Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Harmadik Nagy Imre-kormány lenyűgöző világát és mindazt, amit ez a koncepció magában foglal. A Harmadik Nagy Imre-kormány eredetétől napjaink fejlődéséig döntő szerepet játszott a társadalom különböző területein. Részletes elemzésen keresztül megvizsgáljuk a Harmadik Nagy Imre-kormány hatását a kultúrára, a tudományra, a politikára és a mindennapi élet sok más aspektusára. Ezenkívül megismerjük a Harmadik Nagy Imre-kormány-ről létező különböző nézőpontokat és véleményeket, valamint az idők során felvetett vitákat. Röviden, ennek a cikknek az a célja, hogy átfogó és gazdagító jövőképet kínáljon a Harmadik Nagy Imre-kormány-ről, azzal a céllal, hogy elmélyítse annak megértését és a mai világra gyakorolt hatását.
Harmadik Nagy Imre-kormány (1956. november 3. – november 12.) | |||||
Időhossz | 10 nap | ||||
Kormányfő | Nagy Imre (a minisztertanács elnökeként) | ||||
Államfő | Dobi István (az Elnöki Tanács elnökeként) | ||||
Államforma | köztársaság | ||||
Pártok | Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Petőfi Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt | ||||
A harmadik Nagy Imre-kormány 1956. november 3-án alakult meg, amely már valódi többpártrendszert képviselő koalíciós kormány volt. A kormányban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) négy, a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) három-három, valamint a Petőfi Párt (néven újraalapított Nemzeti Parasztpárt) két tagja foglalt helyet.
Gyakorlatilag (de facto) csak egy napig, a szovjet hadsereg másnapi általános támadásáig működött. Jogilag (de iure) ez a kormány egészen 1956. november 7-éig hivatalban volt, hiszen a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nem mentette fel. November 7-én az Elnöki Tanács végül felmentette a kormányt. (A döntés november 12-én jelent meg a Magyar Közlönyben.) Ugyanezen a napon felesküdött a Parlamentben Kádár János kormánya, amely a szovjet fegyverek védelmében alakult, törvénytelenül.
A két kormány hivatali ideje közti átfedés megoldhatatlan jogi probléma elé állította a születő Kádár-rendszert, hiszen a Kádár-kormány november 4-én hajnalban, az ungvári rádión bejelentett megalakulása nem lehetett törvényes, ha elődje akkor még hivatalban volt.
Kezdetben a Kádárt támogató szovjetek azzal próbálkoztak, hogy a Jugoszlávia budapesti nagykövetségére november 4-én menekült Nagy Imrétől néhány nappal később D. T. Sepilov külügyminiszter november 4-re visszadátumozott lemondó nyilatkozatot követelt (amit Nagy Imre megtagadott). Azért is meg kellett tagadnia, mert november 11-én az MSZMP (alapító) Intéző Bizottsága a jugoszláv nagykövetségen Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy Imre és Szántó Zoltán részvételével tartott ülésén határozatban rögzítette, hogy a Nagy Imre-kormánynak nem szabad lemondania.
Az ellentmondást a forradalom és szabadságharc vérbefojtói nem is tudták feloldani, egyszerűen eltussolták és évtizedekig senki nem mert nyíltan beszélni arról, hogy 1956-ban a bevonuló szovjet hadsereg nem a magyarok hívására érkezett, hanem a törvényes kormányt döntötte meg, és állította helyébe saját bábkormányát.
A november 23-án a romániai Snagovba hurcolt Nagy Imre hetekkel később így fogalmazta meg ezt a tényt, illetve a belőle adódó jogi következtetést a Snagovi feljegyzésekben: „Ezek az összeütközések nem az »ellenforradalom«, hanem a két hadsereg fegyveres harcának jellegét viselték magukon.” Kádár „kormányát” Nagy Imre többszörösen idézőjelben említi.