A mai világban a Albertus Magnus nagyon fontos és vita tárgya. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Albertus Magnus társadalmunk kulcsfontosságú elemévé vált, és hatással van a mindennapi élet különböző területeire. A gazdaságtól a politikáig a Albertus Magnus minden területen vitákat és reflexiókat generált. Ezért elengedhetetlen e jelenség alapos elemzése, következményeinek megértése és megoldások keresése az általa jelentett kihívásokra. Ebben a cikkben a Albertus Magnus különböző perspektíváit vizsgáljuk meg, annak eredetétől a mai hatásig, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító áttekintést nyújtsunk erről a nagyon releváns témáról.
Albertus Magnus | |
püspök, hitvalló, egyháztanító | |
Születése | |
1193 körül Lauingen, Bajorország | |
Halála | |
1280. november 15. (kb. 87 évesen) Köln | |
Tisztelete | |
Egyháza | Római katolikus egyház |
Tisztelik | Római katolikus egyház |
Boldoggá avatása | 1622, Róma Boldoggá avatta: XV. Gergely pápa |
Szentté avatása | 1931. december 16., Róma Szentté avatta: XI. Piusz pápa |
Sírhely | Szent András-templom |
Kegyhely | Szent András-templom, Köln |
Ünnepnapja | november 15. |
Védőszentje ennek | természettudósoknak, filozófusoknak, tudósoknak, diákoknak, Katolikus Ifjúsági Világtalálkozónak |
Irodalmi munkássága | |
Fő művei | De animalibus |
A Wikimédia Commons tartalmaz Albertus Magnus témájú médiaállományokat. |
Albertus Magnus, másképp Kölni Albert vagy egyházi nevén Nagy Szent Albert, (születési neve: Albrecht Bollstädt) (Lauingen, 1193 körül – Köln, 1280. november 15.) latin nyelven író középkori német teológus, a regensburgi egyházmegye püspöke, filozófus, polihisztor, egyháztanító, a skolasztikus filozófia kiemelkedő alakja. Élete alkonyán a Magnus (= Nagy) jelzőt csatolták a nevéhez. Egyesek a középkor legnagyobb német filozófusaként és teológusaként hivatkoznak rá.
A keresztény hit és az ókori tudomány összeegyeztetésének útjait egyengette azzal, hogy Arisztotelész műveit megismertette a nyugat-európai tudományos élet köreiben, s kiegészítette az arab és zsidó magyarázók fordításaival is. Vele kezdődik nyugaton a komoly természettudományos érdeklődés, melyet addig a teológia teljesen kiszorított. Bölcseleti művei nagyrészt az arisztotelészi iratok bőséges kommentárjai.
A nemesi Bollstädt családban született 1193 táján, a Duna menti Launingenben. Gyermekkorában kifejezetten szerény szellemi képességűnek tartotta környezete, ennek ellenére olyannyira nyitott volt a tudás megszerzésére, hogy nem csak alaptanulmányait fejezte be sikeresen, hanem 1223-ban a Padovai Egyetem elvégzése után magiszterként léphetett a Domonkos-rendbe. 1228-tól, teológiai tanulmányainak lezárulásával a rend kolostoraiban tanított egyházi felettesei felkérésére. 1245-ben Párizsba utazott egyik legkedvesebb tanítványával, Aquinói Tamással együtt. Innen 1248-ban tértek vissza Kölnbe, ahol Albertus Magnus novíciusmester és professzor lett. Mindeközben pápai tanácsadóként és hitszónokként is feladatokat vállalt. 1254-ben Worms tartományfőnökévé választották. 1260-tól Regensburg püspöke lett, IV. Sándor pápa kifejezett óhajának eleget téve. Hamarosan azonban kiderült, hogy Albertus Magnus személyisége nem alkalmas az akkoriban dúló egyházon belüli jogviták miatt kemény kezet igénylő poszt betöltésére, ezért 1262-ben lemondott tisztségéről, és visszatért kölni rendházába stúdiumait folytatandó. Élete utolsó két évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és tanított. Halála előtt körülbelül három évvel memóriája annyira meggyengült, hogy szinte minden addigi tudását elveszítette, kivéve a legfontosabb egyházi feladatinak elvégzéshez szükséges ismereteket, amelyek segítségével, aktívan részt vett egyházi közösségének napi tevékenységében, egészen 1280-ig, amikor 87 éves korában elhunyt.
Kezdeményezője volt az arab kommentárok felhasználásával megújult arisztoteliánus filozófiának, a klasszikus skolasztikus filozófia kibontakoztatásának.
Bölcseleti művei három csoportra oszlanak:
Széles forrásismerete és egyetemes tudása bámulatos. Spekulatív hajlama mellett a természettudományi tapasztalatok induktív megfigyelésére is roppant gondot fordított. Igazán ismertté Arisztotelész műveinek kommentárjaival vált. Arisztotelészt igyekszik azonban az arab átfestéstől megtisztítani és a keresztény elvekhez simítani. Aquinói Szent Tamás részben az ő gondolatait folytatta tovább, s csak az ő alapvetésével építhette meg a katolikus hittudomány és bölcselet örökérvényű szintézisét.
Az istenbizonyítékokat az okság elvére építi, az ontologikus érvvel szemben kétségei vannak. Sokat foglalkozik a világteremtés kérdéseivel. Tagadja a teremtés örökkévalóságát, viszont a teremtés időbeli kezdetét hittitoknak tartja.
Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi-, növényi- és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia.
Pszeudo-Dionüsziosz munkáinak összefoglalását is megkezdte, ám azt tanítványa, Aquinói Tamás fejezte be, aki Párizsban és Kölnben is munkatársa volt.
Filozófiája és teológiája kezdeti kísérlet volt a hagyományos platonikus tartalom és az újra felfedezett arisztoteliánus formai és fogalmi rendszer szintézisére, ugyanakkor nem értett mindenben egyet a újplatonikusok nézeteivel.
Élete utolsó éveiben kiállt a párizsi egyetem nyilvánossága előtt a már elhunyt Aquinói Tamás tanainak védelmében, akit a ferences teológusok komolyan támadtak nézeteiért.
Arisztotelizmusának Aquinói Tamás, misztikus-ezoterikus látásának másik nagy tanítványa, Eckhart mester volt a folytatója.
1622-ben a római katolikus egyház boldoggá, majd 1931-ben szentté avatta.
Nevét viseli az Albertus Magnus Társaság. Albertus Magnus Institut
Sokan kapcsolatba hozzák a mágiával. E nézetek szerint részben tanulmányozta, részben kritizálta, de részben felhasználta a mágia korabeli megnyilvánulásait. Tanítványa Strassburgi Ulrik állítólag rebus magicis expertus-nak hívta.