Ebben a cikkben a Gyümölcspárlat lenyűgöző világát fogjuk felfedezni, kitérve annak különböző aspektusaira és sajátosságaira. A keletkezésétől a fejlődéséig, a társadalomra gyakorolt hatásán és mai relevanciáján keresztül egy olyan utazásba fogunk beleásni, amely lehetővé teszi számunkra, hogy teljes mértékben megértsük a Gyümölcspárlat jelentőségét. Multidiszciplináris megközelítéssel elemezzük mind a történeti, mind a lehetséges jövőbeli vonatkozásait, és egy átfogó és részletes jövőképet kínálunk, amely közelebb visz minket a Gyümölcspárlat lényegéhez. Reméljük, hogy ezzel a cikkel gazdagító és leleplező áttekintést adunk az olvasónak erről a témáról, amely kétségtelenül senkit sem hagy közömbösen.
A gyümölcspárlat olyan égetett szesz, melyet gyümölcsök vagy azok mustjának megerjesztésével és lepárlásával nyernek. Leggyakrabban szilvából, kajszibarackból, almából, körtéből vagy meggyből készítik. A gyümölcspárlatok legtöbbször 40-50% alkoholtartalmúak. Többnyire fahordós érlelés nélkül vagy mindössze néhány hónapos érleléssel hozzák őket forgalomba, de időnként akár tíz évig is érlelik őket.
Az európai uniós gyümölcspárlat – illetve egyesült államokbeli megfelelője, a fruit brandy – csak 100%-ban gyümölcsből erjesztett párlat lehet. Az Európai Unióban tizenegy ország rendelkezik eredetvédett gyümölcspárlatokkal. Törvényi szempontból megkülönböztetik a gyümölcspárlattól az almabor és a körtebor (angolul cider és perry) párlatát.
Általában nem sorolják a gyümölcspárlatok közé a szőlőbor párlatát (a borpárlatot), míg a szőlőcefre párlatát igen. A bor- és gyümölcsborkészítés után megmaradt törkölyből készített párlatokat törköly- és gyümölcstörkölypárlatnak nevezik.
A legtöbb gyümölcspárlatnak nincs különleges elnevezése. A német Schnaps, a francia eau de vie, a román rachiu és a szerb rakjia a mindennapokban ugyan sokszor gyümölcspárlatra utalnak, de valójában égetett szeszt jelentenek annak alapanyagától függetlenül – hasonlóan a magyar „pálinka” szó korábbi jelentéséhez. Az Európai Unióban eddig összesen 80 különböző gyümölcspárlat kapott nemzetközi eredetvédelmet. Ezek nagy része a származási helyéről és az alapanyagáról kapta a nevét, időnként a -párlat utótag helyi megfelelőjével kiegészítve. Ilyen például a német Schwarzwälder Kirschwasser (fekete-erdei cseresznyepárlat), a portugál Aguardente de pêra da Lousã (lousã-i körtepárlat), a francia Framboise d’Alsace (elzászi málna), az olasz Williams dell’Alto Adige (dél-tiroli vilmoskörte), vagy az osztrák Wachauer Marillenbrand (wachau-i barackpárlat). Az eredetvédett gyümölcspárlatok szabályozása gyakran szigorúbb a gyümölcspárlat általános szabályozásánál; a termő- és előállítási terület mellett a gyümölcsvariánsokat, a gyümölcsfeldolgozás módszerét, a lepárlóeszköz típusát vagy a hordós érlelést is előírhatják.