Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1
Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1 hatását a mai társadalomra. Megjelenése óta a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1 felkeltette az akadémikusok, a szakértők és a nagyközönség figyelmét, vitákat és elmélkedéseket váltva ki relevanciájáról különböző területeken. A történelem során a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1 döntő szerepet játszott a mindennapi élet különböző aspektusainak alakításában, a politikától és a gazdaságtól a kultúráig és a szórakoztatásig. Ebben az értelemben elengedhetetlen, hogy mélyrehatóan megvizsgáljuk a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1 szerepét, amelyet a társadalomban játszott és játszik, valamint annak lehetséges következményeit a jövőre nézve. Átfogó elemzéssel arra törekszünk, hogy jobban megértsük a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-8-1 elérhetőségét és hatását a mai világban, valamint a jövőre nézve lehetséges kilátásokat és kihívásokat.
_(28695241483).jpg)
_in_flight_from_below.jpg)
A kis sárgafejű keselyű (Cathartes burrovianus) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj. A madárnem tudományos neve, a görögből kathartēs/καθαρτης szóból latinosított Cathartes magyarul „tisztítót”, „fertőtlenítőt” jelent.
1964-ig úgy vélték, hogy azonos a nagy sárgafejű keselyűvel (Cathartes melambrotus) — utóbbi elterjedési területe Mexikótól Közép-Amerikán át egészen Dél-Amerika középső részének keleti feléig tart, a kis sárgafejű keselyűé csak Dél-Amerika északnyugati részéig.
Az évszakonként elárasztott alföldi füves pusztákat, mocsarakat és az elpusztított erdőmaradványokat választja élőhelyül. Nagy madár; szárnyának fesztávolsága 150–165 centiméter. Testének tollai teljesen feketék; csupasz, toll nélküli feje és nyaka halvány narancssárga, néhol vörös és kék részekkel. Egyik sárgafejű keselyűnek sincs alsó gégefője (syrinx). Emiatt alig képesek hangokat kiadni, azok is főképp sziszegések vagy mély torokhangok.
Döglött állatok tetemeivel táplálkozik; ezeket látására és a madarak között ritkamód jó szaglására hagyatkozva kutatja fel, találja meg. Mivel csőre elég gyenge, a nagyobb emlősök felbontását, megkezdését általában a nála nagyobb királykeselyűre (Sarcoramphus papa) bízza. Mint a többi újvilági keselyű és sok más ragadozó, a kis sárgafejű keselyű is a felszálló meleg légáramlatokkal, az úgynevezett termikekkel emelkedik a magasba. Így vitorlázik be hatalmas területeket anélkül, hogy sok energiát fogyasztana. Tojásait barlangokba vagy kettétört fák csonkjaiba rakja le. Fiókáit visszaöklendezett dögmaradványokkal táplálja.
Először John Cassin amerikai ornitológus írta le 1845-ben, a mexikói Veracruz város közelében fellelt példányok alapján.