Mai cikkünkben a Camille Desmoulins lenyűgöző világát szeretnénk felfedezni. A Camille Desmoulins megjelenésétől a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatásáig a fókusz és a vita tárgya volt különböző területeken. Ebben a cikkben megvizsgáljuk annak időbeli alakulását, valamint számos oldalát és az élet különböző területeire gyakorolt hatását. Ezen túlmenően elemezzük annak relevanciáját a jelenlegi kontextusban és a jövőbeni potenciált. A Camille Desmoulins egy lenyűgöző téma, amely mindig meglep minket, és ezzel a cikkel reméljük, hogy új megvilágításba helyezzük annak fontosságát és értelmét életünkben.
Camille Desmoulins | |
Született | 1760. március 2. Guise, Aisne |
Elhunyt | 1794. április 5. (34 évesen) Párizs |
Állampolgársága | francia |
Nemzetisége | francia |
Házastársa | Lucile Desmoulins |
Foglalkozása | ügyvéd, újságíró |
Tisztsége | a francia nemzetgyűlés tagja |
Iskolái | Lycée Louis-le-Grand |
Kitüntetései | Concours général |
Halál oka | lefejezés |
Sírhelye |
|
Camille Desmoulins aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Camille Desmoulins témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Camille Desmoulins (fonetikusan: ) (Guise, Aisne, 1760. március 2. – Párizs, 1794. április 5.) ügyvéd, újságíró, a francia forradalom egyik kimagasló alakja volt.
Jogi tanulmányai után ügyvéd lett. Már korán belebonyolódott a forradalmi eseményekbe, mivel rajongott a szabadság, egyenlőség, testvérisség ideológiája iránt.
1789. július 12-én ő izgatta a népet, aminek egyik következményeként megostromolták a Bastille-t és kitört a forradalom. Desmoulins a Palais Royal kertjében egy zöld falevelet tűzvén a kalapjába adta meg a jelet a népnek a kokárdák viselésére, hogy felismerhessék egymást és fegyverbe szólította őket. Erre a felhívásra a zöld jelvényes felkelők szétáradtak Párizsban, hogy fegyvert keressenek maguknak.
Lapjában, a Révolutions de France et du Brabant-ban a rousseau-i szabadság és egyenlőség elveit hirdette. Jó barátja volt Georges Jacques Dantonnak és Maximilien de Robespierre-nek is. Harcostársa volt Marat-nak és Fréron-nak is, akivel Brissot és Danton mellett a Cordeliers klubot alapították.
XVI. Lajos király 1791. júniusi szökését követően 1791 júliusában egy aláírásgyűjtésbe fogtak a Jakobinus és Cordeliers klub tagjai Danton és Desmoulins vezetésével, és egy köztársaságpárti mozgalom bontakozott ki, melyet egy petíció formájában kívántak átadni a hatalomnak a Champ-de-Mars-on emelt oltáron. 1791. július 17-én a nemzetőrség fegyverrel verte szét a gyülekezést, miután azok meglincseltek két embert. Ez volt a Mars-mezei sortűz.
1792. augusztus 10-én és szeptemberben is nagy szerepe volt Danton mellett a monarchia megdöntésében és a nép lincselésre hangolásában.
1792 szeptemberében tagja lett a Konventnek mint a Hegypárt tagja és Párizs követe. A király perében annak kivégzésére szavazott. A Girondisták és a Hegypárt harcában nem volt olyan radikális, mint Robespierre és Marat, a megegyezésre is hajlott velük Dantonnal egyetemben és kivégzésükkel nem értett egyet. 1793 szeptemberétől mindinkább elfordult Robespierre-től, és a rémuralom kialakulásával lapjában, a Vieux cordelier-ben maró gúnnyal lépett fel ezek ellen a túlkapások ellen. Nem támogatta a hébertistákat sem, de ez sem mentette meg attól, hogy Dantonnal egyetemben 1794. március 31-e éjszakáján le ne tartóztassák és április 5-én ne végezzék ki. Desmoulins és Danton özvegyei nem sokkal később követték férjeiket a vérpadra.
„Ebben az esztendőben sűrűen és nagy kedvvel fordul a francia tömegek emlékezése a felé a csodálatos, már-már legendás, néhai alak felé, kit Desmoulins Camille-nak hívnak, s ki egy hosszú-hosszú évszázad után most újra elővirít a história legvéresebb, legborzalmasabb, legszínesebb kertjéből, a nagy forradalomból. Virága volt ő ennek a kertnek. Úgy is nevezték: „virág, mely a Danton keblén virul.” Az volt csakugyan: virág. Pompás és mérges virág. Zseniális volt, állhatatlan, kegyetlen, gyáva, elragadó, léha, undok és kedves. A história alig mutathat még egy ilyen különös lényt. Harminckét esztendős élettel alig írta be még valaki úgy a nevét egy kor történetébe. ”