Ez a cikk a Lossonczy Tamás témával foglalkozik, amely érdeklődés és vita tárgyát képezi a mai társadalomban. A Lossonczy Tamás felkeltette a kíváncsiságot, és a terület különböző szakértői és szakemberei tanulmányozásának és kutatásának tárgya volt. A történelem során a Lossonczy Tamás fontos szerepet játszott különböző kontextusokban, és ellentmondó véleményeket generált, ami hozzájárult a témával kapcsolatos vita gazdagításához. Annak érdekében, hogy átfogó és naprakész jövőképet adjunk a Lossonczy Tamás-ről, elemezzük annak különböző oldalait, a társadalomra gyakorolt hatását és a témával kapcsolatban elképzelt jövőbeli perspektívákat.
Lossonczy Tamás | |
Született | 1904. augusztus 12. Budapest |
Elhunyt | 2009. november 3. (105 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | festőművész, grafikus |
Iskolái | Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda (1923–1926) |
Kitüntetései | Kossuth-díj (1994) |
Sírhelye | Farkasréti temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Lossonczy Tamás témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Lossonczy Tamás (Budapest, 1904. augusztus 12. – Budapest, 2009. november 3.) Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus.
Kezdetben joghallgató volt, 1923-ban kezdte a Képzőművészeti Főiskolát, tanárai Bosznay István és Vaszary János voltak, 1926-ban végzett. Emellett 1929 és 1931 között Kaesz Gyula tanítványa volt az Iparművészeti Főiskolán. Első tanulmányútjai Párizsba vezettek, először 1926-ban, majd 1937-ben. 1929-ben Bodon Sándor építésznél vendégeskedett Hollandiában. 1940-ben megnősült, felesége Lossonczy Ibolya néven maga is ismert szobrász lett.
1934-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagja lett. 1945 és 1946 között az Európai Iskola tagja, majd 1948-ig az Elvont Művészek magyar csoportjához csatlakozott.
1957-ben a MÜM 18. számú szakmunkásképző intézetben szerkezettant tanított 1968-as nyugdíjazásáig. Ebben az időszakban készítette el nagy hatású művét, a Tisztító nagy vihar című képet. 1985-ben érdemes művészi díjat vehetett át.
1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1994-ben Kossuth-díjban részesült. Idős korában is aktívan dolgozott, töretlen életkedvvel gyarapította több mint ezer olajképből és mintegy tizenötezer grafikából álló életművét. 105 éves korában hunyt el.
Kezdetben nonfiguratív festészettel próbálkozott, majd organikus-térkonstruktív alkotásokat (elsősorban téralkotásokat) készített, aztán hosszabb ideig nem festett, Molnár Farkasnál dolgozott belsőépítészként. 1939-től kezdett újra festeni, már itt megjelentek a később jellegzetessé váló ikerháromszögek. Az 1950-es években baloldali meggyőződése miatt szocreál műveket készített, amivel 1952-ben hagyott fel. 1955-ben alkotói válságba került, 1960-ban kezdett újra aktívabban festeni, elsősorban sorozatokat. Az induló új avantgárd festőkkel ápolt kapcsolatot (pl. Bak Imrével, Molnár Sándorral), de szorosabban nem vesz részt a munkájukban. 1970-től előbb ún. „űrképekkel” foglalkozott, majd felerősödtek művészetében az expresszionista és szürrealista hatások. Később festészete egyszerűsödött, nem kötötte magát stílusokhoz, és grafikai tevékenysége is intenzívebbé vált.
Első önálló kiállítását Kállai Ernő rendezte meg 1943-ban az Alkotás Művelődési Házban, majd 1948-ban a Képzőművészek Szabad Szakszervezetének épületében volt a következő. Hosszú és kényszerű szünet utáni első egyéni kiállítása 1971-ben, a Fényes Adolf Teremben volt, később többek között a Műcsarnokban, a győri Megyei Képtárban, a Mednyánszky Teremben, az Ernst Múzeumban, a Szinyei Szalonban, a Képzőművészeti Egyetemen és a Kassák Lajos Emlékmúzeumban állított ki. Állandó kiállítása van a budapesti Párizsi Kék Galériában és 2005-ben életmű-kiállítása volt a Műcsarnokban. 2008-ban New York-ban állították ki több képét. 2009-ben kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában a festő 100 és 105 éves kora között készült műveiből.