Ebben a cikkben a Alfred Hermann Fried kérdésével kívánunk foglalkozni, amely az utóbbi időben vált aktuálissá. A Alfred Hermann Fried olyan téma, amely felkeltette az akadémikusok, kutatók, szakemberek és a nagyközönség érdeklődését. Az elmúlt években megnövekedett a Alfred Hermann Fried körüli publikációk, kutatások és viták száma, ami további tanulmányozásra és megértésre ösztönözte. Ezért elengedhetetlen a Alfred Hermann Fried elemzése és reflektálása annak érdekében, hogy jobban megismerjük és megértsük annak különböző területekre gyakorolt hatását. Éppen ezért ebben a cikkben azt javasoljuk, hogy átfogó és részletes áttekintést adjunk a Alfred Hermann Fried-ről, kitérve annak különböző dimenzióira, következményeire és lehetséges jövőbeli perspektíváira.
Alfred Hermann Fried | |
Született | 1864. november 11. Bécs |
Elhunyt | 1921. május 5. (56 évesen) Bécs |
Nemzetisége | osztrák |
Foglalkozása | Író, újságíró, politikai aktivista |
Kitüntetései | Nobel-békedíj (1911) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Alfred Hermann Fried témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Alfred Hermann Fried (Bécs, 1864. november 11. – Bécs, 1921. május 5.), Alfred H. Fried osztrák eszperantista, pacifista író, újságíró, a Német Béketársaság társalapítója. Munkásságát 1911-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták.
Alfred Fried 1864. november 11-én született Bécsben, zsidó családban, Samuel Fried magántisztviselő és felesége, Bertha Engel gyermekeként. Anyai nagynénje, Kathinka Engel a híres íróhoz, Ludwig Ganghoferhez ment feleségül. Alfred tizenöt évesen félbehagyta tanulmányait és egy könyvkereskedésben kezdett el dolgozni. 1883-ban Berlinbe költözött, ahol 1887-ben megnyitotta saját könyvesboltját.
Berlini élete során a szocialista nézetek befolyása alá került. 27 évesen tudomást szerzett arról. hogy a bécsi Bertha von Suttner bárónő országok közötti békét szorgalmazó társaságot hozott létre. Azonnal írt von Suttnernek és egy folyóirat alapítását javasolta, amelynek szerkesztője a bárónő, kiadója pedig ő maga lett volna. A 48 éves von Suttnert lenyűgözte Fried lelkesedése, merészsége és elfogadta az ajánlatot.
A Die Waffen Nieder! ("Le a fegyverekkel!") c. havilap 1892-ben jelent meg először. Címét a bárónő 1889-ben kiadott könyvéről kapta. Az újság indításának évében elkezdték megszervezni a Német Béketársaságot. Von Suttner 1899-ig maradt a főszerkesztő, visszavonulása után Fried elindította a Die Friedenswarte ("Békeőrség") újságot, melyet haláláig gondozott (az újság ma is megjelenik, német nyelvterületen a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hasonló témájú lap). A bárónővel továbbra is barátok maradtak, 1914-ben ott volt annak halálos ágyánál. Fried 1903-ban kivonult a társaság szervezéséből és visszatért Bécsbe. Újságíróként, különböző lapoknak dolgozott és könyveket is írt. Kétkötetes Handbuch der Friedensbewegung-ja ("A békemozgalom kézikönyve") a pacifizmus alapművének számított egészen 1914-ig. Termékeny újságírói és írói tevékenysége mellett hatékony szervezői munkát is végzett. Tagja volt a berni Nemzetközi Békeirodának, titkára a Közép-európai Nemzetközi Békéltető Szervezetnek és főtitkára a Nemzetközi Béke-Sajtószövetségnek.
Nézetei eltértek a korábbi pacifisták morális hozzáállásától. Úgy vélte, hogy fölösleges erőfeszítés a leszerelést propagálni, mert a háború és a hadseregek az országok közötti anarchiának természetes folyományai. Az államok közötti viszonyt kell rendezni, nemzetközi szervezeteket alakítani, és ezután a fegyverzetcsökkentés magától megtörténik. Egyik írásában a Pánamerikai Uniót és a hágai békekonferenciákat annak bizonyítékaként szerepeltette, hogy csak a nemzetközi együttműködés és több országra kiterjedő szervezetek lehetnek a világbéke alapjai. A Pánamerikai Uniót modellként javasolt Európa számára, hogy hogyan haladjon az egyesülés felé a nemzeti identitás feladása nélkül, a kulturális és gazdasági fejlődés terjesztése révén.
Fried a maga pacifizmusát "tudományosnak" és "forradalminak" nevezte. Marx követőjeként úgy vélte, hogy a társadalmi fejlődés elkerülhetetlenül vezet majd az új nemzetközi rendhez. A pacifisták feladatát abban látta, hogy megmutassák kortársaiknak a történelem irányvonalát és segítsenek eltávolítani a békefolyamat útját álló akadályokat.
Fried az eszperantista mozgalom egyik jeles képviselője volt. Úgy vélte, hogy egy semmilyen nemzetet előnyben nem részesítő közös nyelv segíti a kultúrák közötti megértést és a világbéke eljövetelét. 1903-ban megjelentette a Lehrbuch der internationalen Hilfssprache Esperanto-t ("A nemzetközi eszperantó nyelv tankönyve").
Alfred Friedet 1911-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki (a díjat a holland Tobias Asserrel, a hágai békekonferencia szervezőjével megosztva kapta). Ugyanabban az évben a Carnegie Alapítvány támogatásának köszönhetően elkezdhette újságának ingyenes terjesztését. 1913-ban a Leideni Egyetem díszdoktorává avatta. 1914-ben őt választották egy bécsi nemzetközi békekonferencia szervezőbizottságának élére, amely megemlékezett volna von Suttner bárónő haláláról is, de az első világháború kitörése miatt a konferencia nem jött létre. Friedet pacifizmusa miatt hazaárulással vádolták, mire Svájcba szökött és ahol folytatta írásainak terjesztését. A háború után kiadta Mein Kriegstagebuch ("Háborús naplóm") c. könyvét. A világháborút lezáró versailles-i szerződés ellen sajtókampányt szervezett.
Alfred Fried háromszor nősült. Először Gertrud Gnadenfeldet, másodszor Martha Holländert (a neves író, Felix Hollaender testvérét), harmadszor, 1908-ban Therese Vollandtot vette el.
A világháború után osztrák államkötvényekbe fektetett vagyona elértéktelenedett, és nyomorogva élt. 1921. május 5-én halt meg Bécsben, tüdőgyulladás következtében.