A mai világban a Teológia soha nem látott jelentőséget kapott. Legyen szó a technológia, az orvostudomány, a politika vagy a kultúra területén, a Teológia a vita és a gondolkodás központi témájává vált. A globalizáció és a közösségi média előrehaladtával a Teológia egyre több ember számára elérhetővé és relevánsabbá vált világszerte. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Teológia különböző aspektusait és a mai társadalomra gyakorolt hatását. Az eredetétől a mindennapi életre gyakorolt hatásáig, beleértve a jelenlegi kontextusban betöltött fontosságát is, a Teológia a kortárs panoráma döntő pontjaként jelenik meg. A következő néhány sorban a Teológia különböző aspektusait és a mai világban betöltött szerepét elemezzük, hogy megértsük hatókörét és jelentését a modern élet különböző területein.
Teológia | |
hittudomány, doctrina sacra (lat. „szent tudomány”) | |
Adam Tanner: Theologia Scholastica (1626, Ingolstadt) | |
Tárgya | a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításainak rendszeres feldolgozása |
Ágai | |
Jelentős művelői | Órigenész, Nagy Szent Vazul, Hippói Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely, Damaszkuszi Szent János, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás, Bellarmin Szent Róbert |
Jelentős kézikönyvei | Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae |
A teológia (magyarosan hittudomány) valamely vallás tudományos igénnyel fellépő, logikai formába öltöztetett tanrendszere. A vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata.
A görög és római írók teológiának nevezték az istenekről szóló tanításokat és az istenek kultuszával összefüggő előírásokat. A keresztény szóhasználatban teológiának elsősorban azoknak a tételeknek az összességét nevezik, amelyekben a hívőknek hinniük kell.
A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai.
Ógörög eredetű, összetett szó (θεολογια, theologia): a theosz, (=Isten) és logosz (=tan, tudomány, beszéd) szavakból.
A fogalom a hellenista-görög kultúrkörből származik. Először Platónnál fordul elő. A görög szóhasználatban a theolousz „az istenekről szóló mítoszokhoz értő ember”. Ebben az esetben a teológia nem más, mint az istenekről szóló legendák összefoglalása. Arisztotelésznél a teológia a mítoszok értelmezését és korrekcióját jelenti. Arisztotelész a teológiát a metafizika körébe sorolja. A sztoikusok voltak azok, akik kidolgozták a filozófiai teológia és a politikai teológia közötti különbséget.
A keresztény kultúrkörben először a 2. század apologetikus irodalmában bukkan fel. Csak később válik a keresztény gondolkodás fogalmának megjelölésévé.
Az ókorban az alexandriai és az antiochiai iskola képviselt két jellegzetesen eltérő teológiai irányt, amely platonista-arisztotelészi kettősségnek felelt meg. A teológia egész további történetében megmaradt ez a két teológiai vonulat.
A 4. században a teológiát a Fiúnak és Szentléleknek az Atyához fűződő viszonya foglalkoztatta. Az 5. század fő kérdése Krisztus isteni és emberi természetének kapcsolata volt, majd Mária, mint istenanya került középpontba (nesztoriánus vita). A vitás kérdéseket egyetemes zsinatok döntötték el.
A 7–8. században a teológiai gondolkodásban a képromboló vita jelentett újabb állomást. A 9. századtól kezdve a teológia inkább dogmatikus és apológiai karaktert vett fel, a latinokkal és az iszlámmal szemben.
A középkorban a nagy teológiai iskolák (ágostonosok, domonkosok, ferencesek) az egyetemekhez kapcsolódtak (Bologna, Köln, Nápoly, Cambridge, Oxford, Párizs) vagy a nagy mesterekhez (Szt. Bonaventura, Nagy Szt. Albert, William Ockham). A nagy teológiai összefoglalások (summák) a középkorban keletkeztek. A legjelentősebb összefoglalás Aquinói Szt. Tamás Summa Theologicá-ja.
A 13. században a teológia formálódását nagyban meghatározták Arisztotelész újra lefordított írásai. Ez egyúttal a Szt Ágoston uralta keresztény (Platónt követő) teológia újraértékelését is jelentette. Arisztotelészen kívül számos nem keresztény szerző gondolatát is felhasználták a teológiai fejtegetésekben (Avicenna, Averroës, Maimonidész). Két évszázadnyi teológiai vitában hol Szt. Ágoston, hol Arisztotelész hatása érvényesült az egyetemi körökben. Gyakran az is vita tárgya volt, hogy a teológia tudomány-e, vagy egyszerűen a hit igazságairól szól.
