Napjainkban a Saul Perlmutter olyan téma, amely nagy jelentőségűvé vált társadalmunkban. Megjelenése óta különböző területeken különböző véleményeket és vitákat váltott ki. A Saul Perlmutter hatása nem korlátozódik egyetlen területre, hanem a mindennapi élet több területére is kiterjed. Éppen ezért kulcsfontosságú ennek a kérdésnek az alapos elemzése, megértve annak következményeit és következményeit. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Saul Perlmutter jelentőségét és hatását a különböző kontextusokban, azzal a céllal, hogy elősegítsük a jelenség széles körű és kritikus látásmódját.
| Saul Perlmutter | |
![]() | |
| Saul Perlmutter 2006-ban átveszi a csillagászati Shaw-díjat | |
| Született | 1959. szeptember 22. (66 éves) Champaign-Urbana, Illinois, USA |
| Állampolgársága | amerikai[1][2][3] |
| Nemzetisége | amerikai |
| Foglalkozása | csillagász, fizikus |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | Ernesto Orlando Lawrence-díj (2002) Shaw-díj (2006) Gruber-díj (2007) Fizikai Nobel-díj (2011) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Saul Perlmutter témájú médiaállományokat. | |
Saul Perlmutter (Champaign-Urbana, Illinois, 1959. szeptember 22. –) amerikai csillagász, fizikus, a Lawrance Berkeley Nemzeti Laboratórium munkatársa, illetve a Kaliforniai Egyetem professzora. Adam Riess és Brian P. Schmidt amerikai csillagászokkal közösen kapta 2006-ban a Shaw-díjat és 2011-ben a fizikai Nobel-díjat, mindkét esetben azért, mert bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a világegyetem gyorsulva tágul.
1981-ben fizikából szerzett magna cum laude diplomát a Harvard Egyetemen, és 1986-ban szerezte meg doktori címét a Kaliforniai Egyetemen. Doktori disszertációjában (címe "An Astrometric Search for a Stellar Companion to the Sun"[4]) leírta egy automatizált távcső kifejlesztését és működését, amellyel a Nap feltételezett kísérőcsillagát próbálták megtalálni Richard A. Muller vezetésével. Később ugyanezt a módszert használta fel szupernóvák felfedezésére,[5] amelyért később több tudományos díjat is kapott. Perlmutter szerint a kutatás alapötlete a fizikai Nobel-díj 1968-as kitüntetettjétől, Luis Walter Alvarez-től származik.[5]
Perlmutter jelenleg a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumban dolgozik, ahol az általa vezetett csoport (Supernova Cosmology Project) 1988-ban kezdett foglalkozni a gyorsulva táguló univerzum és a sötét energia problémájával. A kutatások során az ún. 1a típusú szupernóvákat vizsgálták – fényességüket vetették össze a sugárzásuk vöröseltolódásával.
Az általuk megvizsgált 42 szupernóva adatainak elemzése után azt állapították meg, hogy távolabb vannak a vártnál[6] (azaz kevésbé fényesek, mint amilyennek kellene lenniük). A megismételt vizsgálatok után azt a következtetést vonták le, hogy azért vannak távolabb, mert az univerzum gyorsulva tágul, nem pedig lassulva, mint az a korábbi kozmológiai modellek feltételezték.
Perlmutter és csoportja 1998-ban tették közzé eredményüket, majdnem egyidőben a Riess és Schmidt által vezetett másik csoport jelentésével, akik ugyanerre a következtetésre jutottak. A két kutatócsoport eredményeit a tudományos közösség viszonylag gyorsan elfogadta,[7] mivel a két csoport eredményei egymást erősítették és hamarosan más bizonyítékokat is találtak,[7] illetve új vizsgálatokat indítottak be a sötét energia természetének feltárása és megértése érdekében.
Kutatásaiért 2006-ban a Shaw-díjjal, 2011-ben pedig a fizikai Nobel-díjjal tüntették ki.
Perlmutter másik kutatási területe a Supernova/Acceleration Probe, amelyben olyan automatizált szupernóva megfigyelő műholdat próbálnak megépíteni, amely távoli szupernóvák megfigyelésével segítene pontosabban megállapítani, hogy mekkora a világegyetem tágulásának gyorsulása.
