 56,4/43,6% arányban elutasították a szuverenitást. Általában a kanakok lakta térségekben a függetlenségre szavaztak, míg ott, ahol az európai bevándorlók leszármazottaiból áll a lakosság többsége, ellene szavaztak.^[4][5] Mivel a szavazás végeredménye szoros volt, ezért két évvel később új népszavazást írtak ki.^[6]

A 2020 október 4-én tartott népszavazáson 85,7%-os részvétel mellett ismét a maradáspártiak arattak győzelmet, bár a szeparatisták növelni tudták szavazóbázisukat, 46,74%-ot értek el, a lojalista szavazatok aránya 53,26% volt. A függetlenségpártiak főleg az óceániai bevándorló származású fiatalok körében tudták növelni szavazóbázisukat, akiknek körében egyre népszerűbb a pán-óceánizmus eszméje, ami az európai hatalmak kivonulását sürgeti a térségből.^[7]

A terület jelentős autonómiát élvez a Francia Köztársaságon belül (de jure az egyetlen autonóm francia terület), a francia állampolgárságon belül létezik saját új-kaledóniai állampolgárság, s a francia kormány a külügyeken, védelmi ügyeken, rendőri ügyeken és a valutaügyeken kívül minden más ügyet a helyi választott testületekre delegál. A függetlenség hívei és ellenzői közti egyensúly érdekében Új-Kaledónia mindenkori elnökének és alelnökének kötelezően a szemben álló táborból kell származnia: amennyiben a választásokon függetlenség-ellenes jelölt nyeri el az elnöki posztot, az alelnöknek kötelezően függetlenségpártinak kell lennie, és fordítva. Azért dolgoztak ki ilyen autonómiát a szigetnek, mivel az 1980-as években súlyos összecsapások voltak az őslakosok és a francia bevándorlók között.

• Népesség: melanéz (kanak) 43%, európai 37%, wallisi 8%, polinéz 4%, indonéz 4%, vietnámi 2%, egyéb 1%.
• Vallás: római katolikus 60%, protestáns 30%, muzulmán 3%, egyéb 7%.

A gazdaság fő ága a nikkel- és kobaltbányászat a hozzá kapcsolódó színesfémkohászattal. Új-Kaledónia rendelkezik a világ nikkeltartalékainak 6-7%-ával, kb. 7,1 millió tonnával.^[2] Területének csak kis része művelhető, ezért élelmiszerimportőr. A nikkelexport mellett fontos bevételt hoz a turizmus, valamint az anyaország támogatása is jelentős.

2010. augusztus 18-án a kongresszus új himnuszt és új pénznemet fogadott el.^[8]

Új-Kaledónia hagyományos gasztronómiája eredetileg melanéz (kanak) volt, majd a gyarmatosítás után egyre kevertebbé vált francia, polinéz (tahiti), indonéz, vietnámi, afrikai, arab, ausztrál és japán hatásokkal. Jellegzetes összetevők a repülőkutyahús, csiga, rák, szarvas, trópusi gyümölcs, hal és kókusztej. Az új-kaledóniai fogások között kevés az eredeti melanéz specialitás, a többség már a különféle külső hatások nyomán átvett étel.^[9]

• Közutak hossza: 5622 km^[10]
• Repülőterek száma: 25, ebből 12 betonozott.^[10]
• Kikötők száma: 3, a legjelentősebb a Nouméai kikötő.^[11]

2019-ben körülbelül 474 000 turista látogatta meg a szigetet.^[12]

Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:

• sárgaláz

Lásd még: Új-kaledóniai labdarúgó-válogatott

• Horváth Zoltán: A világ zászlói – a zászlók világa, Budapest 2002.
• Midi Világatlasz, Nyír-Karta és Topográf Kiadó, 2003, ISBN 963-9516-63-5
• Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 884. o. ISBN 963-9257-17-6  

• http://donatkaledoniaban.blogspot.hu/