A mai világban a Valentin Haüy egyre fontosabbá vált. Akár az egészségügy, a technológia, az oktatás vagy bármely más területről van szó, a Valentin Haüy felkeltette a szakértők és a nagyközönség figyelmét. Az évek során tanúi lehettünk annak, hogy a Valentin Haüy hogyan fejlődött, és hogyan vált kulcsfontosságú kérdéssé társadalmunkban. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Valentin Haüy minden oldalát, a történetétől a jelenlegi alkalmazásaiig, azzal a céllal, hogy teljes és részletes áttekintést nyújtsunk a mai világban betöltött fontosságáról.
Valentin Haüy | |
Született | 1745. november 13. Saint-Just-en-Chaussée |
Elhunyt | 1822. március 19. (76 évesen) Párizs |
Állampolgársága | francia |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Párizsi Egyetem |
Kitüntetései | Szent Vlagyimir-rend 4. fokozata |
Sírhelye |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Valentin Haüy témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Valentin Haüy (ejtsd: valanten aui) (Saint-Just-en-Chaussée, Pikárdia, Franciaország 1745. november 13. – Párizs, 1822. március 19.) francia hivatalnok, gyógypedagógus, a világ első vakok iskolájának megszervezője (Párizs, 1784).
Nyelvészeti tanulmányokat folytatott Párizsban és mint külügyi alkalmazott dolgozott a minisztériumban. A vakokról két párizsi koncerten (1771-ben koldus vak zenészek emberi méltóságot megalázó utcai mulatságán és 1784-ben Maria Theresia von Paradis művelt vak nő előkelő koncertkörútjának fellépésén) szerzett ellentétes tapasztalatai indították el pályáján. Egy emberbaráti társaság segítségével Denis Diderot 1749-ben megjelent Levél a vakokról… c. műve alapján kezdte meg 1784 májusában tanítási kísérleteit. A vak tanulókat domború nyomású könyvek segítségével írásra, számolásra, nyelvekre, földrajzra, történelemre, zenére stb. és különböző kézműves foglalkozásokra (pl. aranyhímzés, csipkeverés, könyvkötés stb.) tanították. Iskolájában elgondolása szerint vak diákjai látó gyermekek osztályait is tanították. 1786-ban jelent meg híres értekezése a vakok neveléséről domború (a látók számára is olvasható fekete betűs) nyomással.
A francia forradalom után a már közismert intézmény nemzeti intézetté minősült. Valentin Haüy több intézkedéssel nem értett egyet, így 1802-ben nyugdíjazták. Újabb sikertelen magánpróbálkozás után elfogadta az orosz cár meghívását. Útközben Berlinben is hatással volt az ottani első vakok intézetének, majd Szentpétervárott 1807-ben a vakok első orosz intézetének megszervezésére. Mégis csalódottan tért vissza 1817-ben Párizsba, mert úgy érezte, hogy műve mindenütt befejezetlenül maradt.
Az utókor elismeréssel tartja számon életművét.