Ebben a cikkben a Galloitáliai nyelvek-et különböző nézőpontokból és különböző összefüggésekben vizsgáljuk meg. A Galloitáliai nyelvek téma az idők során érdeklődést és vitát váltott ki, és relevanciája ma is nyilvánvaló. Ebben a cikkben elmélyülünk a Galloitáliai nyelvek által felölelt számos szempontban, kitérve annak következményeire, történetére, a mai társadalomra gyakorolt hatására, valamint a témával kapcsolatos szakértők és tudósok lehetséges perspektíváira. Hasonlóképpen, a Galloitáliai nyelvek kapcsán különböző véleményeket és nézőpontokat fogunk megvizsgálni, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító képet adjunk az olvasónak erről a témáról.
A galloitáliai nyelvek – hagyományosan északolasz nyelv(járások) – a történelmi Gallia mai Olaszország északi részére eső területein (latinul Gallia Cisalpina) kialakult újlatin nyelvjáráscsoport, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartoznak. A szóban forgó területeket a római hódítás előtt kelták lakták, így ezeknél a nyelvváltozatoknál a kelta szubsztrátum hatásával is kell számolni. A galloitáliai dialektusok és az irodalmi olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonalnak a La Spezia–Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenest lehet tekinteni: az ettől délre eső nyelvváltozatok (beleértve az irodalmi olaszt) összességében hagyományőrzőbbek, a tőle északra beszélt nyelvjárások viszont sokkal újítóbb jellegűek, amelyek jobban eltávolodtak a latintól.
E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.