Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Kardos Albert témáját, amely egy rendkívül releváns kérdés, amely felkeltette a szakértők és a nagyközönség figyelmét. Az évek során a Kardos Albert különböző területeken vita tárgyát képezte, és őszinte érdeklődést ébreszt a társadalomra gyakorolt hatása iránt. Egy kimerítő elemzésen keresztül foglalkozunk a Kardos Albert-hez kapcsolódó különböző szempontokkal és érvekkel, azzal a céllal, hogy megvilágítsuk ezt az összetett témát. Hasonlóképpen, megvizsgáljuk annak időbeli alakulását és a jelenre gyakorolt hatását, teljes és naprakész képet adva az olvasónak a Kardos Albert-ről.
Kardos Albert | |
1927 körül | |
Született | Katz Ábrahám 1861. december 26. Récekeresztúr |
Elhunyt | 1945. január 9. (83 évesen) Göstling an der Ybbs |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Kardos Albert témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kardos Albert, születési nevén Katz Albert (Récekeresztúr, 1861. december 26. – Göstling an der Ybbs, Ausztria, 1945. január 9.) zsidó származású magyar irodalomtörténész, Kardos Lajos és Kardos Pál irodalomtörténészek édesapja. Deportálták, koncentrációs táborban halt meg.
Katz Sámuel gazdálkodó és Benedikt Johanna fia. A gimnáziumi osztályokat Hajdúszoboszlón és a Debreceni Református Kollégiumban végezte. 1880–84-ben a Budapesti Tudományegyetemen, majd egy évig a tanárképző gyakorló iskolában a tanári pályára készülvén, 1885-ben tanári s bölcseletdoktori oklevelet nyert. 1887-ben a szentesi községi gimnázium rendes tanárának választották meg; 1891-ben pedig a debreceni állami főreáliskolához nevezték ki rendes tanárrá, magyar-német-latin szakon, majd ugyanitt 1913–1922 között igazgató volt. Katz családi nevét 1884-ben változtatta Kardosra. A második világháború zsidóüldözései során deportálták, koncentrációs táborban halt meg.
Első felesége Szobotka Adolf és Glázer Mária lánya, Paulina (1871–1896) volt. 1897. augusztus 15-én Sövényházán nőül vette elhunyt felesége húgát, Malvinát (1874–?).
Gyermekei
Cikkei a Nemzetben (1884. Egy irodalmi hamisítvány: Szilágyi és Hagymási tót nyelven, 1885. 296. sz. Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya, 1886. 163. sz. Kisfaludy Sándor, 1772-1844.); a Budapesti Szemlében (1884. Fodori Katicza, népballada közlése); a Századokban (1884. Balassa Bálint és Losonczi Anna, és könyvism.); a Magyar Nyelvőrben (1885-1886. Régi nyelv, népnyelv, irodalmi nyelv, A göcseji nyelvjárás, a Magyar Tudományos Akadémia a Sámuel-díjjal jutalmazta sat.); az Egyet. Philolog. Közlönyben (1883. Körner Zrinyije és Szmolenszk ostroma, 1886. könyvism., 1888. Horatiusi ódából protestáns vallásos ének, 1894. Ludas Matyi a külföld népmeséiben, Miért oly gyarló középkori verselésünk? 1895. A székelyek Erdélyben és könyvism.); a Magyar Zsidó Szemlében (1885. Szombatos énekek, szombatos codexek, 1891. Zsidó mondák a magyar irodalomban, Bibliai nevek magyarsága, Bacher Vilmossal); a Magyar Salonban (1886. Kisfaludy Sándor szerelme); a Szentes és Vidékében (1889. 24. sz. Zsilinszky Mihály mint tudós); a Közoktatási Szemlében (1891. A magyar és latin nyelv viszonya a gymnasium I. osztályában); az Irodalomtörténeti Közleményekben (1891. Toldy XII. éneke, Erre észrevételek, Rontó Pál pikáró regény, A régi protestáns graduálokról); a Fővárosi Lapokban (1891. 265. sz. Széchényi Debreczenben, 1892. A XVI. század hitvitázói); a Magyar Paedagogiában (1892. A latin nyelv nemzeti hivatása); a Pesti Naplóban (1891. 140. sz. Balassa Bálint); a Politikai Heti Szemlében (1895. Irodalmi munkásság és közpálya); a Budapesti Hirlapban (1895. A Martinovics-összeesküvés és a magyar irodalom); az Egyetértésben (1895. 121. sz. Legújabb költészetünk); a Tanáregylet Közlönyében (1895. A magyar verstan a középiskolában).
A Beöthy Zsolt-féle Magyar Irodalomtörténetben írt nagyobb könyvfejezeteket. (I. A protestáns kor áttekintése 1526-1606., Vallásos irodalom: 1. Bibliafordítók, 2. Prédikátorok, 3. Polemikusok, Balassi Bálint, II. Debreczen írói és irodalmi élete, Kisfaludy Károly).