Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Földvár (építmény) jelentőségét a jelenlegi környezetben. A Földvár (építmény) vita és elemzés tárgya volt különböző területeken, legyen szó politikáról, technológiáról, tudományról vagy kultúráról. Relevanciája vitathatatlan, mivel hatással van az emberek mindennapi életére és a társadalom egészére. Az idő múlásával a Földvár (építmény) fejlődött, alkalmazkodva a felmerülő változásokhoz és kihívásokhoz, ami arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk a jelenkori világban betöltött szerepén. Ebben az értelemben fel kívánjuk tárni a Földvár (építmény) különböző aspektusait, elemezve következményeit, és lehetséges megoldásokat vagy stratégiákat javasolunk az általa jelentett kihívások kezelésére.
A földvár az őskortól használt erődítménytípus, eredete a Kr.e. 6. évezred közepének Közép-Európájára mutat, amikor még egyszerű árkot, a mögé hányt sáncot és a tetejére épült palánkot jelentett, azonban korábbról is ismertek kisebb számban ilyen erődök. A földvár a fa-kazetta erősítésű földsáncokkal védett helyek (általában település, ritkábban önálló védművek) összefoglaló megnevezése. Sokszor azonban eredetileg fából, vagy fából és földből készült egyéb szerkezetű erődítményeket is illetnek ezzel az elnevezéssel. A földvárak olyan korokban épültek, amelyekről kevés írott forrással rendelkezünk, ezért igen nagy a régészeti jelentőségük.
A földvár elnevezés félrevezető, hiszen a földvárak szerkezetét valójában fából készült ácsolt kazettaszerkezet alkotta, épp ezért a földvárak állékonyságát a faszerkezet minősége határozta meg. A kész, általában 3–4 m magas fa falazat belsejét a faszerkezet előtt ásott árok földanyagával és kövekkel töltötték fel, alaposan döngölve. Sokszor az egyéb fa-föld erődelemeket, mint a palánk, rótt palánk és a sáncműveket is a földvárak közé sorolják, mivel széles átmenet található a típusok között, ráadásul a földvárak erősítésére előszeretettel használtak palánkot és sáncműveket is.
Elterjedésének fő oka, hogy a világ jelentős területein (Közép-Európa, sztyeppöv. Németalföld) a fa lényegesebben könnyebben hozzáférhető nyersanyag volt mint a kő. Emellett a földvár építése olcsóbb és gyorsabb is, azonban ki kell emelni, hogy folyamatos gondozást igényel, ezért fenntartása drágább, mint a kő- és téglafalazaté.
Már a kelta földváraknál felfigyeltek arra, hogy a földvárak falazata ellenállóbb a kőhajító gépek ellen, mint a téglafalak. Azonban a faszerkezetek miatt érzékenyek voltak (hasonlóan a téglaépítésű várakhoz) a tűzre, amelynek ékes példája a mongol ostrom-módszer sikere. Tévhit azonban, hogy a tatárjárás után felhagytak volna a földvár építéssel, a későbbiekben agyaggal tapasztott vesszőfonattal burkolták a földvárakat, javítva a tűzállóságot.
Földváron több különböző vártípust értünk:
A magyar honfoglalás egybeesett a közép- és kelet-európai várépítés kezdeteivel. A korai magyar állam monumentális építészeti emlékei közé tartoznak az ispánsági várak maradványai. Ezek a ma földváraknak nevezett építmények valójában bonyolult faszerkezetekként épültek, amiknek csak a vázát töltötték ki földdel. Az ilyen váraknak három fő típusát tárták fel: a rostos sánc (Gyöngyöspata), aminél a várfalra merőlegesen elhelyezett gerendák rétegét földréteggel váltakoztatva emelték a falat; a rácsos sánc (Abaújvár), a gerendarétegeket rácsszerűen rakták egymásra, önhordó szerkezetet alakítva ki, amelyet döngölt földdel töltöttek ki. A harmadik és leggyakoribb típus, a kazettás sánc (Pozsony, Moson, Sopron) ezt fejlesztette tovább úgy, hogy a farácsozat kazettáinak oldalfala, a boronaházakhoz hasonlóan, hézagmentes lett, és az építmény külső kazettáit földdel töltötték fel, a belsőket helyiségekként használták. Ezek a vártípusok előfordulnak a honfoglalás előtti morva központokban, de a későbbi cseh és lengyel területeken is a Kárpát-medencében és közvetlen környékén.
Hazánkban a tatárjárásig használták ezt az erődítési módszert hagyományos formájában. A tatárjárás tette világossá, hogy a kor színvonalán ezek már nem nyújtanak megfelelő védelmet.
A módosított hazai módszer a Modus Hungaricus, melyben a kettős fa ácsolatú falazatot kívülről cölöpökkel és agyag-tapasztásos fonattal burkolták, javítva a hajítógépekkel (majd ágyúkkal) szembeni védelmet és a tűzállóságot. Emellett gyors építhetősége miatt az alkalmi építmények is e módszerrel készültek, mint például az esztergomi Sípoló-hegy erődje. Állandó váraink közül fa-föld szerkezetű volt a tokaji, a szolnoki, a szigetvári erőd bástya és rondella-rendszere. Jellemzően a régi, elavultabb erődöket kiegészítő művek számos várnál e módszerrel készültek, mivel a kora középkori, magas és vékony kőfalaknál sokkal jobban bírták az ágyútüzet a fa-föld kötőgátak. Példaként kiemeltető Kisvárda (mára elpusztult) teljes külső olaszbástya-rendje, az Egri vár északkeleti bástyája (1560-1590), a török támadáskor félkész Kanizsai vár három bástyája és Ecsed várának akkor világszinten korszerű szarvműve. Természetesen idővel ezek egy részét tovább fejlesztették és kővel kifalazták őket. A 16. század legvégétől már jellemzően csak a várak árokrendszereit kiegészítő elemek, mint az ollóművek, lunetták és pajzsgátak készültek e módszerrel; kiemelhető e téren Győr és Arad átalakítása, sajnos e földművek jelentős részét később elhordták, gyakran pont a vizesárkok betemetésére.
A földvárak kutatása a 17–18. században, a katonai térképek készítésével összefüggésben kezdődött, és a 19. század vége óta végeznek ásatásokat. Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. paragrafusa alapján valamennyi földvár ex lege (azaz a törvény erejénél fogva, külön védetté nyilvánítási eljárás nélkül is) védett természeti érték. A törvény szerint „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”
A földsáncok gyakran erdős, hegyes területeken, nehezen felismerhető helyeken vannak, de nem ritkák az alföldeken sem. Igen szép és látványos példája ennek a vártípusnak a ma Edelényhez tartozó borsodi földvár, Borsod vármegye hajdani székhelye, valamint a honfoglalás korából származó szabolcsi vár. A nagyobb városaink és a korábbi hadászatilag fontos váraink földművei mára nagyrészint elpusztultak az évszázadok során, vagy szánékosan bontották le őket folyószabályozási- vagy városépítészeti helyigény (és földanyag-igény) kielégítésére. Műholdas távérzékelési módszerrel azonban kimutathatóak a domborzatban.