Naturalizmus (művészet)

Nem tévesztendő össze a következővel: naturizmus.

A naturalizmus irodalmi, képzőművészeti és színházi irányzat, amely az egészen valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolásra törekszik, és nem mellőzi azok bemutatását sem, amelyeket máskülönben szokványosnak, hétköznapinak vagy éppen riasztónak, taszítónak ítélnek.

Megjelenése

Az 1850-es évektől bontakozik ki. A realizmus szemléletét gondolja tovább. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, majd Közép-Kelet-Európában jelentkezett először.

Elnevezése a latin natura (természet) szóból ered. Legfontosabb célja a természet tanulmányozása és a tapasztalatok természethű ábrázolása. Filozófiai alapja a pozitivizmus (akárcsak a realizmusnak).

Történelmi háttér

Szellemi atyjának Émile Zolát tekintik, aki tanulmányával elméleti alapozást adott az irányzatnak; további jelentős képviselői közé tartozik Bourget, Maupassant, Reymont és Hauptmann. A taine-i társadalomtudomány-felfogást Zola A kísérleti regény című tanulmányában próbálta az irodalomra alkalmazni (1880). Értekezésének összegzése: a lélektant az élettannal, a szépirodalmat a dokumentumszerű leírással azonosította.

A naturalista stílus jellemzői

• a természetesség érzékeltetésére fényképszerű részletezés
• a társadalmi meghatározottság fontosabb, mint az egyéni jellemvonás
• törekvés olyan témák bemutatására, amelyek eddig elkerülték a művészek figyelmét (illetlenség, alantasság, közönségesség, erotika)
• az ösztönök és az indulatok előtérbe kerülése
• az emberi cselekvések természettudományos motivációja és magyarázata
• az élőnyelv, a szleng, a zsargon használata a nyelvi jellemzésben
• a szerkesztésben a mikroszkopikus pontosság az elnagyolt kompozícióval társul

A naturalista művész a természetességre hivatkozva a pillanatnyiságot kívánta összekapcsolni az ösztönbe zárt idővel; a pozitivista alapú igazságot a társadalomkritikával és a lélekrajzi felfedezéseket a dokumentarizmussal. A durva, alantas világ rajza figyelmezteti az olvasót korlátaira – s kelt(het) benne ellenszenvet.

A naturalista stílus jellemző műfajai

Drámában

• társadalmi dráma (Henrik Ibsen)
• szalondráma (Molnár Ferenc)
• népszínmű (a népi jelleg „reklámozása”, Csiky Gergely)

Lírában">szerkesztés]

• a dal különböző formái
• az agitatív propagandavers

Epikában

• regény
• kisregény
• elbeszélés
• novella

Naturalista szépirodalom Magyarországon

Az 1880-as, 1890-es években honosodik meg és ereszt mély gyökereket. Az első generációban elsősorban Bródy Sándor, l. Nyomor c. novelláskötete, (1884) és Csáth Géza, Kóbor Tamás, Justh Zsigmond, Thury Zoltán, a századelőn Révész Béla, Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Bíró Lajos, Nagy Lajos képviseli. A két világháború közti népi írások közül ki kell emelni Illyés Gyula Puszták népe (1936) c. regényét, majd Móricz Zsigmond írásait: Hét krajcár (1907), Életem regénye (1938). A két világháború közt legerőteljesebben az ő művészetében, később Veres Péter írásaiban nyilvánult meg a naturalizmus.

Naturalizmus a képzőművészetben

A naturalizmus stílusirányzata a szépirodalomban egy egész korszak, a képzőművészetben egy rövid átmenet. A franciáknál a naturalizmust hamarosan a plein air problémái uralták, s jött az impresszionizmus. Egy életművön belül váltottak stílust a festők, pl. Jean-François Millet naturalista festőként indult, s a barbizoni iskola egyik kiváló képviselője lett. Édouard Manet realista, naturalista festőként indult, de nagyon hamar csak az impresszionizmus stílusában tudott igazán festeni, nem volt „tudatos” impresszionista, sokáig tagadta is, hogy ő impresszionista lenne. Híres naturalista festő volt Mészöly Géza, megfigyeléseit a szabadban végezte, azután otthon, a műtermében naturalista stílusban megfestette, végül a szabadban tett megfigyelések jótékonyan árasztották el képei hangulatát. A magyar művészettörténetben Hollósy Simon, Thorma János, Ferenczy Károly, Réti István mind a naturalizmus festői voltak, de - kivált Ferenczy Károly - hamarosan túlléptek a naturalizmuson. A kisebb mesterek ragadtak le a naturalista stílusnál, sokszor még ők is áthatva kicsit a nagybányai művésztelep plein air stílusától (pl. Aggházy Gyula), majd a posztnagybányai stílustól, amely a természet, az ember és az emberi érzelmek együttesét igyekezett érvényre juttatni a képeken (legmarkánsabban Mednyánszky László alkotásai és az un. alföldi iskola, Koszta József, Nagy István, Tornyai János életműve klasszikus példa erre).

Források

A naturalizmus. Budapest : Gondolat, 1967. Ill. 405 o.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

• Naturalizmus.lap.hu - linkgyűjtemény

Kapcsolódó szócikkek

• Barbizoni iskola
• Nagybányai művésztelep