Ebben a cikkben mindent megvizsgálunk, ami a Tajvan zenei élete-hez kapcsolódik, annak eredetétől és fejlődésétől a mai társadalomra gyakorolt hatásáig. A Tajvan zenei élete olyan téma, amely nagy érdeklődést és vitát váltott ki különböző körökben, akár tudományos, akár társadalmi, akár szakmai téren. Az évek során a Tajvan zenei élete számos vizsgálat és tanulmány tárgya volt, amelyek hozzájárultak a témával kapcsolatos ismereteink bővítéséhez. Ezenkívül a mai relevanciája miatt nagy jelentőségű téma a világ megértésében, amelyben élünk. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Tajvan zenei élete összes lényeges vonatkozását és mindennapi életünkre gyakorolt hatását.
Tajvan zenei élete sokrétű, a bennszülött ausztronéz népek zenéje ugyanúgy megtalálható, mint a kontinentális Kínából származó hagyományos kínai zene, kínai opera vagy a nyugati klasszikus zene és könnyűzene. Tajvan az ázsiai mandarin nyelvű popzene fellegvára, olyan, Ázsia szerte kedvelt előadókat adott a szakmának, mint a négyszeres World Music Awards-díjas Jay Chou; Jolin Tsai, A-mei vagy a Fahrenheit.
A Tajvanon élő ausztronéz népek zenéjére a hétköznapi élet feldolgozása a jellemző, énekkel és tánccal, a dalszövegek a munkáról, a vallásról, a szerelemről és a különféle szertartásokról egyaránt szólhatnak. Az énekre leginkább a call and response (hívó és válaszoló) kétszólamú kórus a jellemző, de a bunun törzsre jellemző például a nyolcszólamú kórus is. A thao törzs egyik zenei különlegessége a „mozsártörő-dal”, melyhez tánclépések is járulnak. A bennszülött törzsek jellegzetes hangszerei közé tartozik az orrfurulya, a doromb, a bambuszból készült marimba és a zenei íj.
A han kínai zenei hatások Tajvanra főképp a kontinentális Kína középső részéről érkeztek, de az idők folyamán a történelmi események (például a japán uralom) hatására helyi jelleget kezdtek ölteni. Több jellegzetesen tajvani műfaj is kialakult, ezek a liam kua, a pejkuan ( ), a nankuan ( ) és a kocajhszi ( ).
A liam kua egy szólóénekes előadása, melyben részben narrál, részben pedig énekel egy történetet és valamilyen egyszerű hangszerrel kíséri azt. Eredetileg egy 18. vagy 19. században íródott énekeskönyvből vették a történeteket, később azonban elterjedtté vált az improvizáció is. A dalszövegek vagy hét egyszótagú szóból álló sorokat tartalmaznak, vagy versmérték nélküli, szabálytalan hosszúságú sorokat.
A pejkuan ( ) („északi szél”) a Fucsien ( ) tartománytól északra található területekről származó műfajok összefoglaló neve. A pejkuan ( ) gyakori eleme a vallásos szertartásoknak (templomi szertartások, temetések stb), de színházi előadások kísérésére is szolgál, leginkább dalbetét formájában. Ezek szövege hét vagy tíz szótagú, versmértékes sorokból áll, a kísérő hangszerek általában hagyományos vonós illetve fúvós hangszerek, a fő hangszer pedig a vonós hangszerek családjába tartozó jehu ( ) és csinghu ( ). A műfaj a „hakka teaszedő opera” egyik fontos eleme. Zenei hangzása ahhoz az észak-kínai stíluséhoz hasonló, amelyből a pekingi opera is kifejlődött.
A nankuan ( ) („déli szél”) a Jangce folyótól délre fekvő területekről származik, tulajdonképpen kamarazene, négy fő hangszerrel (pi-pá ( ), szanhszien ( ), tunghsziao ( ) és erhszien ( )). A műfaj legismertebb tajvani előadója a Han Tang Yuefu együttes.
A kocajhszi ( ) tajvan zenei világának „olvasztótégelye”, egyfajta színházi előadás, mely egybeolvasztja a kínai operát, a tajvani népdalokat és népszerű könnyűzenei dallamokat. A 20. század elején alakult ki, és ebből fejlődött ki a tajvani opera.
A nyugati zene megjelenése a 17. századra tehető, a hollandok és a spanyolok megjelenésével a szigeten. Utóbbiak a katolikus egyházi zenét és a katonai zenekarok hangszereit honosították meg Tajvanon. A 19. században a presbiteriánus iskolákban megkezdődött a klasszikus zenei oktatás is.
A japánok uralta időszakban a japán alapítású iskolákban is volt nyugati típusú zeneoktatás, ezekből az iskolákból kerültek ki Tajvan első neves komolyzenei művészei. Csang Fu-hszing ( ) hozta létre Tajvan első zenekarát, a Linglung ( ) Társaságot 1920-ban. Az első országos szimfonikus zenekar, a mai Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar elődje 1945-ben állt össze. A Tajpeji Szimfonikus Zenekar 1969, a Nemzeti Szimfonikus Zenekar pedig 1986 óta létezik. A legnagyobb magán alapítású zenekar, a Tajpeji Filharmonikusok, 1985-ben alakult.
Az európai alapokon nyugvó opera 1976 óta van jelen, ekkor kezdte meg működését a Tajpeji Operaház. Emellett a Nemzeti Színház is szokott operákat bemutatni. 2009-ben megkezdődött a Tajcsung ( )i Városi Operaház építése, az épületet Itó Tojoo japán építész tervezte.
A tajvani könnyűzenei életre a nyugati – főként amerikai – és a japán korszak miatt a japán hatások a jellemzőek. A könnyűzenei dalok általában mandarin, holo, japán és angol nyelvűek.
Az első tajvani popdalnak a The Peach Girl című dalt tartják, mely egy 1932-ben Sanghajból behozott némafilmhez írtak. A holo nyelvű dalokat először a japán elnyomás, majd pedig az 1945 után bevezetett, a mandarin nyelvet népszerűsítő kampány szinte teljesen elnyomta. Ugyanakkor a sziget zenei világára erőteljes hatást gyakorolt az amerikai katonák által hallgatott amerikai könnyűzene.
Tajvan popzenéje hatással van a kontinentális Kína és egész Ázsia popzenéjére is. A „mandarin nyelvű popzene császárának” nevezett Jay Chou dalszövegeit nem csak Tajvan, de Kína általános iskoláiban is tanítják. Az Ázsia-szerte népszerű, tajvani származású, mandarin nyelvű énekes-dalszerzők közé tartozik még A-mei, Leehom Wang, Wu Bai, Jolin Tsai és az olyan popegyüttesek, mint a S.H.E. és a Fahrenheit.
A legismertebb tajvani rockegyüttesek közé tartozik a Mayday és a China Blue. A szigeten számos indie rockzenekar is létezik, a 2000-es években a számuk mintegy megötszöröződött. A mainstream népszerűséget a Sodagreen és a Cheer Chan együtteseknek sikerült elérni, a Sodagreen még a Arany Melódia-díjat is kapott legjobb együttes és legjobb zeneszerző kategóriában. Az ismertebb indie együttesek közé tartozik még a Tizzy Bac, a ChthoniC és a Staycool.