A 14. századtól kezdve a teológiai gondolkodás túllépett az egyetemeken, és (pl. Eckhart mesternél) az örök igazság szemlélésének formájaként jelent meg.
A 16. századi reformátorok a teológiai vitákban a görög filozófiát akadálynak tekintették a szentírási üzenet megértésében. Luther Márton a "kereszt teológiá"ját (theologia crucis) a "dicsőség teológiá"jával (theologia gloriae) állította szembe, melyet a skolasztikusok hirdettek.
A barokk korban (16–17. sz.) a molinista és a tomista felfogás ütközött egymással a kegyelemtan terén.
A felvilágosodás korában a racionalitás hódít tért, s ez kihatott a teológiai oktatásra is.
A 19–20. században megújult a katolikus teológia. A teológiai iskolák különböző intézményekhez (Tübingeni Egyetem, Chicagói Egyetem, Gregoriana Pápai Egyetem, Leuweni Egyetem) és jelentős teológusokhoz (P. Tillich, K. Barth, K. Rahner, B. Lonergan, Hans Urs von Balthasar) kötődtek.
A teológia főbb diszciplínái között találjuk a fundamentálteológiát, a dogmatikát, a morálteológiát (etika) és a gyakorlati teológiát.
A keresztény teológia történeti fejlődésének jelentősebb állomásait a patrisztika és a skolasztika teológiája, valamint az újkori keresztény felekezetek teológiai irányzatainak sokasága jelenti.
A dialektikus teológia modern protestáns irányzat, melynek létrehozás a svájci Karl Barth (1886-1968) nevéhez fűződik. Ő – ellentétben a neotomizmussal – a teológia alapjait és igazolását nem a filozófiában és a profán tudományokban kereste, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodott. A Biblia mint a kinyilatkoztatás fő forrása nem igényli a történetkritikai elemzéseket. A Biblia központi elemét, a "Krisztus-eseményt" kell kiemelni az egészből, s ennek alapján értelmezni a többi részt.
A radikális teológia újprotestáns irányzat, amely azt állítja, hogy Isten meghalt, ugyanakkor kereszténynek vallja magát. A képviselők nem egyértelműen fogalmazták meg Isten halálát. Thomas J. J. Altizer szerint a történelmi keresztény egyház istene halott. De ez a halál egy dialektikus folyamat egyik fázisa, amelyet új istenmegjelenés fog követni. William Hamilton szerint isten halála azt jelenti, hogy a modern embernek nincs szüksége többé istenre. A radikális teológia miközben valamilyen módon tagadja Isten létét, megtartja a vallás középpontjában Jézus Krisztust, akinek példájára a keresztény embernek be kell kapcsolódnia a szekularizált világ építésébe.
A felszabadítás teológiájának hívei Jézust nem csupán megváltóként, hanem evilági szabadítóként mutatják be. Hirdetői azt mondják, hogy a szegénység nem Isten akaratából van, hanem nagyon is kézzelfogható gazdasági, társadalmi és politikai okokra vezethető vissza, amelyet meg lehet, és meg kell változtatni.
A II. vatikáni zsinattól kezdve a teológiák sokfélesége (pl. felszabadítás-, process-, feminista, egzisztencialista, politikai teológia stb.) széttöredezetté tette a kinyilatkoztatáson alapuló teológiai gondolkodást. Egységes látásmódra kevesen törekszenek, a természettudományokban végbement szakosodás a hittudomány területén is érvényre jutott (pl. külön biblikusok, liturgikusok, dogmatikusok, patrológusok). A különféle teológiai ágak együttműködésének színhelyei a társulatok és az intézetek.
Az iszlámban a 10. századra alakult ki a hellenisztikus hagyományokból megismert dialektika eszköztárának felhasználásával a klasszikus teológia, amely kalám néven ismeretes, de a 11. századra az ezt bíráló misztikus teológia is megjelent.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. (2006 augusztusából) |
A teológia bizonyos alapállításokból származtatott rendszert vizsgál, amely rendszer felépítésében a logikai levezetésnek (ld. dedukció) fontos szerepe van. Tehát a rendszer hasonlít a tudomány hipotetikus-deduktív rendszeréhez. A tapasztalati tudományoktól annyiban különbözik, hogy azok az empirikus (tapasztalati) ellenőrzést alapvetőnek tartják, és az alaphipotéziseket ezáltal sokszor elvetik, így e tudományok folyamatos változáson, fejlődésen mennek keresztül, ami az elméletek változását is jelenti. Ugyanez jóval kevésbé jellemző a teológiára, ahol az alaphittételek megváltozására kevés példát látunk, és az empirikus ellenőrzés is jóval kevésbé jellemző .