Ebben a cikkben elmélyülünk a Bereczky Albert lenyűgöző világában, feltárjuk annak számos oldalát, és felfedezzük mindazt, amit ez a téma/személy/randevú kínál. Az eredetétől a mai hatásig elmélyülünk történetében, relevanciájában és a társadalomra gyakorolt különféle módokon. Egy részletes elemzésen keresztül megismerjük annak fontosságát különböző kontextusokban, és azt, hogy hogyan formálta a minket körülvevő világot. Készülj fel egy felfedező és megismerő utazásra a Bereczky Albert-ről, amely kétségtelenül megújult és gazdagító perspektívát fog hagyni.
Bereczky Albert | |||||
a Dunamelléki református egyházkerület püspöke | |||||
Született | 1893. augusztus 10. Budapest | ||||
Elhunyt | 1966. július 4. (72 évesen) Budapest | ||||
Sírhely | Farkasréti temető | ||||
Nemzetiség | magyar | ||||
Felekezet | kálvinizmus | ||||
Püspökségi ideje 1948 – 1959 | |||||
Díjak |
| ||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Bereczky Albert témájú médiaállományokat. |
Bereczky Albert (Budapest, 1893. augusztus 10. – Budapest, 1966. július 4.) református lelkész, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1948-tól 1959-ig, országgyűlési képviselő.
Budapest, Pápa és Bázel volt teológiai tanulmányainak városai. Hazatérve vidéken volt lelkipásztor. 1930-tól fővárosi lelkész. 1938-tól megszervezte az üldözötteket mentő szolgálatot, prédikációiban is síkraszállt az elkövetett jogtalanságok orvoslása érdekében.
Politikai pályája szorosan összefüggött Tildy Zoltánéval, akivel régről ismerték egymást, még az 1920-as évek második felében alapítottak egy közös könyvkiadót Sylvester néven. Közben több református lapot is szerkesztett hosszabb-rövidebb ideig. Az 1920-as évek végén költözött Tahitótfaluba is. 1930-ban a nyomda áthelyezése után Tildyékkel együtt Budapestre költözött. 1929-től volt külső-lipót és külső-terézvárosi gyülekezetek lelkésze. Az általa szervezett gyűjtésből épült fel 1940-ben a Pozsonyi úton a Hálaadás-templom.
Magyarország német megszállását követően Tildy oldalán aktívan bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. A nyilas uralom idején illegalitásban működött, bújdosni kényszerült. A háború után Tildy ösztönzésére belépett a Független Kisgazdapártba, aminek színeiben beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe is. Az 1945-ös választásokon a nagy-budapesti területi listáról jutott a törvényhozásba, ahol rövid ideig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban volt államtitkár. Sokat dolgozott az egyház és az állam közötti megegyezés érdekében. Az 1947-es választásokon a nagymértékű kommunista csalások ellenére is sikerült mandátumot szereznie. Ekkor bekapcsolódott az FKGP felsővezetésébe is, 1947. szeptember 12-én a politikai bizottság tagja lett egészen 1948. április 17-éig.
1948 júliusában a Duna melléki Református Egyházkerület püspökévé választották. 1948. október 7-ei hatállyal mondott le parlamenti mandátumáról, ettől kezdve csak egyháza számára munkálkodott. 1949 és 1958 között vezetője volt a református konventnek és zsinatnak is. Jelentős szerepe volt a református egyház és az állam megegyezésében; az egyházi békemozgalom egyik vezető személyisége lett. Az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront elnökségének tagja volt. Egyre súlyosbodó betegsége miatt egyházi tisztségeiről 1958-ban lemondott.